2012. január 12., csütörtök

Még mindig rí a szám, de már nem sokáig!

Az utóbbi pár napban elég mélyre kerültem. Egy nő mondta nekem egyszer, hogy azért jobb a gödör alján, mert onnan nincs lejjebb, és az stabilabb, mint a szélén egyensúlyozni. Van benne valami! Úgy érzem sikerült kikecmeregnem. Nem vagyok én depis, de néha sok a rossz dolog. És a Cuki születése óta rájöttem, hogy a tehetetlenségnél rosszabb dolog nemigen van. Főleg, ha az hosszútávú. Felmorzsolja az embert idővel. Ezért zavar az, ami a Tündüssel van. (Jobban mondva nincs.) Mozgásügyileg teljesen nyugodt vagyok, jó kezekben van a leányzó, de a másik nehézség aggasztó. Mit vétett ez az ártatlan, hogy már ilyen fiatalon ennyit kell szenvednie??? Azok meg akik mocskos, alávaló férgek; vígan élik világukat, és az egészségükkel sincs semmi probléma. :( Utálom az igazságtalanságot!
 Most azt csinálom, hogy dokumentálom kb. egy hétig, hogy mit eszik, mennyit iszik, mennyi hashajtót kap, még a végeredményt is lefényképezem, és elballagok a doktornőhöz, és megmutatom neki, és nem hagyom, hogy lerázzon. Gyerek nélkül megyek, hogy jobban tudjunk koncentrálni, ha így sem jutunk előrébb, akkor majd a tanácsadásra jön az erősítés! A lelkem mélyén azonban abban bízom, hogy ezekre nem lesz szükség, és valami csoda folytán megoldódnak a gondok, (és a feljegyzéseimet eltehetem az emlékek dobozba, és pár év múlva pontosan tudjuk, hogy mit evett, és milyet kakilt a Cuki 2012. 01. 11-én.) Cum spiro, spero.(Amíg élek, remélek.) Csak, hogy arcoskodjak egy kicsit, nem hiába tanultam latintot Dittitől a gimiben. :)
 És amit még utálok ebben a nehéz helyzetben, az az, hogy néha átfut az agyamon, hogy haragszom rá, hogy ilyen kis szerencsétlen. Aztán meg mikor eszembe jut, hogy nem is tehet róla, akkor elkezd mardosni a lelkiismeret, de valami iszonyú módon. Ma emiatt majdnem el is bőgtem magam. Annyira szívszaggató volt, ahogy átadtam a gyógytornásznak, és teljesen elkeseredett a kis arca, és görbült le a szája széle; mondom milyen ember az ilyen, aki egy kicsit is tud neheztelni egy ilyen kis csöppségre.

Tornán ügyes volt, fél óráig nem is sírt, játszott is. Akkor kezd rázendíteni, mikor mászó helyzetbe kerül. A vége fele teljesen begorombult, olyan édes volt, mikor dühösen, morgolódva el akart menekülni kúszva a gyógytornász elől. Így legalább bemutatta a tudományát, mert előző alkalommal csak egy pici ízelítőt adott belőle. Furcsa lesz, ha nem kell majd járnunk, úgy beleépült a heti programunkba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...