Maradtunk egy kicsit, aztán feljöttünk, mert így nem volt értelme... Sőt, inkább kínzás volt szegénynek. Jött velünk a barinő kutya és gazdája is. Kicsit hisztiztem hazafele, hogy basszus azért szerintem a kutyás etikett vagy mi a tököm szerintem azt diktálná, hogy a támadó kutya legyen pórázon, ne az én kis drágám... Mondta az ismerős, hogy kb. fél óra múlva felszól, és akkor kicsit megmozgatjuk a terrier ebzeteinket. Várom-várom, de nem jött. :( Azért annyi szerintem belefért volna az idejébe, hogy akkor ideszól, hogy ne várjam, azért is lett volna jó ez, mert Stricinek nem adtam enni a vacsiidő ellenére sem, hisz nem szerettem volna, hogy teli hassal rohangásszon... Fél 10 előtt egy picivel aztán nem vártam tovább, és lementünk frizbizni. De basszus, vakkantani merészelt ez a kutya a lépcsőházban... Az istenadtája!!! Amúgy nálam kizárólag azóta ugat, mióta beszólt a szomszéd, hogy mi lenne, ha nem este fél 10-kor vinnénk sétálni AZT (itt egy lenéző, gusztustalan hangsúlyt képzeljetek el) a kutyát. Szerintem érzi Fickó, hogy stresszes vagyok, hogy vajon vakkantani fog -e... :( Jah, és külön szép az egészben, hogy ezzel a szomszéddal találkozom a legtöbbet. Majdnem mindig összefutunk, mikor kiteszem a lábam az ajtón. Ma is vittem le du. Ficit, persze vakkantott, előttünk ment
Meló: Ma hibáztam. :( Oké, nem olyan egetverően nagyot, de nem vettem észre egy elég feltűnő hiányosságot... :( És ez zavar. Igaz most találkoztam legelőször ilyen bajjal, de akkor is észrevehettem volna, nah (én olyan meós szerűség vagyok). Mindegy, majdcsak belejövök. Tegnap, meg előtte is fennakadt a szűrőmön ez meg az, és ekkor meg olyan nagyon büszke voltam magamra. :) Besúgónak is kellene lennem, de bevallom, ez a része nem fekszik nekem... Most keresem az aranyközéputat, szóval ha többször találkozom ugyanazzal a kivetnivalóval ugyanazon embernél, majd csak akkor jelentek. Bár a legutóbbi gyűlés óta pontosabbak a kollégák. :) (Olyan kaki, hogy csak ilyen virágnyelven merek írni róla, de egy ideje óvatosabb vagyok, hogy mit szabad leírni és mit nem nyilvánosan.)
Azért az idegbaj mellett jó dolgok is vannak ám: nagyon kellmesen tud esni, mikor több, kb. 3,5 éve nem látott kolléga is üdvözöl, hogy "újra itt?" és hasonlók és emlékeznek rám, pedig csak 1 évet húztam le itt szülés előtt. Egyem is meg őket! Tényleg bearanyozzák az ilyen pillanatok a napomat, mert sokszor olyan kis jelentéktelen, láthatatlan semmiségnek érzem magam, hogy csak na...
Aztán a következő dolog, ami nem is düh, hanem inkább szomorúság és aggodalom-forrás: még mindig visszatartja a kakit a leányzó. :( Pedig minden nap kap hashajtót. Kb. 2 napig ha ért valamit. :( Inger rengetegszer van, de visszatartja és már nincs semmi ötletem. Olvastam, hogy ez sokszor előfordul nt gyerekeknél is, náluk átlag 1-2 hónap, hogy megoldódjon ez a probléma. Most nem akarok pesszimista lenni, de bele sem merek gondolni, hogy akkor ez egy kommunikációs nehézségekkel küzdő gyerkőcnél mennyi idő lesz...
A kövi meg az, hogy a facom kivan azzal, hogy Emberem nem egy kommunikáció bajnoka. Emiatt ma majdnem nem volt megoldott a csajszim felügyelete... Ugyanis nagy bőszen mondtam anyámnak, hogy most pénteken nem kell vigyáznia a kisonokájára, megnyugodhat, lazíthat (totál stresszes emiatt a felelősség miatt és szerintem nem is esik ínyére...); erre kiderült, hogy mégis kell jönnie, hisz férj maszekol... Múltkor elmaradt, ezt még közölte velem, de hogy mikor pótolja azt elfelejtette mondani... De ez csak egy a sok közül. A lányra meg még a kutyára is sokkal inkább figyel mint rám... Rendes ember meg minden, de tényleg; viszont a beszéd-meghallgatás nem az erőssége.