2012. június 17., vasárnap

Minden csúcsszupi és rózsaszín...

... lett, de mindezt megelőzte egy bucira bőgött szempár, és kiakadás, amit végül egy nagy adag csoki, és egy napfürdő oldott meg. Persze az sem elhanyagolható, hogy zokogva elsírtam bánatom a férjemnek. (Nem sajnálom ezért, hisz ő is hozzájárult a megőrülésemhez, de azért rendes volt, hogy meghallgatott.) Rég voltam már ilyen "remek" hangulatban. Kiakaszt ez a rohadt tapasz!!! Azt hinné az ember, hogy ezek a modern darabok jók, de sajnos nem, olyan csúnya foltot hagy levétel után, és úgy utálja a rárakást-levételt, hogy nem igaz. És én is. Már görcsben van a gyomrom reggelente, meg este levételkor is. Vááááá. Embör próbálta álmában, de nem sikerült, de azért még bízom benne, hogy majd lesz olyan, hogy felkerül hajnalban, mert már elegem van abból, hogy mikor csak meg akarom simogatni az arcát, löki el a kezem, vagy menekül, mert azt hiszi piszkálni fogom. :(
Szóval, reggel már a pattanás határán voltak az idegeim, pár könnyet is hullattam és ordibáltam is. Olvastam egy helyen, hogy valaki dekorgumit rakott a szemüvegre a tapasz helyett, így gyorsan elugrottunk beszerezni egyet, de lövésem sincs, hogy hogyan lehetne, na mindegy. Találkoztunk egy régi ismerőssel, aki kérdezte, hogy mi a helyzet, és mivel kb. fél órája vadultam meg a tapasz miatt, kissé negatív fűszerezéssel válaszoltam. Ezt férj itthon meg is említette, meg már többektől hallottam, hogy negatív vagyok. Basszus, én eddig azt hittem, ha valaki megkérdezi, hogy mi van veletek, akkor arra lehet őszintén felelni, de rá kell jönnöm, hogy nem. Mindenről csak szépítve lehet beszélni, mert különben megkapja az ember a hisztis picsa címet. Tudom, hogy attól, hogy rinyálok, a helyzet nem változik, de az én lelkemnek könnyebb. Biztos unalmas, meg minden, de én is sok olyan dolgot végighallgattam, amire nem voltam annyira kíváncsi, mégis ki tudtam várni a végét. A nehézségeink többsége csipp-csupp, csak már azt unom, hogy mindig van valami. Mikor lehetne egy kicsit megnyugodni, rittig jön valami új nyavalya. Ez gondolom így lesz ezentúl, de ezt is meg kell szokni, nem könnyű a szülővé válás... Amúgy én azt is észrevettem, ha valamihez pozitívan állok hozzá, vagy úgy beszélek róla, az nem tűnik fel senkinek sem, mert be vagyok állítva rinyap*nának. Eldöntöttem, itt őszinte leszek, de az élő beszélgetésekkor eljátszom azt, amit elvárnak: még a sz*rt is bevonom mázzal, és úgy tálalom. Én ezzel nem azt mondom, hogy csak a hallgatóközönségemmel van baj, beismerem, hogy komoly gondok vannak a látásmódommal, hozzáállásommal, problémamegoldó-képességemmel is. Erősen, sokszor már ijesztően pesszimista tudok lenni, de próbálok ezen változtatni, csak nem könnyű... :(

Na szóval, a férjuram adta a végső döfést, a "te olyan sokszor beszélsz negatívan" dumával, és innen már nem volt visszaút, bőgtem egy sort a budin. Lehet, most jön ki az is, hogy 8 hónapon keresztül hordtam hetente tornára, amin ugye sokat sírt, és olyan rossz nézni, ahogy basztatva van állandóan. Persze mindig a cél lebegett a szemem előtt, meg sokat segített, hogy a gyógytornász egy angyal, de azért megterhelő volt lelkileg. Én eddig azt hittem, erős vagyok, de az anyaság rávilágított arra, hogy talán mégsem annyira. Ez van, nem vagyunk egyformák. Csodálom Fefe anyukáját, én biztos nem bírnám azt amit ő, hisz ha már egy kis tapaszharc így kiakaszt, mit tennék az ő helyében. Ezek a dolgok is megerősítenek abban, amit egyre inkább érzünk az Emberrel: nem lesz testvér. Eddig úgy voltam vele, hogy majd 10 év múlva, de most azt érezzük, hogy megállunk egynél. Ez nem azért van, mert szörnyű dolog szülőnek lenni, hisz a nehézségek ellenére is a világ legszebb dolga, de úgy vagyunk vele, hogy mi boldogok leszünk 3-an is.

Amit most írok, azt nem azért teszem, hogy meggyőzzem magam, és titeket, hogy pozitív vagyok, hanem azért, mert nagyon cuki, és szívet melengető szitu volt. :D
Séta közben egy kislány mondta az anyukájának, hogy:
- Nézd anyuuu, a babának is van szemüvege, mint nekem, és még le is van ragasztva a szeme.

Eközben olyan boldogság sugárzott a kiscsajszi arcáról a pöttöm sorstársat látva, hogy öröm volt nézni, és nekem is fülig ért a szám. Pár szót beszélgettünk is az anyukájával.

Ma annyira belemerültünk a sétába, hogy este 9-re értünk haza. :O Mondjuk nem akart délután aludni, így csúszott minden, fél 5-kor kelt a durmolásból, így belefért az esti csavargás. :)
Ja, és még két fontos hír: már vagy 1 hete 12 fogú. Hova ez a roham tempó? Na de úgy vagyok vele, hogy már csak 8 van hátra, szóval örvendés. A másik, meg mivel már rohadtul elegem van a náthából, így kapott a tündér antibiotikumot, hátha hamarabb abbahagyja az orra a szivárgást. Húztam a szám, nem is kapott még eddig sosenem, de mivel már majd 1 hete benne van, és nem enyhül az áradat, így gondoltam csak adok neki. Ez is fura, régen mindenre írták ész nélkül, most azért szerencsére nem ez a divat. Én még havonta ettem antibiotikumot gyerekként, és itt vagyok, de azért kissé túlzásnak érzem. Mindig változik a módi az egészségügyben, elég csak a glutén bevezetésének idejére gondolni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...