2012. június 22., péntek

Vészhelyzet

Ma fürdés közben történt egy nagyon ijesztő dolog: a lány fejre állt. :( Szegénykémet úgy megsajnáltam. :( Mostanában az a mániája, hogy ülve forog a kádban, meg ha már unja, próbál felállni, de persze a perembe kapaszkodva. Most is ez történt, csak megbillent, és puff. Durva, hogy ott guggoltam mellette, és mégsem voltam eléggé résen, és nem tudtam megakadályozni. Mivel nincs kádunk, csak zuhanytálca, így abba van beletéve a kiskádja, és mintha beszorult volna a feje a tálca és a kád közé. Gyorsan történtek az események, így nem is nagyon tudom felidézni, hogy milyen helyzetben volt, de az biztos, hogy nagyon érdekesen nézett ki. És nem tudom, miért, de nem sikerült a hónaljánál fogva felemelnem, hanem csak a nyakánál. Rossz volt érezni a kis gigáját. :( Nagyon féltem, nem -e eltörtem ott valami csontot vagy porcot, és attól is, hogy lett valami a fogával, orrával az esés következtében. :S Ez volt az első komolyabb vészhelyzet. Azért is félelmetesek még ezek, mert ez a lány nemrég még csak kúszott, így bele kell rázódnom abba, hogy mánpedig ezentúl az ilyen dolgok elő fognak fordulni.
Sokkal nagyobb volt az ijedtség, mint maga a baj, legalábbis abból ítélve, ameddig sírt. Az orrszívás után többet és hosszabban zokog, szóval ebből gondolom, hogy nincs vész. Nagyon remélem!!!

 Vidámabb téma: nyertünk a Skandin, nemhiába találtam múltkor négylevelű lóherét, 4 találatunk lett, 1195 Ft-ot zsebelhettünk be. :) Nem régóta lottózunk, és ezzel a nyereménnyel kábé nullán vagyunk. Amúgy nekem nem kellenének milliárdok, én bőven megelégednék pár misivel is. :) Hátha egyszer bejön! Azért is játszunk ezzel, mert itt a legnagyobb az esély a nyerésre. Vennénk egy lakást, mert azért olyan rossz, hogy nincs. :( Szeretek itt élni, de biztos jó érzés lehet, ha van sajátja az embernek. Álmodozni is jó róla, és egyszer remélem valósággá válik. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...