A csajszi még kevésbé örült a kutya jelenlétének. Mi pedig ennek a helyzetnek még úgysem. Aztán, ha a lányt éri valami atrocitás, akkor egyből menekül vagy a mesékbe, vagy a hintába. Így beleraktuk a hintába. Erre a kutya bement a szobájába, és elkezdett szarni. Loholtam, mint állat, felkaptam az ebet (így fosi csíkot húzott maga után...) Erre az Embör is most olyan türelmetlenebb, és hát neki is ki van a fasza, és mikor az ürüléket szedtem fel a szőnyegről, a lány a hintában, a kutya becsukva a konyhába, vonyít, mint gép, férj, mint a legtöbb férfi nehezen viseli az ilyen hangokat, közben még persze a zene is szól, mert a leányzó anélkül nem tud hintázni, így olyat mondott, amit én is éreztem párszor, hogy mekkora ökrök vagyunk, és hogy így is volt elég bajunk, stb, most meg még állandóan ürüléket és hugyot kell takarítanom, mire elbőgtem magam, mert sajnos felötlött bennem az a gondolat, hogy még a szarfeltakarítás is jobb, mert legalább van értelme, nem úgy, mint annak, hogy csak tehetetlenül nézem a lányom auti földés elvonulásait, rohangálásait. Mert ez, akármit is mondjanak mások, szerintem akkor is cseszett nehéz. De legalább jól kibőgtem magam, utána annyira megkönnyebbültem. És nemsokkal később meg akkorákat röhögtünk a bekailóson, hogy csak na. :D A csajszi amúgy is érdekes, mert pl. miközben az előbb említett kaksit pucoltam, a kutya be volt csukva a konyhába és nyüszített (muszáj elkülöníteni a szarától, mert széttapicskolja), és ez a hang nagyon tetszett a lánynak, nevetett is. Majd nemsokkal ezután férjem söprögetni próbált, de az ekkor már szabadlábon védekező kutya betámadta a seprűt, és ugatott is (nagyon ritkán vaúzik, inkább nyüszít), és ez a hang szintén tetszett a gyeröknek, és ha véletlen nem mozgott elég gyorsan a seprű ahhoz, hogy ugasson a kutya, akkor mondta, hogy mégeccer. :) Annyira jóízűeket kacagott, nagyon jó volt hallani, az az igazi, szívből jövő, őszinte gyereknevetés volt.
Délután kimentem a Tesco-ba, és hát hoztam a balfék formám... Kezdésnek széttörtem egy üveget, mert közben telefonáltam, és szerencsétlenül jött ki az egész. Odavittem a vevőszolihoz, és közöltem, hogy én voltam, ki kell -e fizetni, és teljesen megdöbbentem, mert a csajszi azt mondta, hogy nem kell. o.O Egyáltalán nem számítottam erre, de imádom a pozitív csalódásokat, ezért is vagyok pesszimista. :) Majd a kasszánál kiderült, hogy nincs elég pénzem. Sztornóztattam egy dolgot, és baromira furcsálltam, hogy mi került ennyibe, így a biciklire szállás előtt átnéztem a blokkot, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az a kutyalabda, ami az 500 Ft-os dobozban volt, ezer forinton felüli értékű valójában. Nem vagyok irigy, de sajnos csórók vagyunk, így 500 Ft is nagy pénz, tehát kénytelen voltam visszamenni, és közölni, hogy nem köll. :/ Szó nélkül visszavették, és garantáltam a vevőszolis lányt, hogy indulok haza, nem fogok tovább törni-zúzni és akadékoskodni. :D A hazafelé úton is persze lezuhant a bicikliről a macskakaja, majd kissé később az első világítás, olyan benga tudok lenni, hogy az már fáj. :)
Szegény kutyesznak még nincs neve, férjem a Maszatra és a Májlóra szavaz, nekem megfordult a fejemben a Feka, de valahogy nem érzem igazinak egyiket sem... Ha valaki tud jó kis fekete kutyára illő nevet, azt megköszönném, ha hozzászólásban megosztaná velünk, hátha rátalálunk az igazi névre. :)
Móki azért már szerencsére kezd egy picit oldódni, nagy örömömre ma már kaksizott is (péntek óta csak pisilt), sokkal többször jön elő, persze még lepofozza az ebet, vagy legalábbis próbálja; sokat morog, fúj, szőrt borzol, de a kutya veszi a lapot és a jelenlétén kívül nem idegesíti tovább a macskát, semmi morgás vagy ugatás nem jön ki belőle a macska reakciójára, és ez szerintem jó jel, olyan csodás lenne, ha idővel megismernék egymást és viszonylag jóban lennének! :)
