Amikkel személy szerint találkoztam:
"6. Az én gyerekem ugyanezt csinálja.*
12. Biztos, hogy autista? Szerintem teljesen rendben van.**
18. Nem lehet autista, a szemembe nézett.
19. Nekem van egy csodaszerem az autizmusra, amit el kell mondjak neked.
28. Ő nem lehet autista, túl okos.
38. Nem is autista, csak meg kéne fegyelmezni.
42. Ti csak figyelemre vágytok, ezért csináltattátok ezt az autizmus diagnózist."
** Jah, mivel láttad az Esőember filmet és/vagy olvastál egy bulvárcikket az autizmusról, biztosan jobban értesz hozzá, mint azok, akiknek a diagnózis megerősítése avagy megcáfolása a dolguk, nem kis tapasztalattal a hátuk mögött...
Számomra az 51. pont az, amit a pszichológus volt barátnőm mondott, hogy "nincs vele semmi, csak visszahúzódó személyiségű és ahelyett, hogy szeretnétek, állandóan csak a hibákat keresitek benne..." Szerintem ez volt a legmélyebb tőrdöfés, amit valaha húsvér ismerőstől kaptam! És pont egy pszichológustól... :( És pont egy volt legjobb barátnőtől... :( Azért nem haragszom rá nagyon, mert olvastam pár autizmussal kapcsolatos könyvet és így azt akarom hinni, hogy nem genyóságból mondta ezeket a szavakat, hanem pusztán az egyetemen tanultakat szerette volna ránk húzni... Az Életmentő kézikönyv szülőknek című könyvben találtam egy bekezdést, amiből arra következtetek, hogy a tanult ismerősöm igyekezett a pszichoanalízist ránk vetíteni és a leányzó furcsaságait ezzel magyarázni és abból levonni a számomra felháborító következtetéseit; de azt az igen fontos momentumot elfelejtette vagy nem volt róla tudomása, hogy bár tény és való, hogy a pszichoanalízis nagyon hasznos tudomány, viszont nem lehet minden embernél alkalmazni, pláne nem autistáknál/autizmussal élő gyereket nevelő családoknál...
"A pszichoanalitikus elmélet:
(...) Az autizmust hibásan emocionális problémaként értelmezték, nem pedig olyan állapotnak tartották, amelyet rendellenesen működő neurobiológiai folyamatok okoznak. (...)"
Forrás: Eric Schopler - Életmentő kézikönyv szülőknek
Most lehet vitatkozni itt is természetesen a "rendellenesen működő neurobiológiai folyamatok" magyarázattal, szerintem sem a legszerencsésebb szóhasználat, szívesebben olvastam volna pl. a többségtől eltérően működő neurobiológiai folyamatok megfogalmazást, de most itt nem ez a lényeg és nem szeretnék szőrszálhasogató lenni...
Ez egy nagyon nehéz szituáció, nem tudom ez volt-e a barátnőddel az összeveszés oka, vagy csak egy a sok közül, mindenesetre biztos, hogy nagyon szerencsétlenül alakult. Én ezt két irányból is meg tudom érteni, egyfelől autista gyerek szülőjeként sok elemmel találkoztunk a listáról mi is, sőt, néhányat mi is mondtunk magunknak a diagnózis előtti időszakban, amikor már láttuk, hogy valami nincs rendben, de még reménykedtünk benne, hogy mégsem autizmus.
VálaszTörlésMásfelől pszichológus végzettségűként még a szokásosnál is jobban kell figyelni, hogy ismerős/barát/rokon kérdésére hogyan válaszolok, mert dacára annak, hogy nem az autizmus a szakterületem, mégis nagyobb súlya van annak, amit ilyenkor mondok és hát az emberben benne van, hogy szeretne jó hírt közölni, megnyugtatni, vigasztalni, nem vészmadárkodni, más magyarázatot találni... Ennek lehet az eredménye az, amit a barátnőd mondott, de megértem, hogy a szeretet hiányának a feltételezése mennyire rosszul eshetett neked. Mi "fridzsider-anya" elméletként tanultunk arról az analitikus koncepcióról miszerint az anyai szeretethiány okozná az autista bezárkózását és hogy ezt azóta hányszor cáfolták már.
Nekem az egyik legfontosabb első tanulság az volt, hogy autizmus diagnózist (vagy annak kizárását!) csak és kizárólag erre szakosodott szakemberektől szabad elfogadni. Sem rokontól, sem baráttól, sem háziorvostól, sem védőnőtől, sem internetes fórumról. Az emberek jót akarnak (vagy hárítják az autizmus, mint betegség létezését) de a gyereknek az a legjobb, ha helyes diagnózist kap és ennek megfelelő minél koraibb fejlesztést.
Alapból már el voltunk távolodva egymástól a barátnőmmel, ez már csak olyan végső döfés volt szerintem. Amúgy lehet, hogy a sors fintora, de pár hónapja ott dolgozik, ahová heti háromszor viszem fejlesztésre a leányzót... És van, hogy összefutunk, köszönünk, de mintha kb. a szomszédom lenne. :( Pedig tényleg nagyon közel álltunk egymáshoz és fáj, hogy ez lett belőle... (Azért megkérdezném tőle szívesen, hogy ha nincs semmi a lánnyal, akkor miért kell heti négyszer fejlesztésre vinnem? :D (Biztos megtanítják, hogy hogyan kell szeretnem a lányom. :/ ) De erre lehet, megint azt mondaná, hogy hát szeretnek a diagnoszták skatulyázni, most az autizmus a divat, régen meg minden macerásabb gyerek hiperaktívnak volt titulálva, ezeket is az ő szájából hallottam...)
VálaszTörlésPont azért is esett szarul, mert pl. Temple Grandin életét feldolgozó filmben is azt mondták az anyának, hogy biztos nem szoptatta elég szeretetteljesen és kötődési zavar miatt olyan a gyerek, amilyen. Ezt a filmet nem sokkal ez előtt az incidens előtt láttam...
Az utolsó bejegyzéseddel is egyetértek. Mondjuk én a legtöbb segítséget, iránymutatást internetes fórumon kaptam, de szerintem oltári nagy szerencsém volt, hogy legalább a neten keresztül a megfelelő emberekkel hozott össze a sors ilyen téren. Védőnő, gyerekorvos és a többiek, háááát... inkább nem írok semmi róluk. :/