Napirendi kártyák

Ugyanis az ex gyógypedünk is javasolta, csináltuk is az instrukciói alapján, de nem vált be, és hát, hogy is mondjam, tényleg szerettem őt is, aranyos volt a lánnyal, de nem éreztem rajta azt, hogy szívből csinálja, és hát, az ötletekkel sem halmozott el. Sőt, egy kissé máshogy adta elő a napirendi kártyázás lányegét is, mint ami az alap. Ő úgy mondta, hogy jobb oldalra felpakoljuk a kártyákat összevissza, és onnan leszedjük, és átpakoljuk a bal oldalra azokat, amik következnek. A mostani fejlesztőnk viszont azt mondta, hogy úgy kell, hogy előre kikészítjük a napirendet, majd ha végeztünk egy résszel, akkor azt levesszük és beletesszük egy kosárkába. Szerintem is logikusabb így, mert emlékszem az előző verzióra, hogy ott csomószor keresgéltük a jobb oldali részről, hogy fúúú, mi is következik, hol van a bizonyos kártya és az alatt a pár másodperc alatt a csajszi figyelme persze rendszerint elterelődött. Na meg ő azt mondta, hogy rajzoljunk meg valahogy oldjuk meg a rögzítést. De én rohadtul nem tudok rajzolni!!! Azért megpróbáltam, de elég absztraktak lettek. :D Nagyjából azért vágta a Cuki, de a mostani rendszer, a fényképezős úgy érzem, hogy nekem is könnyebb, és ő is jobban magára ismer belőlük, sokkal jobban érdeklődik, és az új gyógypedagógusunk olyan szuper ötlettel is szolgált, hogy bizony a legtöbb rövidáru boltban lehet kapni öntapadós hátuljú tépőzárat potom pénzért, amiről pár napi használat után is elmondhatom, hogy sokkal jobb, mint az előtte használt gyurmaragasztó vagy mi a tököm. Most ez csúnya dolog, de akkor is leírom, hogy bár szomorú voltam, hogy elment a régi, de miután megismerkedtünk az új fejlesztővel, már boldog voltam, hogy az ex máshol vállal ezentúl munkát. Tényleg aranyos volt meg kedves, de nem láttam rajta azt, hogy nagy érdeklődést mutat az autisták iránt, elmondta, hogy semmi tapasztalata sincs, de azért persze igyekezett, de mégis valahogy kevésnek éreztem az igyekezetét. Viszont a mostani gyógypedagógusunk egyszerűen elképesztő, imádom!!! Már az első pár alkalommal is feltűnt, hogy mennyire ráhangolódott a Cukira, és a leányzóm is nagyon könnyen elfogadta, pedig nem igazán jellemző rá. De ez tényleg csodálatos páros, ma engedte teljes egészében, hogy letörölje N. néni a kezéről az ujjfestéket; sőt, még az ölébe is beleült. Óriási dolgok ezek, kérem szépen! :) És csomószor rámosolyog, ránéz, szinte nem is mondja neki, hogy viszlát (ez a menj a látószögembőlt jelenti nála, tegnap az utcán járókelőket is ezzel a kecses felszólítással illette... :D ) Na, szóval tényleg oda meg vissza vagyok N. nénitől, nagyon szimpi továbbra is, és Nyonyeszka, lehet, hogy ez neked is köszönhető, mert szerintem kinézetre egy picit hasonlít rád. ;) És tényleg szívvel lélekkel csinálja, alig várom, hogy végre megérkezzen a szak.bizottságtól a levél, amiben hivatalossá válik a heti 4 fejlesztés (a jelenlegi heti 2 helyett) amit telefonos elmondás alapján már feladtak (a diagnózisnál is asztat mondották volt egy másik helyen, hogy feladták... szóval én azóta már csak akkor hiszem, ha a kezemben tartom a várva várt borítékot...)

Hozok pár képet a "remekművünkről". Az első kosárkás nem vált be, nehéz volt, lehajlott, meg le is szedte a drágám, meg kipakolta belőle a "lejárt" kártyákat, általában visszatette őket, de talán ez az egyszerű, műanyag, átlátszó kis dobozka annyira nem zavarja. :)