Indultam, lefutottam (2,2 km), most meg szenvedek, de azért jó volt. Szerintem ez a sokat akar a szarka tipikus esete. o.O Ugyanis úgy fáj a térdem, hogy majd beszarok... :S Nem is a mai futás volt a ludas, hanem az, hogy a nulláról hirtelen akartam feljebb jutni, nem voltam elég fokozatos, és most megfizetek érte. Amúgy ezért is mérem, hogy mennyit futok, mert közben nem érzi az ember, és sokszor olyan jól tud esni a testmozgás, hogy előfordul, hogy többet vállalok, mint amennyit a testem bír. Tegnap is lefutottam a 2,5 km-ert, javítottam fél percet, büszke is voltam magamra, izomláz nuku, ki sem fulladtam a végére (bagós koromban ezt el sem tudtam volna képzelni), úgy voltam vele, hogy simán fog menni a mai is. Ment is volna, de már futás előtt is sajgott a térGYem, be sem melegítettem rendesen, és annyira fájt közben is, hogy átfutott az agyamon félúton, hogy feladom. Már csillagokat láttam. :( De azért csak sikerült lefutnom, és még utolsó sem lettem. :) Nekem ennyi bőven elég.
Volt tombola is, amiben a rajtszámmal lehetett részt venni, de nem nyertem. Régen az iskolai farsangokon sem nyertem sosem.
(Skandin játszunk minden héten, de most nem volt annyi pénzünk, hogy feladjuk a szelvényt, de megoldottuk, neten keresztül el lett intézve. Szerintem ha nem tettük volna meg a számokat, akkor most biztos kihúzták volna, amilyen szerencsítlenek vagyunk. :P)
Most úgy megyek, mint aki befosott, guggolásból csak kapaszkodva tudok felállni; de bízom benne, hogy ez csak átmeneti dolog, és nem áll az álmaim megvalósításának útjába!
 |
| Mondtam Embörnek, hogy fényképezzen már le, mikor befutok a célba. :) |
 |
| Adtak finom menzás teát. (Mi lehet a titkuk, nekem még sosem sikerült olyanra...) |
