lassandebiztosan

2012. augusztus 9., csütörtök

Tejterhelés

Hétfőn kezdtünk a gasztrós rendelésen, meg lett vizsgálva, majd kapott 2 ml tejet fecskendőből. Fél óra múlva jött a következő, ami 2,5 ml volt. Szerencsére nem jelentkezett nála semmi. Azt hiszem a többi adagot már az osztályon kapta meg, ahová olyan du. 3 körül kerültünk fel. Ezen a napon összesen 10 ml tejet ivott.

A szobában volt egy pár a pici babájukkal. Szerencsémre már épp távozóban voltak, szerintem, ha maradnak, a hölggyel lettek volna összetűzéseim... A Cuki pont akkor kelt, mikor beköltöztünk. Elég jókedvű volt, de mikor megkapta az ebédjét, teljesen kiakadt... Nem is csodálom, ugyanis nem volt valami fejedelmi lakoma. Volt zöldségleves, répás rizs, sült alma és alma kompót. Még jó, hogy készültünk a biztonság kedvéért üvegessel. Viszont, mire azt előkotortuk, és elkezdtem lapátolni befele, már nagyon felhergelte magát. Erre a csaj odaböki, hogy nagyon megérzi ám, ha anyuka feszült. (Szerintem éhes meg türelmetlen volt, és nem a lelki állapotom tette tönkre, de a csaj biztos jobban tudja...) Na ezzel a dumával én saját tapasztalatból tanulva nem értek egyet, és nem szeretem, mikor vadidegen hülye picsák ilyennel jönnek nekem, foglalkozhatna a saját dolgával, az ő babája is bőgött. (Írtam is egy bejegyzésben, hogy, mikor "kicsit" hangosabban kértem meg a lány, hogy aludjon már így 2 órás altatás után, körberöhögött. Pedig akkor minden voltam, csak nem nyugodt...) Ezek után én egy árva mukkot sem szóltam az okoshoz, csak köszöntem, mikor leléptek.

Végre egyedül voltunk a szobában, ahol volt tv és légkondi is. Így meg sem sültünk. Sétáltunk is kicsit férjjel, de embertelen meleg volt kint. Meglátogatott egy fórumos ismerősöm, akinek nagyon örültem, jót beszélgettünk. Még sosem találkoztam interneten megismert emberekkel, ő volt az első. Sajnos a nagy meleg miatt a kislányát nem tudtuk megismerni, de ami késik nem múlik. :)
A Tündüsnek volt egy kis hőemelkedése, 37,6 volt, szerintem a foga (3 szemfog egyszerre), meg a nagy meleg is ludas lehetett, és a torka is kicsit piros volt.
Este 10 körül, mikor nekiálltam megenni a konzerv babgulyásomat, ami olyan jól esett, betojt a kisasszony. Én nem tudom, hogy a macskáknak és a gyerekeknek miért mániájuk akkor üríteni, mikor a másik eszik. :D Örültem azért persze a termésnek. A nagydolgos pelenkát bele kellett tenni a kakihűtőbe. :O
Ahhoz képest egész jól aludt. Sokat forgolódott, de ennyi.

Fél 7 körül kelt. Nemsokkal később költöznünk kellett egy másik szobába. Lett szobatársunk is, egy jó fej kis srác és az anyukája, aki hála szintén kellemes társaság volt, és nem ment az agyamra. És ők is városbéliek. :) Aranyos volt a kisfiú, simogatta, szeretgette a Cukit.

Volt vérvétel is. Szegénykém akkora könnyeket ejtett, hogy majdnem én is bőgtem. A kézfejéből vették. Kicsit alacsonyabb a hematokritértéke és a hemoglobinszintje, de a vasa rendben van, így egy kis folsavat javasolt a doktornő.
Ezen a napon tovább emelték a tejadagot, asszem 50 vagy 100 ml-t több részletben. Nagyon zokon vette, mikor elfogyott a  fecskendőből, akkora hisztit levágott. :D

Meglátogatott nagynéném, neki is nagyon örültem. Hozott finom gyümölcslevest, amit este nagyon jóízűen befaltam.
Később jött férj is. Elmentünk sétálni, ezen a napon már nem volt olyan kánikula. Szép város Szeged, tetszenek nagyon a régi épületek, meg valahogy olyan barátságos város. Tudnék ott élni úgy érzem.

Szerdán kérdezte a doktornő, hogy nagyon szeretnénk -e hazamenni, mert nem bánná, ha megvárnánk a székletet, ugyanis a hétfő esti óta nem volt mit a hűtőbe tenni. Én ellenkeztem, és mondtam, hogy ha nem nagy gond, inkább mennénk. Mondta, hogy rendben, és hogy dél körül kész lesz a záró. :) Ezek után fél órával kakilt is a lány. Kicsit a szaga más, meg talán keményebb is, de nem vészes, és nagyon örültem neki. Olyan édesen nyomta. :)

Volt játszószoba is. Ezen a délelőttön ott volt egy 14 hónapos kisfiú, aki elég eleven volt. Elnáspángolta a lányomat, aki szó nélkül tűrte, és csak pislogott, és nem értette, hogy mi van. :S Persze én és az anyuka is közbeavatkoztunk, de azért rendesen ütlegelte szegény életemet. Még plüssöt is dobált hozzá. Olyat is csinált, hogy mint egy faltörő kos, nekimászott izomból az ácsorgó drágámnak, és majdnem fellökte. :O 

A tejterhelés folytatásáról annyit mondtak a papírok kézhez vételekor, hogy fokozatosan, és tej vagy hipoallergén tápszerrel csináljam, és kb 1 hónap alatt vezessem be, és eleinte 1 decit adjak.
Én a tej mellett döntöttem. Tündi HA-s tápszert fogyasztott, mégis allergiás lett, olvastam olyat, hogy nem igazán bizonyítható, hogy csökkentené az allergia valószínűségét... Anyu szomszédjának a lánya meg már 4 hónaposan tejet kapott (anyuci inkább cigit vett táp helyett...), és ő nem lett allergiás. Szerintem sokkal inkább hajlam kérdése az egész. Most ugye a glutén bevezetését is előrébb hozták, ki tudja, lehet, hogy pár év múlva a tejjel is így lesznek.

A szobatárs kisfiú tej-és tojásallergiás (volt?), ők is terhelésen voltak. Ő 2 éves koráig szopizott, és mégis kijött rajta. Ezen információ birtokában kicsit enyhült a bűntudatom, hogy a kisasszony csak minimális mennyiségű anyatejet kapott, és lehet, hogy ha nem tápos csibe lett volna, akkor is kijött volna rajta a tejérzékenység. Szóval egyre jobban lenyelem, hogy ez nekünk nem jött össze, és nem hibáztatom már magam annyira. :)

Ma is kakkantott, aminek ismét nagyon örültünk. Hogy miknek nem tudnak a szülők örvendeni?! :D
A szaga megint fura, és kevés, meg kissé bogyós is, de lehet, hogy még a kórházas kaja miatt is van, meg azt is mondta a doktornő, hogy előfordulhat, hogy átmenetileg így reagál, de ez rendeződhet. Ma főztem neki finom paradicsomos zabpelyhet. A kórházban sok fogós kaját kapott: répa, rizs, banán, alma. Ezekkel itthon csínján szoktam bánni. 2 hét a rizikós, ha addig nem durvul , akkor nagyon nagy az esély rá, hogy kinőtte. A doktornő szerint nagy rá az esély, hogy így van, hisz a vérvétel eredménye is erre enged következtetni. Legyen igaza!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése