2013. december 20., péntek

Már 2 hete van kutyánk :)

2 hete hoztuk haza az ebet, akinek már neve is van egy ideje: Fickó lett a befutó. :) Egyik táplálkozás alkalmával mondogattam a leányzónak az esélyes neveket, és a Fickót echolálta elsőre választotta.

Fickónak ha jól számolom (bár eléggé egybefolynak a napok), ez volt az 5. éjszakája, amit a szobánkban töltött. Eleinte becsuktuk a konyhába, nem szerettem volna, ha szétkulázza a szőnyeget, vagy megeszi a macskát, vagy mit tudom én, de az egyik este úgy elaludt bent, olyan édesen, hogy nem volt szívünk kizavarni és amúgy is mindig tiszta volt reggel a konyha, sehol egy pisi vagy kaki, így bíztam benne, hogy a szobánkat sem fogja telepakolni este. (Remélem azt meg tudjuk majd állni, hogy ne aludjon az ágyban velünk, elég a macska is köztünk, de szerencsére még nem tud felugrani a fekvőhelyünkre :D )

Minden elfogultság nélkül ki merem jelenteni, hogy nagyon okos kutya. Pár nap alatt megtanulta, hogy ugrálni nem illendő (bár a lányra még van hogy ugrál, mert ugye a Cuki mindig valami izgi játékot cipel, ami kellene a Fickónak is.
Hamar megért dolgokat, csak az első napokban volt kaka a szőnyegre, elmagyaráztam neki, hogy öcsém, kint jobb vóna, és azóta csak 2,5 baleset történt (a fél azért, mert azt időben elcsíptem, és csak a fele adag ment rossz helyre). Látványosan készül rá a nagydologra, rohangál, nyüszög, köröz, szimatol, és eleinte ilyenkor kihívtam, de mára már magától is kimegy. Azért nagyon várom, hogy lehessen vele sétálni, és a legtöbb végtermék lent kerüljön elhelyezésre (természetesen fel fogom szedni, hülyét kapok azoktól, akik nem képesek ezt megtenni...). A pisi még sokszor végzi a szőnyegen, de már az is sokszor a folyosón kerül kieresztésre. Amúgy rengeteget szarik. :O
Visszahozza a labdát. Odaadni nem nagyon akarja, de azért ezt is szépen kezdi megtanulni.

Igazi kölök kutya, eleven, feszegeti a határait, rágicsál állandóan (sokszor a kezünket is). Oda kell figyelnünk, mert nem egy ijedős és behódolós típus, mikor leszidom, akkor is rendszeresen visszaszájal, de ha nagyon bekeményítek, akkor azért sejti, hogy nem ő lesz a falka élén. Embört szerintem komolyabban veszi, mint engem, de nagyon bízom benne, hogy rám is hallgatni fog és nem ő fog majd sétáltatni engem. :) Olvasom a Cesar Millan könyvet, és ott szerepel, hogy a kutyák arra reagálnak, hogy milyen a velük kapcsolatba kerülő ember energiája, kisugárzása, és hát én ugye most kaparászom össze magam, így elképzelhető, hogy rám ezért sem reagál még úgy, ahogy szeretném.

A leányzó még mindig nagyon nagyokat szokott kacagni az eben, tetszik neki, ha ugat, ha nyüszít, ha rohan a labdáért. Sokszor ki is zökkenti a kisasszonyt. :) Szoktak veszekedni is. :D A Cukkancs kedvenc játéka most a zöld és a "pijos" (valójában narancssárga) cipőfűző, és hát a kutyának is kellene, és ezen szokott menni a harc. De persze csak finoman. Meg huncut ám a Cuki, ugyanis úgy tud nézni a kutyára, van valami fura a szemében, mikor Fickót nézi. És incselkedni is szokott vele, direkt húzza előtte a szent cipőfűzőket, amiket persze megkaparint a kutya, mire elkezd vinnyogni, hogy adó nekem pijosaaaaaat. Szerencsére már nem fél, szerintem csak sok volt neki az első napokban, hogy állandóan ugrált, engem is zavart, de szerencsére leszokott róla. Jaj, volt pár "gazdi", akik ugrálás miatt hozták vissza a kölyökkutyát a menhelyre... Sokan csak azt látják, hogy de cuki a pici kutya, haza kell vinni, aztán otthon döbbennek rá, hogy bizony egy baba kutya nem csak móka és kacagás, hanem igen is sok dolog van velük, sok mindenre kell megtanítani őket. Engem szerencsére nem ért felkészületlenül mindez.

Móki 1 hét után megunta az ágy alatt létet, így azóta előmerészkedik és napról napra egyre bátrabb. Még azért nem haverok, de úgy érzem, nem lesz gond. Fickó tiszteletben tartja, bár olykor megugatja, de ez inkább szerintem játékra hívós vakkantás. A pofozkodások is egyre ritkábbak. Együtt szoktam etetni őket (kutya a földön, macska a mikrón...).

Rám nagyon jó hatással van a kutya, szinte újjászülettem. Előtte olyan mélységekbe süllyedtem, hogy le sem merem írni (majd ha teljesen túl leszek rajta, akkor lehet, hogy elmesélem). És mivel engem is kizökkent, nem enged lesüllyedni, így sokkal tartalmasabbak a napjaim, az utóbbi időkben nagyon ellustultam, most meg minden nap fel van mosva, ma a szőnyeget is kitisztítottam mindkét szobában, pedig eddig húztam-halasztottam. :P (Fúj, hogy mennyi dzsuva volt benne, hihetetlen!)
Sokszor engem is megmosolyogtat, mert olyan egy lüke. Persze "idegbajt" is szoktam kapni, mikor pl. mindig láb alatt van, nem lehet egy szekrényt kinyitni, hogy ő ne kíváncsiskodjon ott, de ezek eltörpülnek a pozitív dolgai mellett. És biztos az is jó lesz, hogy miatta muszáj leszek kimozdulni, lemenni, ugyanis ez sem volt mostanában az erősségem, inkább begubóztam.

Nagyon örülök, hogy a menhely önkéntese "rábeszélt" erre a gazFickóra, mert pont jól fog kijönni időre is: mire visszamegyek dolgozni, addigra tökéletesen fognak működni a záróizmai és remélem, hogy szobatiszta is lesz. És addig meg ugye van időm vele törődni, játszani sokat, mert arra nagy igénye van. Így két hét elteltével úgy érzem, hogy jó döntés volt. :)))

8 megjegyzés:

  1. Örülök hogy a kutya mindenkire jó hatással van! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis büdöse. Pedig olyan kis idegesítő néha, de közben meg meg tudnám zabálni. :D

      Törlés
  2. szia,
    nagyon jó olvasni, hogy nem bántad meg a döntést.
    Eleinte tartottam tőle, hisz van elég gondod-dolgod nélküle is.
    De nagyon jó így, kapjatok sok szeretetet, jó kedvet tőle!!!Hátha jót tesz a kislányodnak is......
    szia, Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az első reggel még teljes idiótának gondoltam magam, hogy kutyát hoztam haza, majd pár napig, míg ugrált, a lány pedig félt emiatt tőle, akkor volt, hogy az is megfordult a fejemben, hogy visszaviszem, de szerencsére gyorsan normalizálódott a helyzet. :)

      Törlés
  3. tök jó így!!!!

    Valamint kellemes ünnepeket kívánok Nektek!!!

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és viszont kívánom! :)

      Törlés
  4. Nagyon örülök, hogy Fickó ilyen jó hatással van rátok, szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most kezdem érteni, hogy miért szokták mondani, hogy az ember legjobb barátai a kutyák. :)

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...