2012. március 18., vasárnap

1 évvel ezelőtt

Tavaly ilyenkor reggel mentem a helyi kórházba fájásmérésre, férj elkísért. Busszal mentünk, a sofőr nem vezetett valami gyöngéden, így majd besz*rtam. Nagy volt a hasam, sokan kérdezgették, hogy ikrek -e, és rengetegen jósolták, hogy hamarabb fog érkezni. Mondjuk gondolom a "nagy" termetem miatt is tűnt óriásinak a pocakom. Persze ekkor is sok volt a keményedés, de ezen nem lepődtünk meg, február óta ezzel szórakoztunk. Hiába ettem én a magnéziumot... Ezen a napon abba a kórházba is el kellett utaznunk, ahol szülnöm kellett, uh-ra volt jelenésünk. Mondták itt, hogy majd mutassam meg a CTG- papírt, hátha bent tartanak.
  A buszon nagyon rossz volt. Oda- vissza összesen 6 körforgalom van az útón. Na én ezeknél kapartam az ülés háttámláját rendesen. Úgy éreztem, nem bírom ki, szorítottam a fogam, és közben fogtam a kezemmel a hasam, mert erősen nyomódott a medencémhez. Anyu, és férjem is jött. Mikor odaértünk, úgy döntöttem, elég volt ennyi buszozás, így gyalog vágtunk neki a kb. 2 km-es útnak a kórházig. Ekkor nagyon sajnáltam, hogy nincs kocsink... Nagyon lassan tudtam döcögni, már úgy mentem, hogy a hasam alját fogtam, mert ha nem, nagyon fájt. (Cipőt úgy vettem fel, hogy csináltam egy nagy emelvényt újságokból, és arra raktam a lábam.) Végre megérkeztünk. Hamarabb értünk oda, mint az időpont, de egyből beszólítottak. Én nagy naivan azt hittem, hogy legalább egy áramlásmérés lesz, de csak egy sima uh-ért kellett 50 km-t utaznom, amit drága városomban is meg tudtak volna csinálni. Nem értettem, hogy mi a fenéért kellett ezért átjönni, de szerintem a doki sem, aki átküldött. A szonográfus is csak lesett, hogy mit keresek ott. Rendesek voltak, bár a vizsgálatot végző úgy ütögette a hasam, hogy majd be tojtam. Azért bepróbálkoztam a CTG-s papírral, de mondták, hogy ők nem tudnak vele mit tenni.
 Vissza a buszállomásra helyi járatos busszal mentem, de egy idő után le kellett szállni, mert nagyon fájt. Inkább gyalogoltam. Nem volt valami kellemes, hogy állandóan keményedett a hasam. :( Örültem, mikor végre hazaértünk, életem egyik legszörnyűbb utazása volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...