lassandebiztosan

2012. június 21., csütörtök

Szemtakaró, kaja, alvás

Felhagytam a szemtapasztással. Már a reggelt elbaszta, és állandó harc volt belőle, és napról napra nagyobb ellenállást tanúsított a leányzó, így ennyi volt. A Cuki csak rejtett kancsal, ami azt jelenti, hogy nem mindig áll szerte a szeme, hanem csak ha mondjuk álmos, elgondolkozik, stb. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ne ragaszkodjak foggal-körömmel a ragasztáshoz. Nála ez csak megelőzésként szolgál, és lehet, ha évekig takarom is, marad ez a kis szépséghiba (a doktornő mondta). Így nem vállalom az ezzel járó idegbajt, és inkább kiagyaltunk egy köztes megoldást.

A prototípust dekor gumiból gyártottuk, és olyan ügyes férjem van, hogy egyből rájött, hogy hogy is kellene. Amúgy elég sokszor vagyunk így, én kitalálom, ő meg kivitelezi. :) Ezzel a megoldással egy bajom volt: nem örültem, hogy egész nap egy műanyagszagú valami érintkezik a bőrével. :S
Ezért továbbfejlesztettem a találmányt, mégpedig úgy, hogy két szemtapaszt összeragasztottam, és úgy húztam rá a lencsére. Ez úgy tűnik beválik. Nem igazán tud kikukucskálni, és a bőrét sem bántja, és még birkóznunk sem kell. :) Mondjuk sokszor még összeakasztjuk a bajuszt, mert rendszeresen leveszi, és szadizza, rágja; de csomószor nagyon ügyesen hordja huzamosabb ideig piszkálás nélkül.
Volt még egy kesztyűujjas megoldás is, de pocsékul varrok, meg ott jobban ki tud kukucskálni, így maradt ez a változat. Nem a legszebb megoldás, de ez van.
Már észrevehetően kevesebbet bandzsít. Viszont amitől nem vagyok túl boldog, hogy ez a félszemesdi hátráltatja a járás tanulásban, mert ugye nincs térlátása, és szegénykémen látszódik, hogy bizonytalan... Ezek ellenére is sokat fejlődött, van, hogy alig tartom, mikor lépeget, és egymástól egyre messzebb lévő tárgyakhoz is átsétál kapaszkodva. Azért nagyon kíváncsi vagyok, mikor teszi meg az első önálló lépéseit, de tudom, hogy sínen vagyunk, és már nem kell sok hozzá. 

Ma annyira ügyes volt: a teljes tízóraiját egyedül kanalazta be. Csak lestem. Az ebédet is így ette, viszont az uzsonna átment trancsírozásba. :D Még van mit finomítania, de nagyon falat, ahogy eszik. Igazi nagylány. :)

Az alvása volt már jobb... Napközben nem akar. Napok óta nem alszik 1 óránál többet. Valószínűleg a meleg és a nátha miatt van így. Még mindig tele az orra szegénynek, lassan 2 hete benne van.

A prototípus

Ez pedig a továbbfejlesztett változat :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése