lassandebiztosan

2013. december 16., hétfő

A múlthéten történt

Kedden voltunk a tornás fejlesztésen, ami asszem csoportos tsmt. A leányzóval kb. egyidős kislány is jár. Az én drágám hozta a formáját, de olyan szinten, hogy fú. Nem értem, hogy miért jó neki minden, de szinte szó szerint minden ellen küzdeni. Tök jó feladatok vannak, esküszöm, még nekem is lenne kedvem, erre őkelme mit csinál: végig üvölti torka szakadtából az egész foglalkozást... :( De úgy ám, mint akit nyúznak. Most én is bekeményítettem, és úgy zajlott a torna, hogy a másik kislány szépen mosolyogva csinálta az anyukájával a feladatokat, míg a Cukit én és Zs. néni fogtuk le, és úgymond belekényszerítettük a feladatba. :( Nagyon tiltakozott, tényleg ketten alig bírtunk vele... A végén még be is rekedt, és olyan bucisra bőgte a szemeit tök fölöslegesen, hogy nem igaz. De amit muszáj, azt muszáj. Volt, hogy egyszer majdnem elbőgtem magam, de mondom elég, ha a gyerök sír. Fáj látni, hogy a másik kislány milyen kis ügyes, és dühít, hogy tudom, hogy az enyim is ügyes (lenne), csak ahelyett, hogy az együttműködés halovány szikráját is mutatná, inkább harcol minden ellen. Persze van benne dackorszak is, meg életkori sajátosság, de nekem ne mondja senki, hogy egy NT gyerek is a nap 24 órájában dacol... Jó, mikor alszik, akkor nem, de amúgy majdnem minden ellen tiltakozik (a csoki ellen azért nem... :D ).

A múlthéten megjött a levél a szakértői bizottságtól, így már heti 4 fejlesztésre jogosult a csemete, jövőhéten már emelt óraszámban fogunk menni. Örülök neki, ráfér a kisasszonyra.

Csütörtökön voltunk N. néninél (ő tartja a gyógypedes foglalkozásokat), aki továbbra is nagyon aranyos, lelkes; és ő is tök szuper játékokat válogat össze, a jutalmazásnál is nagyon odafigyel, hogy mik a kedvencei a leányzónak, de ő itt meg inkább elvonul autiba: talál valami lóbálnivalót, fel-le járkál és idéz a mesékből. Már N is bekeményített, így mostmár bele kell nekem is nyugodnom, hogy ennek ez a módja. :S Annyival volt másabb, mint a tornás hölgy, vagyis Zs. néni, hogy N. nem egyből vette fel a belekényszerítős dolgot, próbálta puhítani, és így nem volt olyan sokkoló, mint Zs. néninél elsőre. De amúgy már Zs.-t is kedvelem, ő is kedves, csak ijesztő volt számomra, hogy ilyen keményen áll a dolgokhoz, de most már értem. :) És olvastuk is, meg más szülőktől is hallottam, hogy sajnos ez kell, és idővel rá fog jönni (remélem minél hamarabb), hogy hiába a hiszti és a tiltakozás, akkor is együtt kell működni. Az óvodában sem fogja senkit sem érdekelni, hogy neki nincs kedve semmihez. Remélem, mire odakerül, már érteni fogja, hogy együttműködni nem világkatasztrófa, nem is fáj és teljesen felesleges sírni és ellenkezni.
Mondtam N-nek, hogy meg van kergülve a csemete az utóbbi időben, ugyanis azt kezdte el, hogy kér valamit, odaadjuk, majd elkezd irdatlan idegesítő, nyávogó hangon kiabálni, hogy neki a másik kell. Pl.: kéri a Bogyót, elindítom, elkezd sikítani, hogy Sziszi (vagyis Fifi), elindítom hát Fifit, mire meg dühöng, hogy Bogyóóóó, és volt már rá példa, hogy addig játszadozott így, hogy meguntam, és kikapcsoltam az egészet, mire persze még jobban üvöltött... De állítólag ez jó, és van rá esély, hogy azért feszegeti ennyire a határait, mert eddig eléggé szabadjára volt engedve, és most a napirend és az itthoni feladatozgatások miatt érez kényszert arra, hogy szívózzon. Néha olyan érzésem van, mintha ló lenne és be kellene törni. :O

Szombaton elmentünk "sétálni", vagyis toltuk babakocsiban. Amúgy ez is annyira mérgesítő, hogy egyszerűen nem lehet vele sétálni. Gondolom ez így leírva nem tűnik olyan borzalmasnak, de higgyétek el, hogy átélni 100 próbálkozásból 99-szer, igen is az.  :( Egyszerűen nem hajlandó jönni velünk, hanem mindenfele menne. És nem érdekli, ha lemaradunk, csak megy. És itt jön az, ami miatt jelenleg hülyét kapok az autizmustól, hogy basszus itt van egy angyalarcú lány, aki képes járni, tud beszélni, de egyszerűen nem tudja ezeket a képességeket arra használni, amire szerintünk valóak. Olyanokat mond, hogy "És ekkor Döme megfogta a Bogyó lábát és így már öten repültek tovább." vagy "Okos enged, szamár szenved", de a kérdéseket nem érti, nem válaszol. És szerintem a külvilág is azért fogja fel nehezen, hogy ez igen is nehéz, mert látszatra nem tűnik annak, mert a legtöbben azzal jönnek, hogy de hát beszél és jár. Tudom, hogy vannak olyanok, akik hálát adnának ezekért, de így, hogy a szervezés nem megy neki, és nem tudja megfelelően használni ezeket, szinte semmire nem megy ezekkel a mi világunkban. Ez biztos fog változni, de ez nem jelenti azt, hogy most nem cseszett nehéz. És baromira mérges vagyok az autizmusra, úgy érzem, hogy elrabolta tőlünk a lányunkat. Most az az új mániája, hogy mindenkit elküld a búsba úgy, hogy mondja, hogy viszlát. Tudjátok milyen érzés, mikor mondjuk fekszik az apja mellett, nekem meg van pofám bemenni a szobába, erre elkezd viszlátozni. De ez fordítva is igaz. Az apja is mindent megtesz, tényleg szeretne vele játszani, erre őt is kizavarta tegnap a szobájából viszlátozással. :( Meg mikor jönnek mondjuk a mamák, és nekik is mondja, hogy viszlát, viszláááát, hát fel tudnék robbanni, vagy ha nincs energiám magamban fortyogni, akkor érzem, hogy megszakad a szívem. A fejlesztésen is rámosolyognak az emberek, tényleg egy tündérarcú, köszönnek neki, és ilyenkor is elküldi az embereket a picsába... Már sokszor az utcán a járókelőknek is viszlátozik... o.O Nekem mondhat akárki akármit, lehet ezt szépíteni, de akkor is kurva nagy kicseszés vele és velünk szemben is. :( És nagyon fárasztó. És akkor a szomszéd is megjegyezte anyámnak (szegről-végről ismeri), hogy miért kiabálunk a kislánnyal (igen, röstellem, de szoktam, egyszerűen hülyét kapok pölö, mikor nagydolgos tisztábatételnél szaros picsával tekergőzik mint egy kígyó, és nem bírom lefogni...), és miért sír annyit. Hát gondoltam magamban "szépeket", kár, hogy nem nekem tette fel a kérdést... Nekik NT gyerekük van, és "meglepő módon" ő is szokott sírni és kiabálni is szoktak vele. Miért hiszik az emberek, hogy csak ők hallják a szomszédokat, míg a szomszédok őket nem??? :D És aki megszól engem valamiért, nyugodtan el lehet jönni hozzánk, lehet vigyázni a leányzóra, el lehet vinni sétálni, és majd utána dobjon ránk bárki is követ. Azért szerintem nem véletlen, hogy az óvodában 3 gyereknek fogják számolni...

A "csodás" szombati séta után úgy döntöttünk, hogy vasárnap maradunk a seggünkön. :)

Na de végül itt a napi remény: megint nézegettem Czeizel videókat, és az egyikben arról beszél, hogy van rá reális esély, hogy idővel megtalálják az autizmus gyógyszerét. Annyira jó lenne, ha még a termékeny korszakomban rálelnének, mert akkor erősen elgondolkodnék azon, hogy legyen -e tesó... Ha nincs kedvetek végig megnézni (bár szerintem izgalmasakat mond), akkor 3 perc körül kezd a gyógyszerről beszélni.


23 megjegyzés:

  1. Értem, amit mondasz... és jól fogalmazod meg... most arra gondolok, hogy az autizmus elveszi a lányotokat... megrázó poszt volt ez.
    Bazi nagy dolog lenne, ha ez a gyógyszer tényleg létezne... én erről még nem hallottam, tényleg izgalmasakat mond, én nagyon szeretem, hogy ő mindig érthetően beszél kurva bonyolult dolgokról is.
    Ez nyilván nehéz, hidd el, tudja ezt mindenki, a szomszédot meg szard le... én is üvöltözök a nagyobbikkal, ez kikerülhetetlen... szerintem jól írod körül a dolgokat, nem hiszem, hogy nem értik meg az olvasók...
    Sajnálom, hogy ilyen nehezen viseli a fejlesztéseket, és megint csak magamat tudom ismételni, ne haragudj érte, de te baromi erős csaj vagy!!! Az,hogy néha elsírnád magad, vagy olykor kiakadsz, nem jelenti azt, hogy gyenge vagy!!! És punktum! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is bírom Dr Czeizel Endrét, tényleg jól magyaráz, és bátor is, ugyanis szerintem rajta kívül nem olyan sok doki meri mondjuk azt mondani, hogy szedj antidepit terhesen, ő meg azt vallja, hogy az kevésbé káros, mintha a terhes nő szenved, pánikol, rosszul van. Meg egyszer egy műsorban mutatott képeket azokról a gyerekekről (vagy legalábbis közülük néhányról), akiknek a szüleiknek más orvosok azt mondták, hogy vetessék el...
      Örülök, hogy akkor érthetően írtam meg! :)
      Dehogy haragszom, sőt, már annyiszor írtátok, hogy kezdem elhinni magamról, hogy nem vagyok olyan gyenge. :)

      Törlés
  2. Nagyon érdekes a videó, mondott több olyan dolgot amit nem is hallottam még. Igaz hogy nem olvastam nagyon utána eddig.
    Nehéz ez a helyzet, tudod, még olvasni is nehéz. Csinálni kell, nincs más lehetőség, aztán még olvasunk mi itt olyat hogy mi mindent tanult meg a lányod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem meglepő módon olvastam sokat a témáról, de nekem is mondott újakat. Várom, hogy a fejlődésekről kelljen írnom! :) (Mondjuk tavaly ilyenkor azt sem tudtam elképzelni, hogy valaha meg fog majd ölelni, és tessék, ez is eljött)

      Törlés
  3. Mozgalmas napok, nem mondom...
    A fejlesztéshez csak annyi,hogy tényleg szigorúnak kell lenni :S. ez van. Van olyan gyerek, akivel nem kell, mert olyan a természete, de minden gyerek tiltakozik, még az angyali jó gyerek is. Majd ha konkrét eredményeket látsz, picit megnyugszol, és nem lesz lelkifurkád, hogy halomra ölöd a gyerekedet, oszt semmit se ér. Ér az, csak ki kell várni!
    Olcsó vigasz, tudom, de mit mondjon az ember, ha így van? Jó, nem megoldás az sem, ha állandóan megerőszakolja az ember a kölköt, mert valamennyire azért rugalmasnak illik lenni, de hát az van, hogy a szülő eredményeket vár -teljesen jogosan, ugyebár-, és valahogy el kell érni ezeket. Hozzám járt olyan gyerek, akit behozott az anyja (23 hétre született, de jó mozgású, viszont elképesztően gyenge idegrendszerű , értsd: rohadt hisztis kisfiú), és azt mondta, hogy akkor ő most kimegy, és azt csinálok, amit akarok, nem akarja látni. Tutira őrjöngeni fog a gyerek, és azt nem akarja végigasszisztálni, úgysem tud vele mit kezdeni, hátha nekem sikerül. 1 hónapig birkóztam a gyerekkel, soha senkivel nem voltam olyan kemény, mint vele, de nyertem. Viszont, aki kint hallotta az őrjöngést, azt hihette, hogy minimum elevenen nyúzom, pedig mondjuk csak ült a széken, én ültem vele szemben és arra próbáltam rávenni, hogy lépegessen egy gyerekdalra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem unatkozunk. :)
      Igen, a várakozás... Mire felnő ez a gyerek, én leszek a legtürelmesebb ember. Utálok várni, erre nála mindig mindenre várni kellett. A Dévény is ilyen szempontból szar volt, de ott ugye volt egy kézzel fogható végpont, tudtam, hogy ha utoléri a korát, vagy elkezd járni, akkor nem kell többé menni. És ott látványosabb javulások voltak, mint itt (bár ott is volt stagnálás). Szerintem a hisztis kisfiú olyan lehetett, mint az én leányzóm. :D Örömmel olvastam, hogy végül győztél. :) Nekem is megfordult már a fejemben, hogy lelépek, de mondom azért hátha ad egy pici biztonságérzetet, ha lát. Meg csóré nőt sem akarom, hogy egyedül birkózzon a kis harcossal...

      Törlés
  4. Halihó!
    Kitartás Csajszi!!!! A sétálás...hát az nálunk is így megy, csak én még vigasztalom magam hogy még ráér kiszállni a babakocsiból, de azért szakad a szívem amikor nála kisebb gyerekeket látok normálisan a járdán közlekedni. Nekem az borzalmas most, hogy egyszerűen egy szótöredéket nem bírok kihúzni belőle, én egész nap beszélek, mondókázok, énekelek és ugye egyrészt egy szót se ért, másrészt meg úgy gőgicsél mint 7 hós korában...
    Vadasba nem mentek vissza? Mi most voltunk másodszor a szakértő néninél, és ezek engem mindig úgy feltöltenek, mindig tanulok tőle valamit. Most a HF hogy énkönyvet kell vezetnünk mostantól. Nemtom nálatok ez felmerült e már? Ilyet:
    http://merjmaslenni.blogspot.hu/2013/06/en-konyv.html
    Na pusszantás és hidd el jönnek majd szebb napok!!!!!
    Tomi anyukája

    VálaszTörlés
  5. Még azt akartam mondani, hogy én a pelenkázást már csak és kizárólag tv előtt tudom csinálni...Pelenkázóra felrakva kb 5 hónaposan volt utoljára, azóta életveszély. Ha meg idegen helyen pelenkázón kell megoldani mese nélkül akkor bugyiig izzadok és csak úgy vállalom ha legalább ketten vagyunk.
    Ja, múlthéten megvolt az ottalvós EEG...rémálmaimban még előjön. Szerencsére vizsgálónéni jófej volt: "hadd üvöltsön előbb-utóbb elfárad, aztán meg ha nem alszik akkor se tudunk mit csinálni, evvan". Végül 45 perc kőkemény birkózás után bealudt. De iszonyat volt, rárakták azt sapkát az elektródákkal meg vezetékekkel, visított, rángatta, én meg ne hagyjam hogy leszedje, tartsam az összes zsinórt a háta mögött és ne hagyjam hogy egyre is ráfeküdjön. Muhahaha...És közben altassam el. A szumó birkózok hozzám képest kispályásak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen... tudom mit érezhetsz, mikor a szépen sétáló gyerekeket látod. :( Jaj, nem könnyű. Akkor gondolom az ő kezét sem lehet fogni, nekem ez is nagy szívfájdalmam. Meg ma is láttam egy kiscsajt(1 évvel fiatalabb a Cukinál), nem akart felmenni a játszóról, de az anyja elindult, és a kislány meg ment utána.
      Nem megyünk majd csak 1 év múlva a Vadasba.
      Örülök, hogy feltöltenek, jó kis hely az. Kár, hogy messze vagyunk. Nekünk is mondta a doktornő az énkönyvet, de most inkább a napirendre gyúrtunk rá, de idővel biztos csinálni fogunk.

      Jaj, nekem nagy félelmem az idegen helyen való tisztábatétel. Mindig rettegek, hogy akkor kaksizik be, mikor egyedül vagyok vele valahol. Ő is a tv előtt van pelenkázva, bár reggel és fürdés után még a pelenkázón, bár már eléggé lelóg. :)
      Ez az EEG nagyon durvának hangzik, nem csodálom, hogy előjön rémálmaidban... :( Emlékszem, nekem a BERA is megterhelő volt, pedig az kutyafüle ehhez képest. Eredmény mikor lesz?

      Törlés
    2. Ha megfognám a kezét seggre vágja magát...Talán amióta TSMT-zünk egy picit jobban eltűri, pár mp-cel tovább. De nincs veszélyérzete, és totál nem működik benne az hogy csak egy bizonyos távolságra menjen el tőlem, ha egy pillanatra nem figyelek már porzik utána az út...vissza se néz, mondhatok amit akarok.
      EEG szerencsére negatív, BERA-t megértem, vadasban azt mondták csináltathatunk hallásvizsgálatot (házidoki ragaszkodik hozzá), csak egyrészt sok értelme nincs, másrészt abba semmiképp ne menjek bele, hogy elaltassák hozzá, annyit végképp nem ér.
      Kár hogy olyan messze vagytok, vihetnénk együtt a két lököttet a játszóra :D Amúgy a vadasban várakozásoknál azt vettem észre hogy sokkal jobban reagálnak ezek a kis furik egymásra mert az NT gyerekekre.

      Törlés
    3. Az enyém meg felháborodik és kitépi a kezét a kezemből. :/
      De jó, örülök, hogy negatív lett az EEG!!!
      Szerencsére őt nem altatták a BERA-hoz, csak egy kis dormicummal kiütötték (bár lehet, hogy az is altatásnak számít, nem tudom, viszont az MR-nál altatták szegényt). Bár így is rossz volt látni. :(
      Tényleg kár, hogy nem laktok közel, de ha lehetőségetek, kedvetek van, én szívesen találkoznék veletek, ha erre jártok. Ha valamikor Kecskemét és Szeged körül van dolgotok, onnan már nem lakunk messze, ugorjatok el hozzánk. Amúgy is nagyon kíváncsi lennék, hogy a hasonszőrűekkel hogy viselkedne, én is azt olvastam, amit írtál, hogy sokkal jobban megértik egymást.

      Törlés
    4. Na az nagyon tuti lenne, köszi a meghívást! Ezer éve nem jártam abban az irányban, de talán majd egyszer :)

      Törlés
    5. Remélem tényleg összehozzuk valamikor! :)

      Törlés
  6. Próbálj meg nyugodni, még ha nehéz is, és ne foglalkozz másokkal, csak magatokkal! Mindenkinek megvan a maga baja, és általában mindenkinek az a legnagyobb! DE, ne foglalkozz velük! Sajnos nektek ezt dobta ki a sors, de ezt vedd úgy, hogy meg kell oldanotok, és előbb, vagy utóbb minden javulni fog majd! Nehéz persze, tudom! Nekem is borzasztó volt (és sokszor ma sem igazán) szembesülnöm azzal, hogy a lánykám annyira rosszul lát, hogy orvosilag vak, és sajnos romolhat, de javulás kizárva! Ráadásul két nevelt lányom egy-egy lánykáik szintén szembetegségükkel küzdenek, bár hála az égnek nem ennyire túl komolyan! Az is piszok érzés volt megtudni!

    Nálatok ez a betegség ezzel jár, és tudom nem könnyű, de próbálj meg erős lenni, és próbáld meg valahogy "elfogadtatni"magaddal a helyzetet! Már ha ez gyáltalán lehetséges, de biztosan sokat segítenél magatoknak ezzel, ha sikerülne!

    A mi helyzetünk 12 éve tart, szorítunk nektek, fel a fejjel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nincs annál szörnyűbb, mikor a gyerekekkel vagy az unokákkal van baj. :( Nektek is nagyon nehéz keresztet adott a sors.

      Nekem most úgy érzem ez a kutya sok erőt adott, már borzasztóan elhatalmasodott rajtam az önsajnálat, és ő kezd kirángatni belőle. Jól látod, még nem igazán sikerült elfogadnom, pedig nincs más opció... Csak valahogy még bennem van, hogy mi van, ha valami csoda történik, és elmúlik az autisága, de persze az agyammal tudom, hogy ez nem lehetséges... Bízom még az időben, gondolom egyre könnyebb lesz.

      Köszönöm, hogy írtál, és én is sok erőt és kitartást kívánok továbbra is nektek!

      Törlés
    2. Nem egyszerű tudom! A kutyust már akartam javasolni, mert tényleg gyógyító hatása van egy csöpp kutyának! Hihetetlen szeretet van bennük, meg ragaszkodás! Hanni pedig csak a betegsége miatt nem tud!

      Törlés
    3. Én úgy érzem, nagyon jó ölet volt a kutya, örülök, hogy nem haboztunk tovább. Valahogy olyan huncutul tud ránézni a leányzó, és incselkedni is szokott vele, és az osztozkodást is tanulja a kutya által. :) A Mókit is nagyon szereti, de egy macska más. Én nem azt mondom, hogy kevesebb, egyáltalán nem, én nagyon csípem őket is, de ugye egész más természetek.

      Törlés
  7. Én is pont ilyen kisgyerek voltam, mint a kislányod: ha valamit nem akartam, azt _nagyon_ nem akartam, és elemi erővel küzdöttem ellene. Van jó pár ilyen emlékem gyerekkoromból, amikor a szüleim kézzel-lábbal, fizikai erőszakot alkalmazva kényszerítettek bele valamibe, ami ellen testem-lelkem tiltakozott, és ezekre a dolgokra még most is nagyon rossz érzéssel gondolok vissza. Lehet, hogy az, amire kényszeríteni próbáltak, végső soron hasznos volt a számomra, de az erőszakos kényszerítés sokkal nagyobb kárt okozott, mint a haszon, amivel maga a dolog járt.
    A "lelki" eszközökkel való kényszerítésre ugyanez vonatkozik. 15 évesen pl. arra kényszerítettek rá, hogy elmenjek egy iskolai vizsgára, ami ellen minden porcikám tiltakozott, mert rettegtem a tanártól, akinél vizsgázni kellett volna. Az lett a vége a dolognak, hogy a vizsgán leblokkoltam, és megszöktem otthonról, napokig nem is tudták, hogy hol vagyok.

    Nem azt mondom, hogy ne fejlesszétek a kislányt. A fejlesztés fontos, és a jövője szempontjából ez az egyetlen megoldás, de ne azzal kezdjétek, hogy harminc kilométerre kitoljátok a komfortzónájából, hanem centiről centire kell haladni.
    A hosszútávfutást se úgy tanítják, hogy az olyan emberrel, aki még életében nem futott, egyből lenyomatnak egy félmaratont, hanem lépésről lépésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az elemi erővel való küzdés nagyon jól kifejezi, hogy hogyan szokott tiltakozni... :( Hihetetlen, hogy ebben a csöpp kis leányzóban mennyi erő van. És pont amit írtál, amiatt is rágom magam, és megszakad a szívem, ma is volt fejlesztés, és megint majdnem elbőgtem magam. Elfáradtam, mindig én viszem az ilyen kínzós helyekre, nem is csodálom, hogy inkább az apja felé húz. :( És ahogy meglátja az iskolát (ez a tornás fejlesztés egy iskolában van), már szomorodik el az arca, és mondja a menekülős szövegeket: "keressük meg aput, keressük meg a Mókit, keressük meg a kutyát, mingyá kiszááász". Igazából azzal szoktam magam nyugtatni, hogy most alapozzuk meg az óvodát, mert ott is muszáj lesz együttműködnie, elfogadni, hogy vannak szabályok.

      Pontosan ezért is szimpatikusabb a "puhítós", óvatosabb fejlesztőnk hozzáállása, mert ő most, decemberben kezdte csak a bekeményítést, de azt is finoman. Nála is sír, de mikor meglátja az épületet, nem kezd el feszengeni (ezek a foglalkozások máshol vannak, nem az iskolában).

      Törlés
    2. nahát :((( összefacsarodik az ember szíve :( még olvasni is rossz, nemhogy látni, jaj... :(

      persze, együttműködni muszáj, de más az, hogyha az ember passzívan működik együtt másokkal, és más az, hogyha olyasmibe tolják bele akarata ellenére, amit egyetlen porcikája sem akar...

      szerintem az ilyenektől az ember csak még jobban magába zárkózik, és annál kevésbé akar együttműködni.

      Törlés
    3. Borzasztó... :( És tudod, az a tehetetlenség, amit érzek közben, hogy egyszerűen nem tudom neki elmagyarázni, hogy ez valójában játék, és tök izgi, és nem tudom bevetni az olyan trükköket sem, hogy ha megcsinálod a feladatokat, akkor kapsz csokit, vagy nézhetsz mesét, vagy valami. Bár neki szórakoztatóbb egy zsinór lóbálása, olyan kár, hogy nem látok bele a fejébe, és hogy (egyelőre) nem tudja elmondani, hogy mit miért csinál úgy, ahogy. Mert amúgy tényleg szuper dolgokkal próbálkoznak a fejlesztők, (mikor én voltam gyerek, álmodni sem mertem volna ilyen csodakütyükről, ezer színű kirakókról, ilyen-olyan hintákról, stb.) Remélem hamar rájön, hogy ezek nem kínzások, hanem jó dolgok, vagy legalábbis nem világkatasztrófák, mert sajnos visszafejlődést is észrevettem: tavaly ilyenkor simán bedobálta a formaberakót, most meg látszódik a kezén, ahogy próbálja, hogy ügyetlenebb, mivel nem igazán használja a kezecskéit. Jah, és dacol is ezerrel a drágám, ez is nagyon felerősíti a reakcióit. Mondta is a gyógyped, hogy dac + autizmus, az nem gyenge együtt. :)

      Törlés
  8. Már nagyon várom azt a posztodat, amikor a pozitív változásokról fogsz posztolni! Hidd el hamarosan fogalmazhatod azt a posztot! :)
    Köszi a videót, ezt még nem láttam. Czeizel doktort mi is szeretjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is! :) Remélem eljutok oda, de most még keményen a gyászmunka zajlik. :( De így,hogy látok fejlődést, sokkal jobb és reálisnak látom, hogy hamarosan több lesz a pozitív poszt. :)

      Törlés