A családi napköziről

 Hetente egyszer vittem a Cukit, mondom nem olyan vészesen drága, gyerekek közt van, megtudom, hogy közösségben hogy műkszik, és én is kapok 3 órányi gyerekmentes időt.

• 1. alkalom: Összesen 4 gyerek volt, tökéletes volt bemelegítésnek. Nem is volt vele gond, ott volt az a gyógypedagógus is, akivel még régebben álltunk kapcsolatban az Ayres-terápia miatt, de mivel utána megkaptuk ingyenesen a TSMT-t, így megszakadt a kapcsolatunk, hívjuk őt J. néninek. Ő több éven keresztül foglalkozott autistákkal is. A másik gondozó az egyik ismerősöm volt, ő ajánlotta, hogy vigyem el a Tündüst. J. néni mondta ismerősnek, hogy valóban mutat autisztikus vonásokat, de enyhének tűnik, és jól reagál a fejlesztésekre. (Ebben semmi újdonság, ez én mind tudtam, csak abban reménykedtem, hogy a szemellenzős "barinőm" észrevesz majd dolgokat. Ó, én naiv...) J. néni felajánlotta, hogy ha ott lesz, akkor kicsit megAyresezi (fú, de szépen fejeztem ki magam... :) )

• 2. alkalom: Ekkor már több gyerkőc volt. De lazán ott tudtam hagyni, elmondás alapján jól érezte magát. Egyszer "pánikolt", mikor nyüzsögtek a többiek, de nem volt vészes, kimentek az udvarra, és homokot szórt.

• 3. alkalom: Ekkor is simán ott tudtam hagyni, észre sem vette, hogy lelépek, pedig köszöntem neki. Viszont másfél órával később csörgött a telefonom, és az ismerősöm hívott, kérdezte, hogy nem vagyok -e a közelben, mert vigasztalhatatlanul zokog, ki van borulva, és csak tombol... Na mondom, ez nem hangzik jól, és telefonon keresztül is hallottam, hogy szegénykém mennyire kivan. Fogtam magam, és mentem. Mire odaértem, már jobban volt, a hintában ülve dalolt maga elé bambulva. Azt tapasztalom, hogy az éneket nyugtatónak, és az elvonulás egyik eszközének is használja. Aztán elmesélték, hogy azt vette ennyire zokon szegénykém, hogy egy kislány közvetlen volt vele, beszélt hozzá, próbált volna vele játszani. Annyira behergelte magát, hogy nem is tízóraizott, hanem zokogott. Odáig fajult ez, hogy az ismerősöm babakocsiba tette, elmentek egy kört sétálni, és ekkor lehiggadt. A szívem szakadt meg érte. :( 

• 4. alkalom: Ekkor volt bennem egy kis félsz az előző heti tombolás miatt. Akkor kezdtem el aggódni, mikor bekanyarodva az utcába, mondta, hogy semmibaa, semmmibaaa (semmi baj), és feszengett a babakocsiban. A beparkolás alatt már zokogott, amint meglátta az ismerősömet, még elkeseredettebben sírt. :( Nagy nehezen a hintának köszönhetően lecsillapodott, de közben sajnos párbeszédbe elegyedtem az ismimmel. Jaj, de kár volt...: "Én: -Fú, hát azért félek, hogy majd élesben a bölcsiben mi lesz, hogy fogja viselni. Meg persze még azt sem tudom, hogy a bizottság mit mond, de remélem azt, hogy betehetem integráló csoportba. Ő: -Jaj, hát nem igaz, ne mondj már ilyeneket, egy szülő oda íratja be a gyerekét ahová akarja. Én: -Ez sajnos a mi esetünkben nem teljesen van így, ők jelölik ki az intézményt. Ő: -Annyira szar, hogy mindenkit beskatulyáznak, nincs ezzel a gyerekkel semmi, nem kell túldramatizálni, csak ilyen visszahúzódó személyisége van és kész. Én: -Azért kell beskatulyázni, hogy jogosult legyen az őt megillető fejlesztésre, majd a megfelelő intézmény és csoport kiválasztásában is támpontot ad ez. És ne felejtsd el, hogy másképp nem tudtam volna anyagiak miatt megadni neki a fejlesztéseket, muszáj voltam bizottság elé vinni. És ha ennyire nincs vele semmi, akkor J. néni miért szeretné fejleszteni?" Erre nem tudott mit mondani, én meg legszívesebben mondjuk leköptem volna, de jobbnak láttam inkább odébbállni, így hazajöttem szétdurrant fejjel. Azért mikor mentem érte, az kárpótolt a reggeli idegsokkért, ugyanis messziről kiszúrt, megörült, mosolygott, és szaladt hozzám. :)

 ***

 És most jön a latolgatás, hogy mi legyen. Valószínűleg az lesz, hogy nem viszem többet. A pénzből 1 hónap alatt összejön egy cipő ára. A másik, hogy az egyik célja ennek az egésznek az lett volna, hogy megtudjam, hogy hogyan viselkedik, és hogy hogyan viszonyulnak hozzá a többiek. Az ismerősömmel a kisasszony átvételekor nem nagyon volt időm beszélni. Így írtam neki, amire b@szott válaszolni, pedig csak egyszerű kérdéseket tettem fel. És a legutóbbi párbeszéd is eléggé felhúzott. Nem értem, hogy attól, hogy pszichológus végzettségű, miért érzi magát feljogosítva arra, hogy megkérdőjelezze több, elismert SZAKEMBER véleményét, és odaböfögje nekem, hogy nincs semmi baj ezzel a gyerekkel. Ja, biztos a visszahúzódó személyiség egyik fő jellegzetessége az is, hogy mindenféle sztereotíp és repetitív dolgai vannak például... Többen jöttek már ezzel, és nem akartam mindenki fejét leharapni emiatt, hisz tudom, hogy sokan zavarukban mondják, hogy minden rendben van ezzel a lánnyal, vagy majd kinövi és ezzel szeretnének vigasztalni; de az a gond, hogy ebben az esetben nem ez történt. Ez a nagyon tudálékony ismerősöm még a legelején, mikor csak felmerült a gyanú, hogy a mozgásán kívül más területeken is eltérő ütemben fejlődik, ő akkor is azt mondta, hogy csak mi vagyunk hülyék, nincs vele semmi. És szerintem nem bírja lenyelni azt a békát, hogy SAJNOS nekünk lett igazunk, bár ne így lenne. És hiába a papír, a szakvélemények, ő akkor is ragaszkodik makacsul a véleményéhez, amivel viszont roppantul fel tudja cseszni az agyamat. És tudni kell, hogy ő egy időben a legjobb barátnőm volt (nem mostanában). :D És ő az is, aki mikor elkezdtem szedni a gyógyszert, és jócskán magam alatt voltam csak azt a tanácsot adta, hogy rakjam le a bogyeszt, és inkább igyak. :D Remélem sosem szeretne a szakmájában dolgozni, pár alkoholistával több lenne... Ja, és nagyon unszimpatikus módon próbált egy 2,5 éves kisgyereket szobatisztaságra nevelni, valahogy nem szeretném, hogy a csemetémre egy ilyen beállítottságú ember vigyázzon (Annyit mondott szegénynek, hogy addig nem jövünk ki a wc-ből, amíg bele nem pisilsz. Elméletileg csak viccelt, de egy ekkora gyerek nem érti a poént, legalábbis az ilyet tuti nem.)

  Nem tudom biztosra, csak sejtéseim vannak, hogy szerintem tojik a többi gyerekre az életem. Mikor legutóbb mentem érte, meglestem, hogy mit csinál, és a legújabb hóbortjának hódolt, vagyis egyik helyről szórta a homokot egy másik helyre, amely helyek pár lépés távolságban voltak egymástól. (Tudom, tudom, ezek a visszahúzódó gyerekek már csak ilyenek.) Ezt a homokszórást meg a játszón is meg tudja csinálni, nem mellesleg ingyen. (Nem smucigság miatt írom ezt, mert tényleg a világ összes pénzét sem sajnálnám, ha tudnám, hogy jól érzi magát, és nem látnám, hogy mennyire szorong, mikor bekísérem.)

   Szóval, szerintem ennyi volt...