lassandebiztosan

2014. június 26., csütörtök

Tanácsadás

Pár hónapot csúsztunk a 3 éves státusszal... De nem baj, sok értelmét nem látom.
Olyan mázlista vagyok, hogy az Ember pont szabin van és rendes, hisz eljött velünk. Ő kint a folyosón sétálgatott a leányzóval, én meg bent vártam. Látszódik, hogy apuka nem sokszor járt az utóbbi időkben tanácsadáson, mert fel volt háborodva, hogy időpontos rendszer mellett csúszik a behívás. :P :D
A kisasszonyon fehér pulcsi volt, de persze neki le kellett feküdnie a földre és csupa retek lett a várakozás alatt. Kis purdé. o.O

Miközben bent vártam, rájöttem, hogy nekem tényleg nem kell több gyerek. Volt ott egy 6 hetes baba, aki aranyos volt meg minden, de valahogy olyan félelmetes is. Szinte testi tüneteket is okozott a látványa. Most ez így nagyon hülyén hangzik, de tényleg zavart és rosszul éreztem magam. Meg volt ott egy majd 2 éves kiscsaj és te jó ég, mennyivel másabb, mint a mi lányunk. Jó, ez nem újdonság, csak azért volt most megdöbbentő szembesülni ezzel, mert az utóbbi időkben nem találkoztam más gyerekekkel, a játszóra is az apja viszi le (igen, meg lehet kövezni érte, nekem most valahogy ez a része nem megy, elfáradtam, besokalltam). Azon is agyaltam, hogy hogy lehet, hogy a szülők és a szakemberek sok esetben nem veszik észre az autizmus jeleit??? Visszagondolva, hogy milyen volt a Cuki 2 évesen, hát sikított már akkor is róla.

Azt hittem, hogy lesz injekció, de szerencsére nem. Pisit elfelejtettünk vinni, pedig mintha mondta volna a védőnő. :O
Olyan aranyos volt a Cukker, ugyanis amikor már bent a vizsgálóban várakoztunk, akkor a pelenkázón elkezdte énekelni azt, hogy: "itt egy boldog kis család". :D Ez a mostani nagy kedvenc, a Tigris és Micimackó - A nagy mulatság egyik dala. Még kint is voltak megmosolyogtató pillanatok, hozta a formáját. Pl. egy nagyobb baba kicsit sírdogált, figyelte a kisasszony, majd elvonult, és közben mondta, hogy "elképesztő". Az egész váró mosolygott. :)

Bent vizsgálat, méricske, majd a doktornő persze jött a kancsalsággal... Már írtam, hogy fater is, én is ilyenek vagyunk: ha elbambulunk, akkor bizony szétcsúsznak a szemeink. Szóval nem vagyunk mindig bandzsik, csak olykor. :) De a doktornő szerint ez így nem maradhat, valamit tenni kell. Tapasztottuk a szemét, volt szemüvege is, de basszus, hordta 1 hónapig (20 rongy a kukába). A rohadt tapaszt meg olyan csodásan sikerült anno felírnia a szemésznek, hogy csak 1 havit tudtunk kiváltani (akkor még az a rendszer volt, hogy ki volt napra pontosan számolva minden). Visszamentünk, de aszonták, hogy nem tudnak mit csinálni. Hát kössz! Ez volt az utolsó csepp, ezután hagytuk a fenébe. Lehet, hogy felelőtlenségnek meg nemtörődömségnek tűnik ez a hozzáállás, de higgyétek el, hogy komoly mérlegelések után döntöttünk így. Ha mindig kancsalítana, valószínűleg szigorúbban állnánk hozzá, de így nem fogom kínozni. Érdekes, az én szememet nem kellett, pedig ugyan az a baja. Anyám még egy megyei nagy gyerekszemészetre is elcipelt, ahol azt mondták, szó szerint idézem: "anyuka, ez egy enyhe kozmetikai probléma". Aki nem érti és mondjuk elítél ezért, állok elébe, meg lehet bennünket látogatni és leragasztani minden reggel a csajszi szemét... Meg rávenni, hogy hordja a szemüveget. Na, mindegy, visszavisszük a szemészetre, mert nem fog a doktornő békén hagyni bennünket ezzel. (Óh, pedig bár ez volna a legnagyobb bajunk.) Ember azt ígérte, hogy oda is elkísér bennünket. :)
Most nem azért, de figyelembe kellene venni ilyen téren is, hogy ő bizony autista. Szerintem legalábbis...

De legalább megtudtuk, hogy hány kiló (nincs mérlegünk; volt, de beázott, elromlott), 15 kg. Ez azért durva, hisz tavaly 14 volt... Nem tudom, hogy normál ütemű -e ez a "hízás", de lehet,  hogy annak a következménye, hogy az utóbbi egy évben lett érdekes vagyis inkább csapnivaló a táplálkozása (olyan válogatós, hogy nem igaz, agyamra megy, vacsorára pl. csak és kizárólag májkrémes kenyeret fogyaszt). Jelenleg 103 centi (tavaly 92 volt).

A vicces rész az ikszelős... Ez alapján ugyanis a lány tud váltott lábbal lépcsőzni (NEM, nem tud), rajzol egyszerű formákat (ez hellyel közzel igaz, de nem teljesen), egyre szívesebben játszik másokkal (van szerencsére előrelépés a szociális viselkedésében, de ez azért enyhén szólva is túlzó és abszolút nem jellemző rá), könnyen lehet vele kapcsolatot teremteni (erre a reakcióm csak ennyi: :D ). Főbb testrészeit megnevez, nah ez az egyetlen pont, ami tényleg jellemző a Cukira. Azt is volt képük beikszelni, hogy a nappali szobatisztaság kialakulóban. Ezt az egyet kérdezte meg a védőnő, amire én határozott nemmel feleltem, a kiskönyvben mégis ott az a kiba' x, pedig rohadtul nincs kialakulóban... Szerencse, hogy legközelebb majd csak 1 év múlva kell majd mennünk. :S

10 megjegyzés:

  1. Szia Kati írtam az email címedre, de hibaüzenettel visszajött. Nem tudom hogy meg-e érkezett vagy nem-e???Írj légyszi, hogy megkaptad-e! (és ígérem nem lesz több 'e':)))

    VálaszTörlés
  2. Csak annyit mondok, Zsófi 102 cm és 13 kg egy év alatt 20 dekat hízott... :( minden nadrág lecsuszik róla.

    VálaszTörlés
  3. :( Megnéztem, de nem érkezett levél Tőled. Egész nyugodtan jöhetnek ám az 'e'-k, engem nem zavarnak. :)

    VálaszTörlés
  4. Akkor ezen a téren is nagyon hasonló cipőben járunk... :( Én totál ledöbbentem, hogy csak 15 kiló. (Valószínűleg az agyam nem akarja felfogni azokat a képi jeleket, hogy kivan a bordája, a gerince... és ezért is volt ennyire megdöbbentő leírva szembesülni azzal, hogy mennyire gebbencs.) Pedig régen meg olyan kis hurka-Gyurka volt. :( De most komolyan, tömjem meg vagy mi? Az utóbbi időkben a jolly joker kajákat is visszautasítja. Nincs ötletem, hogy mi lenne a megoldás... :/

    VálaszTörlés
  5. Akkor megírnád még egyszer a címet?Nem nagyon vagyok otthon és nem tudom megnézni, meg amúgy sem jó ezek szerint.

    VálaszTörlés
  6. Ezek a státusz vizsgálatok, konkrétan röhejesek. Mi is elmentünk a három évesre és már kitöltve ott volt minden. Még szerencse, hogy a magasságát, súlyát lemérte. :))) Nem is értem minek van, de komolyan. Hihetetlen!!!
    A súlyon meg ne parázz!! Ha valakinek oka van parázni rajta az én vagyok! :))) az Emma is 103-105 cm között mozog, és 11 kg volt, és konkrétan semmit, értsd 0 grammot hízott egy év alatt. Elképzelheted hogy néz ki ez a súly, ehhez a magassághoz, szóval az 1 kg hízás tökéletes, ilyenkor már nem híznak olyan ütemben. Amúgy most szerencsére megemberelte magát, mert az elmúlt 3 hónapban hízott 1,5 kilót, úgyhogy már 12,5 kg. :))))

    VálaszTörlés
  7. Viccesek ezek a státuszok. Én egy fölös körnek tartom, de hogy ne basztassanak, hát muszáj. :/ Szerencse, hogy pont szabin volt az Ember, mert egyre nehezebb a Cukival. :) Tegnap óta egy múlt heti kamu x már nem hamis, ugyanis egy nagy játszótérrőlnemakarokfeljönni kiborulásakor elfelejtett mellélépéssel lépcsőzni, olyan dühös volt, hogy váltott lábbal lépdelt felfelé. :D


    Hú, akkor Emma sem egy dundesz csajszi. Cukkernak kivan a bordája meg a gerince, anyám állandóan azon van kiakadva, hogy nem eszik, éhen fog halni, meg ilyenek... (a munka hátránya ugye, hogy ő vigyáz a nagylányra sokszor). De most megnyugtattál, hogy nem csak az én lányom ilyen kis gebbencs és jó volt olvasni, hogy az utóbbi időben ennyit magára szedett. :)

    VálaszTörlés