lassandebiztosan

2014. március 13., csütörtök

Meglepetés :)

Kedden jött a postás, aki ismét hülyének nézett, hisz most meg nem értettem, hogy mé' jött már megint, és ezt a szemére is hánytam :D hát mondom nem is várok semmiféle csomagot, nem rendeltem semmit sem, mi lehet a dobozban, mit kaptam? Átvettem, majd izgatottan téptem szét a dobozt és agyaltam azon, hogy ki lehet vajon az Apró Ajándék??? De egyszerűen nem jövök rá... :) Pedig egy kézzel írott levelet is kaptam, de ez alapján sem tudom meghatározni, hogy ki lehetett ez az iszonyúan kedves és szintén gondolatolvasó olvasóm, aki megajándékozott bennünket. Igen, többesszám, hisz mindhárman kaptunk valamit. Ugyanis még arra is ügyelt, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül, hisz az ajándék 2 kivételével nekem jött. Annyira fura volt... Mármint hogy én is létezem. Sokszor érzem azt, mintha csak árnyéka lennék önmagamnak, meg nem vagyok hasznos, nem nyomok a latba jóformán semmit, legtöbbször szürke kisegérnek érzem magam és ezért is volt számomra teljesen megdöbbentő, hogy most én kaptam. Tényleg nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jól esett!!! És ami még számomra hihetetlen, hogy 'Apró Ajándék' hogy a csudába találtad el ennyire mindhármunk méretét???  Én magamnak sem tudom... :) Az összes ruha jó méretileg is és ízlésileg is (nem csak nyáladzok, megírnám, ha valami nem tetszene, de tényleg nagyon ráéreztél a dolgokra)
A farmernél megnéztem a címkét, mondom xs-es... Hát, gondoltam szülés előtt még lett volna rá esély, hogy rám gyün, de azóta a kufferom és a csípőm megnövekedett, így reménytelennek láttam, hogy belebírom magam passzírozni. De azért persze felpróbáltam és biztató volt a címkéjén az, hogy sztreccs, hát akkor mondom hátha. És hihetetlen, de bizony rám jött egy xs-es naci!!! És az még hagyján, hogy rám jött, be is tudtam gombolni és cipzárazni, de mindezek fejébe még nem is szorít, tök kényelmes! Úgy örültem és önbizalom-növelőnek se elhanyagolható az, hogy rám jön a régi méretem! :) Jó, elölről a megnyúlt hasbőröm kibuggyan, de hasszorító bugyiban viszont nem. Szóval ez is állatjó!!!
Hú, és annyira furcsa ám nekem, hogy ennyi új ruha tulajdonosa vagyok, hisz még a lányomnak sem veszek újat, nemhogy magamnak...

Annyira szeretném egyszer valahogy viszonozni ezt a sok kedvességet, figyelmességet, amit kapok tőletek! Azt érzem, hogy meg sem érdemlem és zavarban is vagyok ám rendesen és furcsállom és keresem a szavakat, de nem tudom magam kifejezni... De remélem, hogy az örömöm, meghatódottságom azért átjön a soraimon! Hálásan köszönök mindent neked/nektek! ♥

És elnézést a képekért, nem vagyok egy modellalkat, meg pózolni sem tudok, sőt a testtartásom is katasztrófa, de szerettem volna megmutatni azt, hogy mennyire eltalálta a méretet (is) a jóakaróm! :) És imádom a fölsőkben, hogy hosszú a derékrészük, hisz nekem ez az előnyös, ugyanis rövid törzsű vagyok. Áh, a melegítőfelső meg... hát külön szót érdemel, hisz nem akartam elhinni, hogy egy melegítő lehet belülről ennyire puha.

Nagyon szépen köszönöm kedves ismeretlen! Hihetetlen érzéked van, hogy képről bemérd, hogy kinek milyen méretű ruha jó! :)







Az előző és ez a felső ugyanaz, de szerintem ezen kép alapján kell hordani. Az előzőn igyekeztem rájönni a nyitjára. :D (Nem volt még ilyen fazonú ruhám, pedig mindig is tetszett és szerintem nekem előnyös is.)




A Cukié

Embörre is jó lett a méret (híznia nem nagyon szabad, de most pont jó) és tetszik is neki és ő is köszöni

14 megjegyzés:

  1. De jó, de jó. Örülök neki, hogy ilyen szupi cuccokat kaptál/kaptatok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy velem örülsz, aranyos vagy! <3

      Törlés
  2. Nagyon jó állnak a ruhák. :-)
    Hogy a viharba tudta így eltalálni bárki is a méreted? :-O
    Hú az falravetítős valami is de csudaklassz. Nem láttam még ilyet. :-)
    Embered nem unta, hogy fotózgatni kell Téged? :-D ( nálunk Férj tuti csóválta volna a fejét. :-D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főleg úgy, hogy elméletileg még soha nem látott bennünket élőben... És nem csak az én, hanem Embör és a Cuki mérete is jó.
      Ó, ne tudd meg, úgy kellett könyörögnöm picit neki és olyan izé, mert csomószor ott pózoltam, erre lencsevédővel fotózott... :D (direkt, csak hogy idegesítsen)
      Én sem láttam még ilyen kivetítőst, max a csillagos plüss teknősről olvastam.

      Törlés
  3. Hűha, ez igen! Alakra mintha magamat látnám, még az egyik nacim is ilyen :D Irtad, hogy "meg sem érdemled" olyan érzésed van, szerintem meg biztos megérdemled,ha valaki ennyire szépeket és ilyen gondosan válogatott és csomagolta, futkosott utána, elküldte. :D Tudod az legtöbbször úgy szokott lenni, hogy onnan kapjuk a kedvességet stb. ahonnan legkevésbé várjuk, nem pedig ahol esetleg mi is adtunk már bármit is, jó szót, törődést. De ez benne a szép, és a cím is ezt sugallja, hogy igazán ezek a legeslegjobb meglepik,mert erre nem tudsz "készülni", így annál nagyobb az öröm :) További szép napot Kati :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy nagyon gondos volt és olyan jó lenne megtudni, hogy kitől kaptam. :) De még mindig nem fejtettem meg. És szerintem nem is fogom.
      Pont ez fordult már meg csomószor férjemmel a fejünkben, hogy basszus, olyanok, akikkel mondjuk személyesen még sosem találkoztunk, jót akarnak velünk tenni, míg lennének páran, akiknek mi is adtunk (nem anyagiakra gondolok), de most, hogy mi vagyunk nehezebb helyzetben és nem vagyunk mondjuk olyan felemelő társaság, "szépen" lekoptak páran... Számomra ez annyira fura. Mármint hogy itt a blogon (is?) csak rinyálok jóformán és mégis egyre többen olvastok, egyre többen írtok, annyira jól esik már ez is. Az meg, hogy még meglepetést is szereznek, hát azt az érzést sem tudom megfogalmazni, de nagyon jól esik és meghat.

      Törlés
  4. Tök jó! :-) Az a Holy Chic feliratú póló kva jó! Hasonló fazonú pólókat szeretnék én is. Nagyon baba.
    Én is azon csodálkozom, hogy minden jó lett rád. Hogy a tökömbe lehet így eltalálni a méretet??? :-)))
    A falra vetítős cucc is bazi jó a másik posztodban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik, és a felirat ilyen hogy is mondjam vagyis írjam, szóval sok-sok fekete gyöngyből van kivarrva, nagyon jó!!! (Nah, ha átváltok végül Disqus-ra, és sikerül exportálnom oda a hsz-eket, akkor majd ide teszek egy makró képet róla)
      Hát, na ez az!!!!! Én a csajszinak is csomószor nélküle veszek ruhát turiban vagy bababörzén, és rendszeresen lehet visszavinni, mert nem jó... Tényleg nagyon jó érzéke van hozzá.

      Törlés
  5. :D! Szerintem ez így sokkal jobb, mintha a "Donate"-ra kattintva elutalta volna a pénzt, hogy "Katikám, vegyél magadnak pár cuccot belőle!". Tedd a szívedre a kezed, vettél volna magadnak valamit? Inkább a csajnak ilyen-olyan fejlesztő izéket, vagy beoltatod belőle a kutyát vagy mittudomén, de biztos, hogy te lettél volna az utolsó. Ez volt a helyes megoldás az ajándékozótól ;)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andi, jól látod szerintem! ;) Áh, hát ma is olyan bátran és ügyesen egyensúlyozott a koraiban önszántából!!! egy (biztos ismered) ilyen nyavalya, amire rá lehet állni, és ahogy dülöngél jobbra-balra, úgy megy a golyó a csigavonalas pályán) Nekem azért is volt ez nagy öröm, mert tudom, hogy az egyensúlyán van mit csiszolni (de már rengeteget javult, vagyis van legalább pörgetés után egy kis szemtekerezgése, ami eddig nem volt jellemző.)
      A Te meglepidről is írok ám majd, csak még nem készítettem el belőlük a fejlesztőeszközöket, de hamarosan meg fog történni és akkor mindenről be fogok számolni.

      Törlés
  6. Én annyira örülök ennek! Ez olyan jó dolog! Még a végén kiderül, hogy az élet szép! Hát nem? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú, azért a pesszimizmusom vagy inkább a szorongásom itt is megnyilvánult, ugyanis már arra is gondoltam a csomag bontása közben, hogy lehet, hogy levélbomba :D valamelyik névtelenkétől. Tudom, ez már beteges, de hát papírom is van róla, hogy szorongásra hajlamos vagyok. ;)
      De tényleg nem tudom hová tenni, hogy látom, hogy sokan a kakijukat megennék a személyes ismeretségi körünkben pl., viszont egy elméletileg idegen olvasóm meg számtalan új ruhával lep meg bennünket... Hihetetlen, komolyan! És neked is köszönettel tartozom ám, már többed íziglen! ;)
      Annyira jó ám az is és köszönöm, hogy a te hozzáállásod, történeted is segít abban, hogy ha meg is erőszakolom közben a pesszimista, negatív, depire hajlamos énem, akkor is ráveszem magam, hogy más szűrőn keresztül is lássam már a dolgokat...legalább egy kis időre, amiből a jövőben reményeim szerint egyre több lesz hála nektek, akik azon vagytok, hogy ne merüljek bele az ön(ésCuki)sajnálat bugyraiba!!! ♥

      Törlés
  7. Válaszok
    1. Igen, megkaptam, nemrég válaszoltam is. Ne haragudj, hogy csak ilyen későn, de kellett agyalnom, meg hát tényleg nem tudtam ezt sem hová tenni... ;)

      Törlés