lassandebiztosan

2013. július 23., kedd

A tegnapi nap "fénypontjai"

1. Férjem azt a kérdést szegezte nekem, hogy: -Szerinted ezt túléli a házasságunk? Nem tudom, hogy pontosan az 'ez' alatt mit értett, de azt a választ adtam, hogy majd az idő fogja megmondani. :O Jó, tudom, hogy volt már nagyobb harmónia köztünk, és nekem is megfordultak már hasonló gondolatok a fejemben, de így a másik féltől hallani eléggé letaglózó volt...

2. Mosolyogva kértem egy puszit a leányzótól, mire odajött és adott egy dupla sallert az orcámra. o.O Mondom az anyád kiskésit! Mármint csak gondoltam, mert lefagytam, soha nem vert még meg, így hidegzuhanyként ért. Az egyik kezében csörgő is volt. Majd miután értetlenül néztem rá, odadugta a homlokát az enyémhez, vicsorítva, fogcsikorgatva remegett (régen is csinált ilyet, sokszor így mutat ki szeretetet, ha jól sejtem), majd nyarvogott egy hangosat, és odébbállt. Fizikailag nem fájt a tasli, de lelkileg azért igen. :( Remélem nem akar rendszert csinálni ebből, mert akkor nem leszünk jóban. Ma szerencsére még nem bántalmazott tettleg. Meg nem tettleg sem.

8 megjegyzés:

  1. Jujj, igen az ilyen ütlegelések nagyon rosszul tudnak esni, hiába nem tudják Ők még felmérni a tetteik következményét. Emlékszem én is kaptam már, nem is kicsit, napokig rossz kedvű voltam tőle. Neked is elfog múlni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma is megkaptam a magamét, de ez alkalommal már legalább nem lepődtem meg annyira. Emlékszem, mikor írtál hasonlóról, azzal nyugtattam magam, hogy legalább ezt megúsztam. :P Hát nem úgy fest... :/

      Törlés
  2. Ó tudod hányszor kapok pofont ? Nem tudom,hogyan lehetne leszoktatni. Puszit természetesen nem ad... miért is adna... ha ad is még jól meg is harap! :)

    A házassággal illetőleg...vannak hegyek,völgyek...mi majdnem mindennap összekapunk hülyeségen. De főleg inkább a pénztelenség miatt. Fel a fejjel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem idővel megunják a pofozkodást! Az én drágaságom kettőször adott eddig puszit, ő sem viszi túlzásba. Pedig az mennyivel jobban esik... :)

      Törlés
  3. Hú ezt nem volt valami jó olvasni - egyiket se. Az elsőhöz: mindenhol vannak ilyen hullámvölgyek. A másodikhoz: szóval készüljek fel én is? A 3 hónaposomtól tegnap akkora maflást kaptam, hogy azt hittem, megmarad a nyoma...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha szerencséd van, akkor lehet, hogy megúszod a későbbiekben az elagyabugyálódást, de ha nem, akkor jobb, ha készülsz rá, ahogy olvasom, nem is olyan ritkán csinálnak ilyesmit. :) (A 2. pofon már nem esett olyan rosszul, mert már nem volt akkora újdonság. De azért nem várom a 3.-at...)

      Törlés
  4. Engem 2 éves kora körül csépelt, de csak akkor, mikor a játszóházból próbáltam kivinni, nem ment, ezért ölbe vettem, akkor kaptam általában egy sorozatot, erre letettem, és a földön húztam ki. Egyesek igen csúnyán néztek. Puszit csecsemőkorában adott utoljára, most 11 évesen meg akkor, ha akar valamit, mondjuk TV-t nézni jó későn, vagy egy kis csokit enni, stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi gyerek "bántalmazza" a szüleit. :O Meg is nyugtattál, mert nálunk is volt már földön húzós jelenet, ezek szerint ez is előfordul másoknál is. Amúgy sejtem, hogy sok helyen vannak ilyen dolgok, de mivel erről a szuperanyuk nem igazán mesélnek, így sokszor gonosz, különc ufónak érzem magam, de szerencsére ezen a csatornán kapok őszinte szavakat. :) Köszi!
      Emlékszem, mikor kiderült, hogy nunist hordok a szívem alatt, férjem egy kicsit csalódott fejet vágott, és azzal próbálta magát vigasztalni, hogy nem baj, a lányok bújósabbak, puszilkodósabbak. :D Majdnem...

      Törlés