lassandebiztosan

2014. május 15., csütörtök

Kaka gondok (újra...)

:( Ugye mi ezzel már küzdöttünk, nem is keveset, a régebbi blogomban utánanéztem, 9 hónapig pofáztam az akkori gyerekorvosnak, hogy nem bír kakilni. (Erről jut eszembe, hogy bár nagy munka lesz, de szerintem áthozom a régi blogból ide a publikus bejegyzéseket, olyan rossz, hogy két fele van...) Na szóval, szegény születésétől kezdve szorulásos volt. Aztán nagy nehézségek áránsikerült kicsikarnom egy beutalót a dokitól (csak úgy vett komolyan, hogy leírtam 1 heti kajcsiját, hashajtóját, grammra/milligrammra pontosan mindent és ezek mellé még ki is nyomtattuk a brutál nagy kakik képeit, és mindezzel a paksamétával elmentem hozzá gyerek nélkül, majd köszönés után ledobtam az asztalára, és mondtam egész határozott hangon, hogy legyen szíves valamit most már végre csinálni. Minden tanácsadáson ugattam, hogy nem sz*rik a gyerek, de csak a sablonszöveget hajtotta, hiába mondtam, hogy nem adok répát/banánt/almát, csak barackot, még sincs semmi változás.

A képek és a fellépésem hatására méltóztatott beutalót adni. Kiderült, hogy szegénykém tejallergia miatt nem tudott kakálni... Diéta után szépen rendeződött, nagyon örültünk neki. Majd fél év múlva befeküdtünk kórházba, ahol elkezdték a tejterhelést. Nem volt szerencsére gond, kicsit keményebb lett ugyan a széklete, de idővel szépen rendeződött.

És most újra a régi lemez... Kb. múlt hét óta. Sajnos visszatartja. :( Lehet, hogy egyszer keményebb volt és azóta fél. :( De így csak tovább rontja a helyzetet. És elmagyarázni sem tudom neki úgy, mint egy nem auti gyereknek. Meséltem a gyógypedagógusunknak is és olyan aranyos, hogy konzultált egy kolléganőjével és majd kipróbálunk trükköket.

Most is már 1 órája csak rohangál, szenved és tartja vissza. :( Annyira rossz nézni!!! Hamarosan kap kúpot... :(

11 megjegyzés:

  1. http://www.figyelemkontroll.hu/adhd-figyelemzavar-autizmus-es-az-etrend-kapcsolata-beszelgetes-bartha-akos-taplalkozaskutatoval/

    VálaszTörlés
  2. Pont ugyanez történik most a mi lakásunkban is. Csenge
    futkozik rázza a lábát és rettenetesen fél. Igen mi is így kakilunk már egy
    ideje. Teljesen tanácstalan vagyok. Székletlazítón, kúpokon, masszírozáson és
    krémeken köszönöm túl vagyunk. Ezt valahogy a fejében kellene rendeznünk.
    Nagyon együtt érzek veled Kati.

    VálaszTörlés
  3. Szegénykém, jobbulást kívánok :(

    Új vagyok ott, nem ismerem az előzményeket, így azt sem tudom, mivel próbálkoztatok már. Csak egy tipp: aranyeres betegeknek javasolják végtermék lágyítására a sok zöldséget + a (búza)korpát. Pl. leveszöldség kefirrel és egy nagy kanál korpával összekeverve tízóraira / uzsonnára.

    VálaszTörlés
  4. Szilva (akár fagyasztott) összeturmixolva, és natúr joghurtba bele? (Vagy a tejallergia miatt nem kaphat joghurtot?)
    Laevolac szirup?


    Illetve egy barátnőmnek volt egy "fosató teája", asszem reggel megitta, 20 perc, és szó szerint szaladt - ilyen naturlandos vagy milyen mályva tea. Nem tudom, gyerek kaphatja e, de esetleg gugli is your friend, hátha :) vagy a dokitól kérdezz rá h mehet-e a mályvatea.


    egyébként meg átérzem, mert bár a lányom nem, de én eléggé sokat küzdöttem régebben, amíg nem derült ki hogy pm alulműködök :) Szóval együttérzés Cukinak.

    VálaszTörlés
  5. Köszi az oldalt, beleolvasgattam más cikkekbe is. Nagyon sajnálom, hogy nincs lehetőségünk diétára... :(

    VálaszTörlés
  6. Mikor múltkor írtál róla, akkor olyan hálás voltam a sorsnak, hogy legalább a kaka sima ügy nálunk. Erre tessék... Elkiabáltam. :(
    Szegény Csenge is, jaj, olyan rossz nézni őket ilyenkor. Nagyon-nagyon szorítok, hogy mielőbb megoldódjon ez a probléma a lányainknál!

    VálaszTörlés
  7. És most, hogy visszatartja, persze keményebb, de előtte nem volt az. Csak annyi volt, hogy egy nap háromszor is kakkantott és lehet, hogy megmarta vagy a sok törlés okozott nála rossz emléket, nem tudom, de azóta tartja vissza szegénykém. :(

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a nevében is!


    Az a baj, hogy nagyon válogatós. :( Nagyon szűkül azon ételek köre, amit hajlandó elfogyasztani. :(

    VálaszTörlés
  9. Szoktunk adni joghurtot, de alig eszi... Tényleg nagyon válogatós. :( A laevolac régen semmit sem használt, pedig már volt, hogy végső elkeseredettségemben 40 ml-t is kapott, de semmi.
    Capy sárga/őszi barackon kívül semmi mást nem hajlandó meginni... :/


    Gyerekként én is sokat küzdöttem vele, még volt, hogy kórházba is kerültem miatta. :(

    VálaszTörlés
  10. Esetleg a cappyba önts malyva teát :) lányom nem iszik vizet, teát, csak gyumilevel, így nálunk is trukkozni kell. Hátha beválik.

    VálaszTörlés
  11. Megpróbálom, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ki fogja szimatolni, megérzi, és nem kell neki. A kamillateával sem tudtam átverni. Szerintem, ha nem tartaná vissza, akkor nem lenne gond, hisz minden nap van ingere és szerintem azért szorul be, mert nem nyomja ki. :( De hogy magyarázzam el egy autinak, hogy megértse ezt az összefüggést? :O

    VálaszTörlés