lassandebiztosan

2014. március 23., vasárnap

A gekkó, a patkányok és a törpehörcsögök

Valentin-napi ajándék volt. Még valahogy 2007 tájékán (legalábbis úgy rémlik, hogy ekkor költözött be hozzánk a gyíkunk, Embör kapta tőlem).

Ő is táplálási nehezítettséggel küzdött az első időkben. Már pár hete nem evett, kezdtünk aggódni. Visszamentem a kereskedésbe, ahol azt mondták, hogy ő nem befogott, hanem tenyésztett és náluk evett. Hát köszi, sokat segítettél... A következőket csak erős idegzetűeknek javaslom továbbolvasni: így arra a megoldásra jutottunk, hogy kinyomtuk egy gyászbogárlárva belsőségét, amit rákentünk a szája mellé, ugyanis megfigyeltük, hogy ha ráspricceltünk, azt is egyből lenyalta, bíztunk benne, hogy ezt is lenyalogatja és nem veszik éhen. És bevált a sejtésünk. :) Ezután a kereskedéses tücsköt is megette, majd lassan jött a tavasz és kapott szabadon fogott lepkét, szöcskét, amikre szépen elkezdett vadászni.
Nem volt egy túl izgalmas élete, de jó volt nézegetni, gyönyörű szemei voltak, aranyosan melegedett a lámpa alatt. Ha nem volt bekapcsolva és fázott, akkor a lámpa alatt dekkolt, jelezve, hogy kapcsoljuk már be...

Egy ideje megint nem evett, majd ma meghalt. :( Sajnáltam. Már tegnap is olyan fura volt, keveset tapadt fel a terrárium falára, inkább lent időzött és bár amúgy sem volt egy mozgékony, de most valahogy még annyit sem mászkált, mint szokott. :(




És hát voltak nekünk patkányaink is, én világ életemben nagy állatbolond voltam és szerintem az is maradok. Irtó édesek, okosak, aranyosak amúgy és tiszták is. A macskám viszont félt tőlük... bátor. :D
Sajnos ők keveset maradtak velünk, hamar átmentek a szivárványhídon túlra. :( Füli, a nagyfülű egyik napról a másikra "elaludt", semmi jelét nem mutatta, hogy bármi baja is lenne és fiatal is volt. Lábas (becenevén Lábi) pedig nemsokkal utána daganatban hunyt el sajnos. 












Még mikor a kapcsolatunk elején jártunk, kaptam egy törpehörit. Egy szürkét. Imádnivaló volt. Majd gondoltuk, legyen neki társa, szerelme, így került mellé egy fehér fiúcska. A legény velünk nem volt jóban, de a párját nagyon szerette, szerelmüknek gyümölcsei is lettek volna, de sajnos a szülésbe belehalt. :( És nagyon durva volt, hogy mennyire védte a halott párját a fehér hörcsög. Alig bírta az Ember kiszedni. :( Majd pár hét múlva ő is utánament.  

Szomorú a halál, de sajnos elkerülhetetlen. :( (És bele sem akarok gondolni abba, hogy a macskám már nem mai "tyúk"...)

4 megjegyzés:

  1. :-((
    Én is és az egész családom is nagy állatbolond :-) A kutyáinkról már meséltem Neked, de amellett volt még degum, tengerimalacom, Öcsémnek szivárványos boa, gyíkok, halak, madárpók úgy, hogy én meg irtózom a pókoktól :-S Meg még sok más.
    Közös szobánk volt Öcsémmel. Volt olyan eset, hogy majdnem elvittem a kígyót a suliba, ugyanis éjszaka kimászott a terráriumból és bemászott a táskámba, de szerencsére indulás előtt reggel a kocsiban (Apukám vitt suliba minket) valami miatt benyúltam a táskába, és ott virított a boa :-S
    Ugyanez a kígyó nyírta ki a degumat, akit imádtam. Szintén kimászott éjszaka, és bemászott a degumhoz úgy, hogy rács volt a terráriumán, azon valahogy átpréselte magát, megfojtotta, de lenyelni nem tudta, mert ahhoz nagy volt a degu. Reggel láttam, hogy nyálkás szegény, mikoris közölte az Öcsém, hogy kiszökött a kígyó, egyből rájöttem, mi történt :-((
    Aztán volt olyan, hogy tesóm egy kirándulás alkalmával hazahozott egy siklót, ami aztán elszökött, és sokáig nem derült ki, hogy a lakásban bújt el, vagy kiszökött az ablakon, de aztán kiderült, hogy kiment az ablakon, mert egy kis idő múlva visszajött kintről. Tudnék még mesélni történetek, de nem untatlak vele, csak azért írtam párat, hogy lásd, mennyire vagyunk állatszeretőek.
    Minden egyes kis állatkánk elvesztése nagyon megviselt, mert úgy hozzánk tudnak nőni :-((

    VálaszTörlés
  2. Átéreztem az írásod szomorkás hangulatát, én is meséltem már a kaukázusi juhászkutyáinkról, akikkel együtt nőttem fel, és szép sorban vesztettük el őket. Kár, hogy nekik ilyen rövidke élet jut, de ha csak a szépre emlékezel belőlük, akkor életed végéig mosolyogva tudsz rájuk gondolni :)
    Mondjuk nekem a nyálkás állatok nem jönnek be, legalábbis nem a lakásban, egy-egy túra alkalmával mindig megcsodálom a kígyókat, békákat, és pl. mászáskor a gyíkokra irigykedem, hogy fejjel lefelé is tudnak nyomulni a függő sziklafalon :)

    VálaszTörlés
  3. Akkor valóban Ti is nagy állatszeretők vagytok. :) Kiskoromban azzal borítottam ki anyut, hogy gyíktól kezdve a lepkén át, mindent hazavittem, amit csak meg tudtam fogni. :D
    Az nem lett volna gyenge, ha elvitted volna a kígyót az iskolába. :O Nem irtózom a kígyóktól (vízisiklóm is volt pár napig), de azért biztos hülyét kapnék, ha kiszökdösne egy rendszeresen a szobámban, ahol alszom. o.O
    Szegény degu! :(

    VálaszTörlés
  4. Igen, emlékszem a kutyusaitokra. :( Tényleg nagy kár, hogy csak ennyit élnek. :(
    :D Na igen, nekik mennyivel könnyebb a mászás, el is hiszem, hogy irigykedsz rájuk.Mondjuk én a kutyámra-macskámra is szoktam, szerintem elég jó életük van (esznek,isznak, majdnem egész nap döglődnek, játszanak, stb :D )

    VálaszTörlés