Díjat kaptam
Nesreca-tól és
Adrienntől
ami nagyon jól esett, és itt is köszönöm még egyszer! Alapjáraton
elutasítom a küldd tovább dolgokat, olyanokra gondolok, minthogy ha nem
adod tovább, akkor 7 évig szerencsétlen leszel, stb. Emlékszem, még pár
éve a postaládában is találtam ilyesféle körlevelet, de úgy voltam vele,
én úgyis sokszor olyan szerencsétlen tudok lenni, hogy nekem osztán mán
majdnem mindegy, így jujjj megszakítottam. De ezeknek a blogos díjaknak
látom értelmét, hisz találtam már ezek segítségével érdekes blogokat, ahol leragadtam, és azóta is olvasom. Így nem leszek csúnya, és átnyújtom 4, számomra sokat
jelentő bloggerina számára (hehe, szerintem vannak, akik nem fognak majd
örülni neki

, sőt, az egyik kiválasztottamnak még nem is tudok
kommentben jelezni a szabályokat megszentségtelenítve):
- Beszter
- Molly Bloom
- Móni
- Macsek
A szabályokat is illendő vagyok megosztani, szóval:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.