2013. április 15., hétfő

A kiszáradás évfordulója

 2 éve úgy volt, hogy 15-én jöhetünk végre haza. Reggel jeleztem is egy csecsemősnek, hogy mi innen mennénk, ha nincs akadálya. Na de sajnos volt. Amúgy már az annyira idegesítő volt, hogy oké, hogy azt nem tudják egyből, hogy rábólintanak -e a távozásra, de hogy nagyjából pár órás intervallumra se tudják belőni, hogy ez mikor derül ki, na az azért dühítő. Az, aki nem abban a városban lakik, ahol szülni kényszerült (pár hónappal azelőtt még volt kórház, csak jól beszoptuk, mert bezárt. Vagyis nem ám, csak "kicsit" átalakult... magyarul elfekvő lett), és még autóval sem rendelkezik, sőt,még a közvetlen rokonságnak sincs kocsija, annak nem olyan könnyű leszervezni egy rohadt hazautat. Busszal meg vonattal valahogy nem szerettem volna jönni...
 Délelőtt jött egy hölgy, fényképezte a babákat. Az enyém ugye mindig bőgött, így vele kezdte, nem sok sikerrel. Aztán, mivel hallotta, hogy nem szopik, azt mondta, hogy olyan nincs, (ha jól emlékszem azt is hozzátette, hogy ő is csecsemős volt) és erőszakkal elkezdte nyomkodni a csöcsömet az üvöltő gyerekem szájába. Már nem lepődtem meg ezen, mindenki ezt csinálta, én meg már alig vártam, hogy szabaduljak, és majd otthon a nyugalomban más lesz. Meg amitől hülyét kaptam, az az, hogy mindig jöttek, és se szó, se beszéd, elkezdték nyomkodni a mellemet, de úgy hogy csillagokat láttam, és könyörögtem, hogy hagyják abba.
 Ezen a bizonyos pénteki napon mást se csináltam, ha épp nem vágták hozzám a leányzót (sokszor tényleg olyan volt, mintha csak úgy odabaszták volna az embernek, hogy nesze), csak telefonáltam férjnek, és faggattam a nővéreket, hogy mi lesz, zöld utat kapunk -e.
 Egyszer csak közlik, hogy nem mehetünk, és menjek fel a csecsemőosztályra. Egy világ omlott bennem össze, nagyon kaki érzés volt, főleg, hogy azt sem tudtam, hogy mi van.
 Felmentem, és egy dokinő íratott alá velem papírokat, és közben mondta, hogy kiszáradt, átvitték a koraszülött osztályra, kap infúziót, 3 óránként mehetek. Magyarázta, hogy hol van, de nem igazán fogtam fel. Miután próbáltam magam nyugtatni, kérdeztem tőle, hogy ugye ez azért nem olyan komoly dolog, kap infut, oszt kész, mire ő: hát azért anyuka elég súlyos eset, mert az elektrolit-háztartása is felborult. Ekkor eltört a mécses, és elkezdtem sírni, mire a nagyon "cuki" nő megkért, hogy fejezzem be, mert megijed a többi kismami. Ki a faszt érdekelt akkor, meg amúgy is, a többi kismama, miközben az én gyerekemet sikerült kiszárítaniuk...
 Sokat gondolkodtam rajta, hogy ez hogy történhetett, de egyes információim szerint, mivel ez egy bababarát kórház, így a pótlást nem a sátán műve cumisüvegből, hanem pohárból oldották meg... Lehet, hogy egy normál izomtónusú, pár napos újszülöttet lehet itatni belőle (bár nekem annyira bizarr), de tisztán emlékszem, hogy itthon a mini lyukú cumisüvegből is csak úgy tudtam itatni, hogy ömlött a szájából, annyira lazák voltak az izmai. Valószínűleg szegénykém ezért sem tudott szopizni. :( És a pohárból való itatás során szerintem meg tele ment levegővel, és van egy sanda gyanúm, hogy baszták normálisan megbüfiztetni, és ezért volt az, hogy akárhányszor megkaptam, csak üvöltött, de mint akit nyúznak. :( Istenem, ha újra csinálhatnám, rengeteg dolgot máshogy tennék.
 Borzasztó volt látni, ahogy lógott a kis fejéből az infúzió. Lehet, hogy én vagyok gyökér, de szerintem cumisüvegből talán emberségesebb a folyadékpótlás, mint tűn keresztül... De éljen, az erőszakos szoptatásra való buzdítás, és ez a bizonyos bababarát kórház, minden tiszteletem az övék. Szerény véleményem szerint sokkal többen tudnák anyatejjel táplálni a gyereküket, ha nem ennyire agresszívan próbálnák meggyőzni az anyukákat, hanem ehelyett inkább segítenének.

 Tudom, hogy le kellene zárni ezeket a sérelmeket, de nem megy. Épp bőgni készültem a fentebb leírtakon, mikor jött a postás, és hozta a közgyógy kártyát... Még szerencse, hogy nem pár perccel később érkezett, és amúgy jófej, mert ugye kétszer szoktak csengetni, de mivel gyanította, hogy a gyermek délutánit szundít, így csak kopogott. :)
 Borzalmas napokon vagyunk túl, Hancsesz egyre kezelhetetlenebb, épp hogy kinőtt a foga (a 20.), erre megfázott, és a nyűgösebbnél is nyűgösebb, én egyre befordultabb és elkeseredettebb vagyok, és nem tudom, hogy hogyan lehetne ezen túljutni, a férj is volt már kiegyensúlyozottabb... Szóval ez van sajnos. Majd hamarosan összeszedem, hogy miért is vagyok megzuhanva, mert elképzelhető, hogy nem annyira érthető.

10 megjegyzés:

  1. azért boldog szülinapot neki. tényleg, az alvás hogy megy Hannának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Változó az alvása, annyi szerencséje van, hogy az estéket az esetek döntő többségében átalussza, ilyen szempontból egy főnyeremény. :) A nappali szunyái már húzósabbak, babaként nappal 20 percnél többet nem aludt egybe, csak állandóan bőgött, szerintem este ezért is aludt, mint a bunda, mert kicsinálta magát...

      Törlés
  2. Megmondom mi van: össze kell kaparni magad!

    Alpontok:
    a) Szülni kell egy tesóbébit és akkor majd nem érsz rá sajnálni magad.

    b) Az élet néha kegyetlennek tűnik, valójában nem az, de különben ezen érzés csillapítására való a csoki.

    c) Az egy atom bosszantó dolog, hogy az ember lányának ilyen baromságok jutnak eszébe szülinapokkor a cukorszirupos "édes hármasban hazajöttünk a 3. napon" helyett, ezt mondjuk tök megértem.

    DE: előre nézünk boldogok vagyunk, és sok csokit eszünk. (A szülinapok meg csak elmúlnak valahogy.) :)

    Üdvözlettel: M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom, de valahogy nem mééén. :/ Eddig ment, de most megrekedtem.

      a) Ezen mi is sokat rágódunk, én szívesen lennék még terhes, de rettegünk, hogy a második is "ilyen" vagy "ilyesmi" lenne. Meg jelenleg e.ü.-i vagyis inkább mentális szempontból sem vagyok alkalmas rá.
      b) Ne tudd meg, hogy mennyire irigyellek a hozzáállásodért! Bár egy kicsit tudnám így szemlélni a világot. Csokit szoktam zabálni, jobb is akkor, de egész nap kellene, hogy ne legyek ilyen búval baszott. :)
      c)Olyan szívesen megtapasztalnám, hogy milyen lehet, mikor minden fasza, vagy legalábbis magától történnek a dolgok. Egyszer hátha megtudom, hogy milyen is az. De addig lehet, hogy eljön az az idő, hogy az édesség már nem lesz elég, és esetleg napi 1,bizonyos fajta orvos által felírt golyóbis kell ahhoz, hogy ne legyek ilyen savanyú (még nagyon tanakodom, hogy elmerjek -e menni dokihoz ilyen ügyben), de ezt még átgondolom, hátha az emelt dózisú csoki és a napsütés is elég lesz. :)

      Törlés
  3. Ja, és persze sok boldogat! ;) Csak a lényeg maradt ki. :) (És, ah már visszajöttem: terrible twos- így híjják a jelenséget. A kölykök bezizzennek két évesen. Üdv a klubban! :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :)
      De hogy ennyire megvadulnak??? Na ezt ha mondják, sem hiszem. Láttam gyerekmentes korszakomban földön hempergős, üvöltő gyerekeket, és ezt a helyzetet kínosan megoldani igyekvő szülőket, de külső szemlélőként valahogy viccesebb volt, és nem gondoltam, hogy ez reggeltől estig tart. :D
      Olvastam, hogy Pepó is alakít. ;)

      Törlés
  4. Szerintem akinek van gyerek, az érti miért vagy megzuhanva.
    Nekem is kéne valami tuti tipp, hogy nehezebb napokon mi segítsen kimászni a gödörből. Ez gondolom azért egyénfüggő, valakinek könnyebben megy, valakinek nehezebben. Én úgy érzem a gyereknevelés nem egyemberes feladat... :-/
    Ez a két éves kor kemény dió. Nem véletlen van annyi szakkönyv erről az időszakról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor azon szoktam agyalni, hogy lehet, egy normál gyerekkel sem tudnék mit kezdeni, erre kaptam egy jócskán macerásat. :) Nekem ez a szülinap környéke volt nehéz, most már azért jobb, de azt hiszem erre a 2 éves kor környéki, szünet nélküli megvadulásra nem voltam felkészülve. :O

      Törlés
  5. Én meg azon szoktam agyalni, hogy egy normál gyerek mellett fáradt vagyok, ideges, lehangolt...stb. Akkor mi lenne ha ikreim lennének, ha beteg gyerekem, ha anyagi gondjaim, ha beteg lennék...stb.
    Mentségem, hogy nagyik 140 km-re, Férj 600 km-re és Máté fogzik, 2 éves és ennyi. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy nem könnyű az anyaság... Én nem is hittem volna, hogy ennyire nem egyszerű, és mekkora próbatétel. o.O Valahogy a képekről a mindig kisimult arcú mosolygós anyukákról és babákról nem ez jut az eszembe, meg sokszor szerintem az ismerősök is letagadták a nehezét. :)
      Az ikrekkel biztos nehéz lehet, de sok szépsége is van. Nálunk volt rá esély, mert Clostylbegit-tel lettem terhes, és ott benne lett volna a pakliban. Kicsit megkönnyebbültem az uh-on.
      A mi nagyijaink a városban laknak, nem akarom őket bántani, de nem igazán póóówerkodnak, és nem nagy segítségek... :/

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...