Szülés

Ezt a bejegyzést én nem ajánlanám szülés előtt állóknak! Nem olyan szörnyű, de csak saját felelősségre!

 Szóval, 13:30-kor burkot repesztettek. Ezután egyszerűen nem bírtam megmaradni hanyatt fekve, másztam le az ágyról. Olyan érzés volt, mintha a kis lábait beakasztotta volna a bordám alá, és feszítette szét. Vér is folyt a lábamon, elég érdekes volt, hisz rég láttam már ilyet. A telefonom kint maradt a táskámba, a kint várakozókat szerettem volna értesíteni.Volt két szülésznő tanuló. Egy szőke és egy fekete. A szöszi nagyon lelkes és segítőkész volt, így megkértem, hogy hozza már be legyen szíves a telefonom. Én naiv azt hittem, majd két fájás közt telefonálok. Nem számítottam arra, hogy burokrepesztés után ilyen hamar besűrűsödnek. Szinte egymást érték. Ahogy elmúlt az egyik, kis szünet, és már jött is a következő. A CTG-t pedig többször állítani kellett, mert kiakadt, olyan erősek voltak az összehúzódások. Nem volt szükség oxitocinra... Ismét a lelkes csajszi segítségét kértem: szóljon már ki, hogy mégsem megyünk haza, hanem szülök.
 Érdeklődtem, hogy kaphatok -e fájdalomcsillapítót. A seggembe kaptam, de kár volt, mert nem igazán használt, és kicsit szédelegtem is tőle. A lelkes lány masszírozgatta a derekam, nagyon aranyos volt. Elmehettem zuhanyozni. Ez nagyon jól esett, alig akartam kijönni a zuhany alól. Visszamenni viszont szörnyű volt, azt hittem estig sem érek oda. Ami még rossz volt az az, hogy reggel óta nem ettem és ittam, csak egy nedves gézlapot kaptam. Zuhanyzás közben éreztem egy kis kakilhatnékot, de nem igazán volt erős.
 A "pancsolás" után megvizsgáltak, ez 15:30 körül volt, és hívták az orvost. Gyorsan odaért, felpörögtek az események, mondták, hogy fogjam a combom, és ha érzem, nyomjak. Amit kicsit hiányoltam az az, hogy nem mondták, h mikor mit csináljak. Tudom, egy született ősanya biztos zsigerből tudja, mikor hogyan kell levegőt venni, szuszogni, fújtatni, de ezek szerint akkor én nem vagyok az. Volt, hogy én kérdeztem, hogy most mi a jobb a babának a mély vagy a sok apró légzés. Az oxigénmaszkot sokszor rám rakták. Abban sem voltam teljesen biztos, h mikor kell nyomnom, így mikor keményedett a hasam, hát nyomtam.Viszont a kisasszony nem akart, pontosabban nem tudott kibújni. Éreztem, hogy az orvos kézzel feszítette szét a micsodám. Ez sem életem legkellemesebb érzése...Volt, hogy kiabáltam, hogy feladom, kész, nem bírom tovább, szedjék ki valahogy, de a határozott szülésznő visszarángatott a valóságba, és mondta, hogy muszáj összeszednem magam a babáért. Jött egy másik doki is, már majdnem úgy volt, hogy vákuum lesz, de végül az orvos kikönyökölte belőlem 16:00-kor. Onnan tudtam, hogy kint van, hogy hirtelen feltöltődött a tüdőm, újra volt hely a levegőnek, és már nem feszültem ott lent, és ilyen csusszanás félét is éreztem. Gyorsan emelgettem a fejem, h végre láthassam Őt, akit már annyira vártunk. Nem sírt egyből, én meg kétségbeesve kérdeztem, hogy mért nem. Mondták, hogy mindjárt fog, és valóban, egy kis hátpaskolás után elkezdett nyekeregni. Ekkor, megkönnyebbültem. A mellkasomra is rakták egy kis időre. 3850 grammal és 50 centivel látta meg a napvilágot. Nem pont így álmodtam meg a szülést, de a lényeg az volt, hogy túl voltunk rajta.