lassandebiztosan

2013. december 4., szerda

Nincs kutya (egyelőre?)

Megnéztük az ebeket, cukik voltak, két kis yorki. Az egyik fél, a másik 1 év körüli. Nagy felelősség egy kutya, így nem akartam azt, hogy fejest ugorjunk bele. És ugye nekünk van macskánk is, a yorki meg hiába kicsi, azért bennük van a terrier vér, bár nem akarok előítéleteket táplálni a kutyafajták felé, de 1 évet dolgoztam kutyamenhelyen, így azért egy kis tapasztalatot begyűjtöttem, és nagy általánosságban azért jellemző rájuk, hogy bennük van a vadászösztön. Persze, neveléssel sok mindent meg lehet oldani, meg a kutya egyéniségén is sok múlik, na meg ami még mérvadó, hogy mennyi idősen ismerkedik össze a kutya a macskával. Egy pár hetes csöpptől nem félteném annyira az egyetlen Mókuskámat, mint egy fél-1 éves yorkitól.

Na meg az is benne volt az ellenérvekben, hogy a leányzóval nem olyan könnyű sétálni. Nem lehetetlen, de nem is olyan könnyű. És akkor még itt lenne egy kutya is, akit napjában többször le kell vinni, hát nem tudom. Mondjuk az meg jó lenne, ha rá lennék kényszerítve, hogy kitegyem a lábam itthonról, mert eléggé ellustultam, elszigetelődtem, a futásra sem bírom magam rávenni. :(

Ma a facebook-on láttam a helyi kutyamenhely oldalán, hogy nemrég befogtak egy kutyacsaládot, a kutyamama az utcán fialt. 10 kis pindurkáról van szó, 6-7 hetesek lehetnek. És ugye sajnos ott vannak azok a mocsok kutyabetegségek, amikből szintén volt részem. :( Csak 1 példa, mondjuk a parvo... :( Istenem, mennyi kicsi kutya esett áldozatul, hiába tettünk meg mindent. Ha az oltás előtt már benyelte a vírust, akkor nagy szerencse kellett hozzá, hogy túlélje. Azért szerencsére volt csodás gyógyulás is, szegény kutyának a sok hányástól és hasmenéstől behorpadt az oldala, a víz sem maradt benne egy darabig, de túlélte. Pedig nagyon kicsi volt rá az esély, de mégis. Úgy örültünk!!! Szóval úgy aggódom a pirinyókért, hogy nehogy elkapják. És milyen jó lenne egyet hazahozni. :) Most rájuk írtam, hogy előreláthatóan mekkora méretűek lesznek, mert panelba azért nem szeretnék egy bernáthegyi méretűt hozni. o.O

De azért még átgondoljuk, meg számolgatunk, mert anyagilag sajnos nem vagyunk olyan haj, de jó helyzetben. Szóval teljesen tanácstalan vagyok...

4 megjegyzés:

  1. Nekünk van egy egy éves Máltai fiúnk, hihetetlen türelme van a macskához és a Gyerekeket imádja! Gondolkozunk az eladásán még, de ha érdekel írj, és átgondoljuk! Nem szívesen válnánk meg tőle, mert édes gombjai vannak (Szeme, orra a fehér szőre), de néha nehéz sétáltatni levinni a panelből! Ez ami amellett szól, hoogy eladjuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, rákerestem guglin, mert nem ugrott be hirtelen, hogy milyen is a Máltai külleme, de jujjjj, de édes!!! És eszméletlenül csábítónak hangzik az ajánlatod (macska-gyerekkompatibilitás a legeslegfontosabb szempont számomra), de az anyagi helyzetünk sajnos korlátolt, így nem hiszem, hogy reális árat tudnék fizetni a kutyiért. :( (De priviben [lassandebiztosan@indamail.hu] megírhatod az árat, és ha megnyerjük a Skandit, vagy ha részletfizetésben benne vagy, akkor én simán benne vagyok.)

      Törlés
  2. Én a yorkinkat féltem a macskáktól! :-D

    VálaszTörlés