Ezt a blogot 2012. október 1-én kezdtem el írni, de a bloggerinává válásom ideje 2011. december 14-re tehető. Ekkor született ugyanis az első poszt a régi, azóta már titkossá vált blogon. (A bezárás okairól nem szeretnék írni, és több meghívót sem kívánok adni, de amúgy tök fölösleges volt, mert így is rám találtak egyesek... :D ) De talán az újrakezdés nem volt annyira elvetemült ötlet, hisz bár hiába lettünk nevek és arcok elhagyása ellenére is felismerhetőek, azért így szerintem konkrétumok híján letagadható. :P Vagy legalábbis nem annyira érzem magam kiszolgáltatottnak, hisz elég sok érdekességgel találkozik az ember, ha blogolásba kezd. Vannak, akik szeretnek visszaélni a leírtakkal. Teljesen kiakadtam, hogy egy általam viszonylag régóta követett blog információit is felhasználta ármánykodásra egy gyökér... Sajnos én is éltem már át hasonló szitukat. :( Azóta óvatosabb vagyok, csak ezek a dolgok meg az őszinteség kontójára mennek. :/ És frusztrált is vagyok, mert át kell rágni, hogy mit szabad és mit nem leírnom... Ha csak magamról lenne szó, akkor nem érdekelne (ennyire), de így, hogy a gyerekre is hatással lehetnek az írásaim, így azért érdemes óvatosabbnak lennem/lennünk. :( Egy másik blog azért lett titkos, mert egy olvasó a gyakorikérdéseken felhasználta a blog egyik képét és nem pont egy cuki kérdést tett fel vele kapcsolatban...
És innen jutott eszembe az, hogy biztos több olvasómban felmerült már a kérdés, hogy mi a lótúrért kockázza az arcokat ez a némber a blogján, tán szégyellnivalója van, vagy mifene? Itt szeretnék válaszolni, hogy nem, nem szégyellem, sőt a környezetemben olyan haj de nagy titkot sem csinálok a lányom autizmusából. Csak a virtuális világon kívül tudom, hogy kinek mondom el, itt viszont franc se tudja, hogy kik olvashatnak...
De visszatérve a címre, a kész arra utal, hogy végre átmásoltam a régi blogból a bejegyzéseket ide. :) És ha még csak átmásolni kellett volna, az nem lenne akkora gáz, de át is kellett olvasnom mindet, meg átírni a neveket, lebuktatós képeket törölni vagy kockázni... De végre egy helyen vannak a dolgok. :)
Eddig még sosem olvastam vissza a blogomat. Most meg ugye muszáj volt. Hááát, nem volt egy könnyed, felemelő olvasmány. :/
Én biztos vagyok benne, hogy csodálatosak vagytok :) ( Bár nem olvastam a régi blogot, és nem láttam arcotokat .)
VálaszTörlésAz meg módfelett szomorú, hogy van, aki itt is a visszaélés lehetőségét keresi.
Minden jót, üdv.
Köszönöm, kedves vagy! A családom tagja csodálatos, de az én ezen tulajdonságomban azért nem vagyok annyira biztos. :) De igyekszem azzá válni.
VálaszTörlésNe is mondd, engem teljesen kiakasztott, hogy másoknál is visszaéltek a bizalommal megosztott tartalmakkal. :(
Sokat gondolkodom azóta én is, hogy mi az, amit gond nélkül leírhatok. Full gáz! Mert nincs is kedvem leírni... De a diGeorge miatt meg nem zárhatok be. (Ahhoz a bejegyzésemhez pl. rendszeresen jönnek kommentek.)
VálaszTörlésEz a gyakorikérdéses képfelhasználás is ijesztő.Meg a képfelhasználás úgy általában. Miért nem bírnak az emberek simán csak jók lenni?
Na ennek a kommentnek nem sok értelme lett, de ha már megírtam... :)
Én meg a "pistaság" és az exhibicionizmusom miatt nem zárok be. Teljesen megijedtem attól, hogy még kockázva is megismertek... Ezért cseréltem le a fejlécképet is (töröltem a háttal ülős képet, pedig az volt a kedvencem, de akik felismertek bennünket, azt a képet emelték ki...)
VálaszTörlésAnnyira jó lenne belelátni a geciskedők agyába. Hogy mi motiválja őket, mit éreznek utána, stb. Én is tudok szemét lenni, szerintem van is és lesz is rá példa; de olyanokkal szemben, akik soha nem ártottak nekem, nem érzek késztetést arra, hogy keresztbetegyek, árulkodjak, hátulról támadjak, stb.
Szerintem nagyon is jó hsz volt, és a bloggenunik/kukik szerintem értik is.