lassandebiztosan

2014. május 26., hétfő

Első nap pipa

Olyan ideges voltam, hogy csak na, az emésztőrendszerem is reagált erre (magyarul többször kellett felkeresnem a klotyót, mint alapjáraton...). De odaértem és túl voltam rajta. Voltak érdekes momentumok, de mivel 1 évet a szülés előtt már dolgoztam itt, így nem ért váratlanul mindez. :D

Elsőként persze baleset-biztonság-tűzvédelmi meg még mindenféle oktatáson vettem részt. Még titoktartási kötelezettségeim is vannak ám, úgyhogy nem pletyózhatok sokat. 

A kötelező kör után megnézhettem, hogy mit fogok csinálni. Hát, őőő, nem vagyok elájulva. Mármint nem túl bonyolult, de mivel gyes alatt nem igazán használtam az agyam és eléggé beszűkültem, így eleinte biztos nehéz lesz... Amúgy 3 nap hivatalosan nálunk a betanulási idő, de szerencsére mellettem 5 napig lesz a betanítóm. Aztán viszont már élesben megy a dolog... o.O Jaj szegény fejemnek!!! :)

Izgalmas amúgy amit majd csinálnom kell, csak egyelőre elég káoszos az egész (nekem). Annyira jó lenne, ha nem csak a kötelező visszavétel miatt alkalmaznának. És ha így lenne, akkor tök jó lenne, ha már betanulnék. Ahogy korosodom, egyre kevésbé szeretem az újdonságokat, a kihívásokat. Mert ott van a bizonyítási vágy vagy kényszer, nem is tudom, melyik a jobb szó rá... Talán mindkettő. Tudom, hogy a 2 órás munkát kívülállók valószínűleg poén kategóriaként kezelik, de azért a régebbi tapasztalataimból következtetve ez a valóságban nem 2 óra lesz ám... (hanem több). És ha elkúrok valamit, akkor azért kapom majd az ívet rendesen és az még hagyján, mert azt lenyelem, csak ha elbaszok valamit, akkor a munkatársam és az "ügyfél" is szív... És ami még nem elhanyagolható, hogy azért fizetést is kapok ezért, ami nem egy hátrány. Már nem mondhatom, hogy se kutyám, se macskám ugye... És bár nem keresem magam agyon, de majdnem annyit adnak itt, mint máshol 4 óráért. Szóval azért nem volna rossz, ha maradhatnék és a gyerkőc felügyeletét is meg tudnánk oldani.

Valamilyen szinten mondjuk fekszik nekem ez a munkakör, mert bár tényleg lassabb vagyok, mint az átlag, de ez abból fakad, hogy szeretek nagyon precíz lenni. Viszont ennek az előnye az, hogy elég kevés hibaszázalékkal dolgozom és ez itt nem egy hátrány ez. :) Csak hogy fényezzem is már magam. :D

Fura volt visszamenni, végigsétálni majd 3,5 év után ugyanazon a folyosón, belépni az öltözőbe, megsimogatni a volt szekrényemet (aminek van új tulajdonosa, grrr), és szembesülni azzal, hogy anno mennyivel másabb ember voltam, mennyivel fiatalosabb, optimistább, életvidámabb, bátrabb, belevalóbb, szebb, stb... Áh, hogy én mennyire naivan, és túlzó optimizmussal hagytam ott ezt a helyet anno. És hogy mennyire más volt a tervem, mint ami összejött... De hát ugye ember tervez, Isten végez. Vagy a Sors. Vagy a Karma.

Annyira jóérzés volt kikapcsolni az agyvelőmet, vagyis koncentrálni nem pelenkára, nem popsitörlőre vagy krémre és nem azon agyalni, hogy mit egyen, és összességében tök jó volt kimozdulni úgy, hogy ezért még lóvét is kapok. :) Áh, állatjó, de télleg. Egyre inkább érzem, hogy ezt az otthonülősdiszülősdit nem nekem találták ki... (Persze, lehet, hogy egy olyan gyerekkel, akivel lehetne programot vagy csak egy sima sétát, idegrohammentes játszóterezést kivitelezni, másabb lenne, de így nagyon börtönként éltem meg az itthonlétet.)

11 megjegyzés:

  1. Jaj, nekem is hiányzik a munkám. Egyrészt az az érzés, hogy elismernek, másrészt a mindennapi szellemi kihívás. Nem volt semmi bajom 3 évig, de az utóbbi egy év nagyon betett. Most arra jutottam, hogy ha lenne hely a bölcsiben, akkor márciusban beadnám Adélt és visszamegyek dolgozni 4 vagy 6 órában.
    Utálom a házimunkát, a főztöm nem olyan mint régen. És még a gyerekekbe fektetett energia sem látszik...

    VálaszTörlés
  2. Hajrá hajrá :) Szerintem ha nem akarnának alkalmazni, már tudnád.


    Nekem szerencsém volt, a munkahelyem költözött amíg otthon voltam, így nem kellett ugyanahhoz az asztalhoz visszaülnöm, ahol annyit tervezgettem, hogy mi lesz ha megszületik az, akitől alig tudom betolni a széket :D Mármint az asztal ugyanaz, csak az iroda nem. Ez jó, mert megértem, hogy fájón gondolsz vissza az utólag nyilván gondtalan boldog tervezgetésre. Na legyintsél, söpörd ezt ki, és nyomjad a melót, jót fog tenni :)

    VálaszTörlés
  3. Teljesen megértem, hogy neked is elég volt az otthonlétből. Szerintem szerintem ez is valakinek nagyon fekszik, valakinek meg nem. Mi ezek szerint a nembe tartozunk. ;) Én is utálom a házimunkát, főzni sem nagyon tudok, így még ebben sem éreztem azt, hogy jaj de kiteljesedtem volna az itthonlét alatt... De lehet, ha tip-topp háziasszony és konyhatündér lennék, akkor sem menne az itthonlét. Annyira jó kimozdulni, annyira jó egy kis szabadságérzet, teljesen fel vagyok dobódva. Szorítok, hogy legyen hely a bölcsiben és te is vissza tudj menni.
    "És még a gyerekekbe fektetett energia sem látszik..." Nagyon jól megfogalmaztad, ugyanezt érzem/érezzük férjemmel.

    VálaszTörlés
  4. Mármint persze, észrevesszük, hogy mennyit fejlődött, gondolom ezzel ti is így vagytok, de ha meg onnan nézzük, hogy mások azért, amiért mi vért izzadunk, azért ők semmit sem tesznek... Jah, és hiába a fejlődés, a fejlesztések, a bizakodás, a pozitív hozzáállás, akkor sem tudok vele sétálni és csomó olyan dolgot nem tudunk közösen csinálni, amit mások igen...

    VálaszTörlés
  5. Remélem, hogy igazad van. Bár még se belépőkártyát, se kulcsot, se ruhát nem kaptam, szóval hátha ez nem egy gyanújel. :) Azért annyira nem élem bele magam, de bízom benne, hogy maradhatok.


    Szerencsére én meg más helyre kerültem, mint ahonnan eljöttem, így nekem sem zavaró. Nagyon minimális az az idő, amit a régi helyen vagyok. Szinte csak bemegyek meg kijövök és ennyi. :)

    VálaszTörlés
  6. Az a szomorú, hogy én jól főztem, és szerettem is csinálni. És imádom a gyerekeket, és mostanáig az itthonlét is jó volt. Csak valahogy az elmúlt egy év nehézségei megkeserítettek, és nagyon kimerültem lelkileg és fizikailag is. Hiába van nagyon jó férjem, aki segít, mégis. Magamra nem volt időm.
    Amúgy is úgy érzem, hogy kicsit meghalt bennem valami azon a napon mikor Zsófit kivágták belőlem és elvitték. Talán menekülnék a múltba, a munkába. Tudom ez szarul hangzik és túl kéne tenni magam pár dolgon, de nem megy.
    Talán máshogy gondolom pár hét múlva, mert Adél szereti a gyerekeket és ő nem olyan érzékeny, vele tudok majd bandázni.

    VálaszTörlés
  7. No igen. Szerintem Zsófi sokkal egyszerűbb eset mint a Cuki, vele lehet sétálni is és szót is fogad többnyire. Nálunk az Adél születése borította meg. De az is fáj, hogy néha meg most se viseli a kicsit.
    Meg a pelenka... Azt is unom...

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy jól telt az első napod! :)

    VálaszTörlés
  9. Szorítok, hogy idővel minél jobb legyen a viszonyuk.
    Nálad gondolom az is nehéz lehet, hogy azért csak izgulsz, a mi van, ha ő is kérdésen... Nekem ennyi könnyebbségem van.
    Ha nálunk lenne kistesó, szerintem őt is zavarná, a fejlesztésen egy kislány szokott sírdogálni, és nagyon ki szokott akadni. Valahogy, mintha nem értené.
    A pelenkát én is nagyon unom már és még semmi jele, hogy a szobatisztasággá válás felé haladna. :(

    VálaszTörlés
  10. Világéletemben csapnivaló szakács voltam. :) 1-2, max 3 dolog van, amit egész ehetően el tudok készíteni.
    A gyerekekkel én mindig is tartózkodó voltam, mert ugye nálunk a pcos-em miatt benne volt a pakliban, hogy soha nem lehet sajátunk.
    Hasonlóan éltem meg a szülést is, mint te. :(

    VálaszTörlés