2014. június 14., szombat

El vagyok maradva bejegyzésügyileg (is)...

Éppen ezért elég össze-vissza lesz ez a poszt. Na nem, mintha nem lenne időm, inkább erőm nincs írni. Mondjuk azért időm is kevesebb, hisz okéka, hogy papíroson 2 órás vagyok, de hát ez a gyakorlatban csak ritkán annyi (legtöbbször több, kevesebb sosenem...) és eddig voltak fejlesztések is heti 4-szer délelőttönként. De mivel itt a csapatmunka elég fontos, és nekem ez fekszik, így nem zavar annyira. Bár nem örülök neki és a kezdeti lelkesedésemet aláaknázza ez azzal karöltve, hogy a kolleginák többsége is érdekes. Itt a gyeses buborékomban el is felejtettem, hogy mennyire undokok tudnak lenni az emberek és mennyire élvezik azt, hogy a másikat méregetik ahelyett, hogy magukkal foglalkoznának, és az ármánykodások, fikázások is furák hirtelen... egyedül a pletykákat élvezem, mert kíváncsifáncsi vagyok. :) :P
Szerintem férfiakkal jobb dolgozni. Ők nem nyafognak állandóan, nem fikázzák a másikat, inkább csak sztorizgatnak, röhögnek. A nők többsége szörnyű. Szerencsére nem állandó csapattal vagyok, mindig változik, hogy ki van beosztva, így vannak jobb és rosszabb napok, a tegnapi pl. szar volt. 3,5 órát voltam a kettő helyett és a kutya nem fizeti ki. Tegnapelőtt 4-et voltam, de normális csapattal, a meló is több volt, mégsem felbaszódva jöttem el. Hehe, ki kellene számolni, hogy a tényleges munkaidőre vetített órabérem mennyire jönne ki. :D (500 Ft körül van, de ha minden nap 4 órát leszek a kettő helyett, akkor komoly összeg lesz az a 250 Ft...)

De a fő lényeg számomra az, hogy tudom, hogy merre szeretném, sőt, akarom a továbbot!!! :) Csak ehhez azért mindkét félnek kellene változtatnia. Úgy röviden 4 dolgon: nekem valamiből kevesebbet kellene, valamiből többet; ez emberre is érvényes, csak más témákkal kapcsolatban; de ugyanakkor ezek a dolgok valamilyen szinten kölcsönösen összefüggnek egymással. Így leírva olyan könnyűnek tűnik, a gyakorlatban viszont azért kérdéses, de reménykedem benne, hogy sikerül. :)

A hosszú hétvégén anyósom bevállalta a kisasszonyt tök hosszú időre. Féltettem (anyóst), de szerencsére semmi probléma nem volt. :) Sőőőt, lehidaltam pl. azon, hogy a drágaság 3 tányér borsólevest bevágott! Az apai nagyiban jobban megbízom, mint anyámban... Jól elvolt a drágánk, pancsolt is, volt kismedence; játszott, és nem is hiányolt bennünket (az apját emlegette azért). Mi a szabadságunkat arra használtuk fel, hogy elmentünk a helyi strandra. Kellemes volt nagyon. Persze fura volt, hogy nem volt ott a gyerök, de meg tudnám azért szokni, hogy néhanapján kettesben romantikázunk. ;)

Anyukám letörölte valahogy az egész külső vinyót, ami a televíziókészülékhez volt csatlakoztatva... Nem örültünk, főleg férjem, hisz nem kevés adat vált semmissé. :( Valahogy formázta az egészet... De hogy hogyan, azt nem tudjuk, ő sem (ha megkérném, hogy törölje, akkor biztos nem menne neki, de így önszorgalomból azért összehozta valahogy). Akkor követte el ezt, miközben a leányzónkra "vigyázott". Továbbra is zavar, hogy rá vagyunk utalva, hisz heti 4 napot ő felügyeli a Cukit. És te jó ég, hát úgy előadja ám a hattyú halálát, hogy hajam égnek áll... Aszongya, hogy ez olyan neki, mintha dolgozna. :D Én ezzel a vigyori szmájlival nem lebecsülöm a gyerekvigyázást meg nevelést, hisz én is csomószor szembesültem a nehézségekkel, de heti négyszer pár órában azért szerintem ki lehet bírni... És nem azt mondom, hogy elvárom anyámtól, de azért nah... Ezzel igazán tud rajtunk segíteni, de nem érzi ennek súlyát, csak magát sajnáltatja. Annyira jó lenne, ha újra hajnalos lehetnék!!! Majd pár hét múlva, ha már normálisan tudok dolgozni, akkor mondani fogom a főnöknek, hogy ha megüresedne egy reggeli hely, akkor gondoljanak már rám, ha lehet. Sajnos ez az ovival sem fog rendeződni, hisz az ápolási miatt csak fél napos lehet.
Szerdán ovilátogatáson voltunk, hogy szeptemberben ne legyen annyira újdonság neki. Nagyon aranyos a gyógypedagógusunk és a leendő óvónéni; hihetetlenül jó érzés, hogy ennyire lelkiismeretes, elhivatott, jó szakemberek. Ez a látogatás olyan előbeszoktatás féle. Jaj, hát mindenki el volt ájulva a kis angyalfejűtől. :) Agyon lett dicsérve a kisasszony. 
Főleg az udvaron voltunk. Pacizott (az a rugós izé), kicsit homokozott, nézelődött. Gyerekekkel nem foglalkozott, de hát már nem lepődöm meg ezen. Mondjuk mikor egy fiúbanda elrohant mellette és az egyik picit meglökte véletlenül, akkor elkezdett kuncogni. 
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy élesben hogy fog majd neki tetszeni, mennyire viseli meg a változás, hogy fog beilleszkedni. És még számtalan kérdés kavarog a fejemben.
Kérdeztem, hogy a csoporttársak kik lesznek. Kb. öten lesznek: egy auti fiú, egy nem beszélő lány, és egy teljesen épértelmű, viszont kezelhetetlen magatartászavarokkal küzdő, iskolaérett fiú is ebbe a csoportba fog járni... Tőle azért félek, mert mondták, hogy a nem beszélő kislányt megharapta. :( Persze ez sima csoportban is előfordul, de akkor is féltem a Cukit. 
Jó hírek is vannak: felmentünk a csoportszobába. Szét van "bombázva" a terem, hisz szerencsére megnyertek egy pályázatot, fel lesz újítva a spéci csoport, fejlesztő boxok lesznek kialakítva, szerintem állatjó lesz. Ebben az állapotában is szép, rengeteg jó és hasznos játék van, de sokkal autibarátabbá varázsolják az egészet. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.   

Folytatás hamarosan, ezekkel a témákkal:
  • utolsó fejlesztés pénteken
  • Fici szinte szobatiszta
  • Cuki továbbra is székszorulásos
  • szeretnék önkénteskedni a helyi kutyamenhelynél

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó, hogy így elkezdett zajlani körülötted az élet, és kitágult a világ. A posztodon is érezni, hogy jobban érzed magad. :-)

    VálaszTörlés
  2. Jól látod! :) Akkor ezek szerint átjön, tényleg sokkal jobban vagyok, vannak terveim, álmaim.

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...