lassandebiztosan

2014. március 22., szombat

Nem akarok semmit sem elkiabálni...

... de muszáj leírnom, hogy a pár hetes ideggörcsös állapot enyhülni látszódik. :) Most olyan a drágaságunk együttműködési hajlandósága, mint mikor elkezdtük a napirendi kártyákat használni vagyis ég és föld a pár nappal ezelőtti viselkedéséhez képes. Óriási a különbség és van egy teóriám, hogy mitől változott meg ennyire drasztikusan, de nem vagyok benne biztos, de talán ez lehet a háttérben.

Az történt, hogy a múlt héten, ahogy jött a jó idő, egyre több kisgyerekes család vonult ki a játszóra, az utcára és hát írtam is, hogy egy csöppet földbe döngölt ez így hirtelen. Az egyik fejlesztésen ahogy mondta N., hogy milyen csodás idő van, én bekönnyeztem. :S Majdnem el is bőgtem magam és mondtam, hogy milyen szar látnom a kézenfogva sétáló/motorozó gyerekeket. Erre mondta, hogy ha van kedvem, átugorhatnék a pszichológushoz. Tudom, palástolni kellene az érzelmeimet és szoktam is, meg igyekszem visszafogni a rinyálást legalább a fejlesztéseken, de most az állandó hiszti és a sok "normális" család látványa együttesen kicsináltak.
Mondom, jó, átmék. Amúgy vannak fenntartásaim a pszichológusokkal szemben, talán amiatt is, hogy a volt barátnőm, aki ugye szakmabeli, elég érdekes dolgokat mondott és írt ("nem a hibákat kell keresni a lányban, hanem szeretni, nincs vele semmi, csak visszahúzódó, blablabla"). Jah, és lehet, hogy a sors fintora vagy nem is tudom, mi lenne a megfelelő szó rá, de 1-2 hónapja a pedagógia szakszolgálatnál dolgozik az ominózus illető és gyakran összefutunk...  Remélem nem veszi magára egy pszichológus sem aki esetleg olvas, mert nem áll szándékomban bántani egy szakmát, hivatást sem, és ez csak az én személyes véleményem a témáról, biztos sokaknak segít a pszichológus, de nekem ez a pár alkalom (háromszor voltam, egyszer a leányzóval) olyan megmondósdinak tűnt. Amúgy nagyon aranyos, kedves a hölgy, de nem tudom, nekem olyan fura ez a megmondjuk a nagy igazságokat meg a mittudoménmit és várja tőlem az aha, jé télleg reakciót. De ezt lehet, hogy már én képzelem hozzá, mindenesetre nagyon vegyesek az érzéseim ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy arra jutottunk, hogy nem ártana egy 4-es találkozó (férjem, gyógyped, pszichológus és én). Annyit mondtam, hogy nem zárkózom el előle, ha az emberem is beleegyezik.

A majdnem elbőgős napon mondta a fejlesztő, amiért nagyon hálás vagyok, hogy van egy kétszer szólok és mutatom, harmadjára viszlek "szabály". Ez úgy jött fel, hogy mondtam neki, hogy abból is elegem van, hogy én vagyok mindig a szemét kiképzőtiszt, míg az Ember meg az aranyos apu, aki képes volt fél órát is kérlelni a tündérkéjét, hogy hajlandó legyen fürdeni menni pl. Én viszont mivel napjában többször küzdöttem vele, már túl türelmetlen, túl fásult, túl kemény voltam. Szerintem. De elmondtam férjemnek ezt a kettes szabályt és amióta betartja, azóta működik újra együtt a Cuki. Én ezt azzal magyarázom, hogy amúgy egy nagyon turpis, huncudék és rájött, hogy ha hisztizik, akkor azzal sarokba tud szorítani bennünket és az van, amit ő akar. Legalábbis az apjánál ez volt, ő ugye férfi, akiknek többsége hülyét kap a vinnyogástól, és hát ugye a lánya egy igazi kis apaszíve, így inkább sokszor hagyta, hogy a 100 centis kis főnökasszony diktáljon és szerintem nálam is ezt szerette volna elérni a "minidiktátor". De mióta apu is bekeményített, pillanatok alatt rájött, hogy nincs mese. :)

Most mérhetetlenül boldog vagyok, hogy egyik napról a másikra visszaállt a rend, a nyugalom. Persze, így is vannak ellenkezések, de tolerálható mértékben. Viszont amiket az elmúlt hetekben művelt, az azért túl durva volt. Remélem nem kiabálok el semmit és marad ez a hozzáállás. Olyan ügyes most, ha nem is jön egyből nézni a napirendit, de harmadjára ugye odavisszük, és onnantól kezdve már szépen megy kezet mosni, enni vagy öltözni, úgyhogy hip hip hurrá van! :) (Azt már csak tényleg apró betűsen jegyezném meg, hogy a legutóbbi játszóterezésnél ugyanúgy kiborult, mint a nemrég feltöltött videón, csak most egyedül kellett megbirkóznom vele, de szerencsére már nem télikabátot hord, így legalább a körmeim nem törtek be a közelharc során :D És most felérve nem volt még bónusz félórás sírás, 5-10 percen belül lenyugodott.) Haladunk-haladunk! :) )

És Fickó meg egyre-inkább szobatisztul megfele és egyre kevésbé terrorizálja Mókit, szóval itt is vannak előrelépések. :)

11 megjegyzés:

  1. Nagyon nagy lájk, ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
  2. De örülök, Kati, már nagyon aggódtam miattad. Remélem, egyre
    több lesz az ilyen az ilyen pozitív élmény házatok táján. :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy alakul valami. Igen, ez logikusan hangzik, még egy nt gyereknél is fontos, hogy a szülők egységes álláspontot mutassanak felé, a jó zsaru-rossz zsaru szerepkör szerintem nem vezet jóra. De hát lányos apáknak könnyebben lágyul a szíve, még egy ördögfióka esetében is, ezt én is tapasztalatból mondom. Kivi leszek, beválik-e hosszútávon a taktikátok.


    Ja, a gyerekes anyukák, várandós nők látványa rám is rosszul hat, talán ez is elmúlik v enyhül idővel.


    Én sem hiszek a pszichológusokban (sorry ha olvas itt szakmabeli), én úgy látom ezt, hogy a problémával küzdő emberek nagy része tudja, mi a megoldás, mit és hogyan kellene csinálnia, csak vagy nincs kedve hozzá, vagy nincs ereje, támogatottsága, vagy mittomén. Persze itt nem a pszichiátriai betegekre gondolok (sajnos szüleim miatt van szerencsém ismerni ilyet is). De lehet, hogy van akinek erőt ad ha egy külső személy megmondja a tutit.

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :) Én is nagyon bízom benne, hogy eljön az az idő, hogy több lesz az ilyen poszt. :)

    VálaszTörlés
  5. Na igen, az apaszívei nagyon értenek hozzá, hogy hogyan lehet hatni az apjukra. :D


    Szerintem valami olyasmi kellene, ami a pszichológus és a pszichiáter közt van. Lehet, hogy mondjuk egy áter magánrendelésen pszichológuskodik is, beszélget a kezeltjével, de az sztk-s futószalagon nem így megy. Számomra mindkét szakma nagyon szélsőséges (legalábbis olyan tapasztalatokat hallottam, olvastam, hogy a pszichiáterek többsége csak a gyógyszerekben hisz, míg a pszichológusok meg sátán művének tekintik a bogyókat). Megerősíteni tudom, amit írtál, vagyis, hogy tisztában vagyok vele, hogy mit, hogyan kellene, de valahogy nem megy. És attól, hogy a fejemhez vágja egy pszichológus, attól még nem fog menni.

    VálaszTörlés
  6. Szuper hírek, örülök nagyon! :)

    VálaszTörlés
  7. Köszi! :) És kop-kop-kop, azóta is mindenféle idegrohamok, sírás, közelharc nélkül megy a legtöbb dolog. :)

    VálaszTörlés
  8. De jó, úgy örülök! :) Nagyon ügyesek vagytok! :)

    VálaszTörlés
  9. Szuper, de jó! :-) Az enyim meg azóta hisztis, mióta írtam, hogy náunk
    nincs semmi gond. :-S. Néha már agyf...t kapok tőle. Csupa dac és
    hiszti. De nektek nagyon örülök, rád fért már ez a sok pozitív
    fejlemény. Amikor Lilla megszületett, egy tapasztalt ikres anyuka azt
    mondta, hogy ne feledjem, a piciknél még folyton változik minden. És
    milyen igaza volt, csak milyen nehéz a gázosabb időszakokban azt mindig
    szem előtt tartani, hogy lesz majd jobb, csak nem tudod, mikor.

    VálaszTörlés
  10. Na ezért félek az ilyen örömködős posztoktól, mert általában bejön, hogy ha leírja az ember, hogy most klappolnak a dolgok, akkor biztos lesz valami... De nálunk úgy fest, hogy (még) nem kiabáltam el.
    Igen, számomra is az volt az egyik legijesztőbb, hogy nem tudtam, hogy meddig lesz ilyen vadorzó. Már épp kezdett megbomlani az elmém, mikorra javult a helyzet. :)

    VálaszTörlés