lassandebiztosan

2013. november 17., vasárnap

Az milyen már, hogy meg kell tanítani arra, hogy játszani jó???

A válszom egyelőre: NEHÉZ...

A változatosság kedvéért megint szarul vagyok... Majdnem kiolvastam az előző bejegyzésben említett könyvet, ami nagyon jó és hasznos, és már kipróbáltam belőle egy dolgot, ami be is jött, szóval szívből ajánlom érintett szülőknek, rokonoknak vagy csak érdeklődőknek. De sajnos, mivel nem vagyok a legstabilabb lelkiállapotomban mostanság, így eléggé elkeserített az a tény (amivel amúgy valamilyen szinten tisztában voltam, de leírva ütősebb), hogy a lányomnak meg kell tanítanom azt, hogy játszani jó (és hogy kommunikálni is jó, és még egy csomó dolog valójában tök frankó, ami benne szorongást kelt, nemtetszést vált ki). És a játék sem olyan egyszerű. Részekre kell bontani, strukturálni, képpel megsegíteni, eleinte örülni, ha egyáltalán a figyelmét sikerül felkeltenünk, majd 1-2 percig lekötnünk, és közben még mindehhez úgy kellene állnom, hogy ne érezze a gyerek, hogy elvárom, hogy teljesítsen. Hát, ez nem könnyű... A lányom tényleg sok mindenre megtanít... Talán a legnehezebben azzal birkózom meg, hogy csomó téren le kell győznöm az ösztöneimet és meg kell tanulnom pont ellenkezőleg viselkedni.

Ott van például a Dévény, emlékszem, hogy ott az volt jócskán embert próbáló feladat, hogy egy nőci "nyúzza" a gyerekemet, aki közben elkeseredetten sír, és ugye az lenne az ösztönös, hogy a gyógytornászt kupán vágom, a gyereket meg kitépem a karjai közül és elrohanok; ehelyett mit kellett csinálnom: végighallgatni/nézni a majd 1 órát, és utána még fizetnem is kellett és hetente újra visszamenni hozzá (mindezt 8 hónapon keresztül...).

Aztán itt a beszéd. Tudom, hogy egy darabig még nem fog válaszolni a kérdéseimre, de attól én még szoktam hozzá beszélni, kérdezek tőle, és nem is ez az érdekes, hanem az, hogy vagyok olyan hülye, hogy meglepődöm, hogy nem felel. És el is szoktam szomorodni... Tudom, barom vagyok. Valamelyik nap elvitte az apja anyósomhoz, és miután hazajöttek, a leányzó lefeküdt mellém, tök jó volt. Csak megkérdeztem tőle, hogy, na és milyen volt a mamánál, mit csináltál, stb. és hát ugye képes vagyok még mindig meglepődni azon, hogy választ nem kapok, és hogy 1-2 perces fekvés után szalad is mindenfelé, lóbál, csinálja a kis rituáléjait, amik számomra értelmetlenek.

A másik ösztönös nehézség az pont a szóban forgó játszás. Mert valahogy szerintem ez is belénk van kódolva, hogy hogyan "kell", hogyan lehet játszani egy NT gyerekkel, míg ugye az autiknál mindezek vagy csak sima közönyt váltanak ki, vagy dührohamot; a szülőben (legalábbis bennem) meg bármennyire is szarul hangzik, csalódottságot és szomorúságot, hiába tudom, hogy nem tehet róla, akkor is rossz szájízem lesz egy-egy sikertelen játékkísérlet után. És ne tudjátok meg, hogy mennyi ilyen volt már... Tudom, ez így baromi szarul hangzik, de sajnálom, ezt érzem, de ugyanakkor reménykedem benne, hogy a könyvben leírtaknak és az emelt számú fejlesztéseknek hála valami változni fog, lesz egy pici előrelépés. Mert, bár tudom, hogy óriási dolog, hogy megtanult beszélni (NEM kommunikálni), de ezen kívül szinte semmi nem változott 1 év alatt... :( Persze vannak azért javulások, de összességében nem mondanám, hogy számottevően fejlődött. Már csak azért kell szorítani, hogy a szakbizottság ne üljön rá a frissített szakvéleményre és javaslatra, mert a heti 4 fejlesztés majd csak onnan fog járni, hogy kézhez kaptam a levelet. És ezért sem lett volna hátrány, ha a doktornő feladta volna időben a leletet, mert akkor már lehet, hogy a heti 4-nél tartanánk... Mert persze, nem hajt a tatár, csak ne felejtsük el, hogy ezek a fejlesztések iskolarend szerint működnek, szóval nemrég volt őszi szünet és lassan itt a téli is, nyáron meg megáll az élet, nincs semmi, és ha már ennyire ki van hangsúlyozva a minél korábbi fejlesztés, akkor engedtessék már meg, hogy puffogjak, hogy csak döcögnek a dolgok...

Na, de amit kipróbáltam a könyvből, és siker koronázta: a Cuki nem szeret puzzle-özni. Potom pénzért sikerült még régebben vennem neki használtan kirakót, a legtöbb részből állónak is csak 4 db-ja van. De ahogy elkezdtem rakosgatni őket és magyarázni neki örömködve, hogy nééédddda, milyen szuper játék, kirakom és ott egy autóóóó, júúúj, de jóóó. Erre ő azonnal széttrimbolta, elkezdte dobálni, megtaposta őket vagy csak simán otthagyott. Többször próbálkoztam vele így nekikezdeni, sikertelenül. Most viszont a könyvben van az a tanács, hogy rakjam ki úgy, hogy csak az utolsó hiányozzon (jobb, ha nem látja a folyamatot, hanem már csak a majdnem kész játékot), és így megpróbálta helyére tenni. (Jó, az mellékes, hogy mostanában az az egyik mániája, hogy mindig kell valaminek lennie a kezében, és ez nem könnyíti meg például a kirakózást, mert közben sem ereszti a tárgyat a kezéből..., de az a lényeg, hogy most legalább megpróbálta.) Az is lehet (sőt, biztos is), hogy vannak olyan szülők, akik zsigerből vágják, hogy ha a "nézd már, milyen izgi, kirakjuk oszt lesz belűlle egy traktor" (tényleg van traktor meg helikopter is köztük, mikor vettem, akkor épp járműfan volt :D ) dumával és a kirakózás fortélyainak megmutatásával, ujjongással nem jut semmire, akkor kipróbálja ezt a csak az utolsót rakd a helyére dolgot, miközben az azt megelőző elemek helyrepakolását "titokban" csinálja, nekem nem jutott volna eszembe. o.O És ilyenkor az amúgy is csorbult anyai önbizalmam még inkább a béka segge alá kerül...

14 megjegyzés:

  1. Nekem most az a nehéz, hogy egész eddig úgy helyeztem el mindent a gyerekszobában ahogy egy NT gyereknél alapból csinálod: polcokra kipakol, csupa inger, csupa szín. Most meg épp azon gondolkodom, hogy a puzzle szőnyeg mintás szőnyeget letakarom lepedővel, hogy ha valamivel játszunk akkor semmi ne térítse el a figyelmét, minél ingerszegényebb legyen az egész. Ez nekem olyan természetellenes...És ne aggódj, senkinek nem jön ösztönből, hogy hogyan bánjon ezekkel a gyerekekkel, ehhez fel kell venni az auti szemüveget...
    Tomi anyukája

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fúúú, hát igen... Nagyon nem könnyű ez. Néha azt érzem, hogy kb. ugyanannyit kell nekem is tanulnom, mint a lányomnak, hanem többet... Nehéz más szemszögből szemlélni a világot, de meg kell próbálnom, nincs más választásom. És ha már feljöttek a könyvek, nekem sokat segített a Dása naplója, ha kell szólj. :) Hamarosan írok is majd róla, egy ideje piszkozatban figyel a bejegyzés. Kicsit nehéz volt értelmeznem, mert ezt egy macska írta, mármint az autista gyerkőccel rendelkező család macskája figyelte meg és írta le a tapasztalatait a családdal kapcsolatban, de egyébként igen elgondolkodtató könyv, amiben egy kis humor is el van rejtve.

      Törlés
  2. Ne máár! Annyira sok mindent megteszel a kiscsajért. Nem attól jó anya valaki, hogy a gyereke fejlődik, mint a villám. Hidd el, lehet tized annyit nem tesz a gyerek fejlődéséért, mint te a kislányért. Tök jó ötlet ez a kirakóval, amúgy. Nekem sem jutott volna eszembe. Ezért vannak a könyvek. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hozz zavarba Te nőszemély! :) Tényleg furán érzem magam, mikor dicsértek, mert lehet, hogy a blogon keresztül nem jön át, de jelenleg csapni és szánni való anyának érzem magam, aki az önsajnálat és depresszió bugyraiban dagonyázik, és nem tudom hová tenni ezt az egész autizmust... és sajnos a lányom és a köztem lévő falat sem sikerül olyan iramban ledönteni, ahogy szeretném. :(
      De az nagy megnyugvással tölt el, hogy Neked sem jutott volna eszedbe a kirakóval kapcsolatos trükk. :)

      Törlés
    2. Hát akkor talán először tessék saját magaddal megbékélni, aztán már könnyebb lesz másokkal is. Higgyed már el, hogy jó anya vagy, jól csinálod. Van egy körülmény, amiről nem tehetsz, és ha belegebedsz, akkor sem fog megváltozni. Szeresd már egy kicsit jobban magadat! ;-)
      És, hogy még tovább nyugtassalak, sztem fele annyit nem foglalkozom Lillával, mint te a kiscsajjal (ezért hívom így, mert nem akarom leírni a nevét).

      Törlés
    3. Jól látod, nem vagyok kibékülve magammal, de rajta vagyok az ügyön. :)
      Azért szerintem biztos sokat foglalkoztál/foglalkozol Lillával, hihetetlen ügyes, mindig ámulok nálatok (is), hogy te jó ég, mennyi mindent tud már. Köszi, hogy nem írtad ki a nevét, figyelmes vagy! :)

      Törlés
  3. Én nagyon megértelek, én is így érezném, viszont én is megkapnám azt, amit most te tőlem fogsz. :-) Te nagyon jó anya vagy, komolyan mondom, hogy te mindenkinek példát mutatsz! Az ovis igazgatónak -aki anyumék szomszédja- is már sokszor példálóztam veletek, ő egy integrációs ovit vezet. Erős vagy, még akkor is, ha most gyengének érzed magad. Nekem sokszor megfordul a fejemben, amikor olvaslak, hogy eszméletlen nő vagy, hogy így bírod. Most én sem vagyok jó passzban, de egészen más jellegű dolgok miatt (nagyjából tudod), és persze, tudom, hogy egy anyagi jellegű problémát sokkal könnyebb feldolgozni, de csak azt szerettem volna mondani, hogy nekem van két zene, amiket rongyosra hallgatok, és tényleg azt érzem, hogy erőt adnak, én amúgy is muzsika mániákus vagyok, szóval gondoltam, belinkelem neked, addig sem agyalsz, hanem dúdolsz. :-) És még annyit, hogy amikor hallgatom őket, mindig eszembe jutsz, és eredetileg egy bejegyzésben akartam a blogomon megírni, de jobb ez így. :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=CF7oBy8sNKE
    http://www.youtube.com/watch?v=xHFjbm-1Ax8

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg zavarba hoztok!!!! :) Talán már el merem hinni, hogy legbelül van bennem némi erősség, de most jól látod, nagyon gyengének, érzékenynek, kiállhatatlannak érzem magam, remélem ez mielőbb változni fog!
      Én is nagyon szeretek zenét hallgatni, nagyon meg tud nyugtatni. Most épp Marilyn Manson és Yonderboi, ami legtöbbször megy, az egyik kedvencem jelenleg:
      http://www.youtube.com/watch?v=zP5-qj58FBc (Speed of pain)
      Nem hallottam még sosem, amiket belinkeltél. Nincs is rossz hangja ennek a Tóth Gabinak. A másiknak a stílusa nem igazán az enyém, de azért nyitott vagyok, és azt is meghallgattam, és köszi, hogy gondolsz rám, sok erőt adtok!


      Törlés
  4. Nagyon nehéz ez az egész, testileg-lelkileg néha nem is tudom melyik a fárasztóbb az, hogy amikor otthon vagyok csak fogja a kezem és huzigál innen-oda vagy csak arrébb a másik szobába cél nélkül, elengedi a kezem oszt állok ott mint egy nagy f.sz és nézek, hogy most mi van, mit kell csinálni, mit szeretnél ? Vagy lelkileg amikor el kell fogadnod ezt az egész autizmust, megtanítani mindenre szó szerint mindenre , hogy a mi világunkban tudjon boldogulni, a világ elvárásainak megfelelni.
    De elnézve a nagylányt nem mondhatom, hogy nem boldog, vagy kiegyensúlyozott, nincsenek örömei, bánatai, jó napja, rossz napja, csak ő ezt valahogy önzőbben egyből jelzi. Ezzel szemben mi mit csinálunk a sok "tanításnak" köszőnhetően, lenyeljük, megsértődünk, vagy megharagszunk a külső ingerekre, játszunk állandóan a ránk szabott szerepeket, hol jobban hol rosszabban teljesítve a felénk várt elvárásokat. Ez egy kicsit kiábrándító.
    Egy dolog viszont a legfontosabb mind közül az állapotától függetlenül, mégpedig az, hogy szeret és nem csak látom rajta de érzem is ahogy megölel fogcsikorgatva, nem tart sokáig de abban tudom , hogy minden benne van amit érez és azt is tudom, hogy ezt még fokozná is de már nem lehet, szerintem erre mondják annyira szeretek valakit, hogy már fáj.
    Én is fogcsikorgatva ölelek, nem sokáig de az nekem is egyszerre sok és sokk.
    Ennél nagyobb kincs nincs, minthogy valaki úgy szeret ahogy te szereted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nem leszel a társszerzője a blognak??? Szerintem sokkal jobban tudsz fogalmazni, mint én! Nem könnyű, de megcsináljuk, és egymás mellett ülve fogunk picsogni a diplomaosztóján vagy a Nobel-díj átadón. ;) Már ha jól sejtem, hogy ki vagy. :D (Remélem az, akire gondolok!!!)
      Amiről írsz, arról volt egy idézet, amit az egyik hozzászólóm osztott meg, mindjárt megkeresem.
      Igen, már kezdem érteni, hogy attól, hogy nem úgy mutatjátok ki a szeretete, mint "mi", az nem azt jelenti, hogy nem éreztek semmit. De a fogcsikorgatásnak borzalmas hangja van. :D

      Törlés
    2. Na, nagy nehezen meglett:
      "Attól félek, a nevelésemmel autistát csinálok a gyerekből. Lehet ilyet? – Az autizmushoz nem elég a nevelés, kell hozzá egy bizonyos talentum is. Tudja, amilyen Mozartnak is volt. Mi, a normálisak, megengedjük a körülöttünk lévőknek, hogy baszogassanak minket. Az autisták szenzitívebbek, karba teszik a kezüket, és azt mondják, hogy nem." (forrás: http://index.hu/kulfold/2013/05/31/feldmar_homoszexualisok_nincsenek/)

      És szerintem sem boldogtalan. :)

      Törlés
  5. Lilla is csikorgatja a fogát. Falra mászok tőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szörnyű egy hang!!! :) És képzeld, nem biztos, hogy ettől, de szerintem igen, szóval lecsempült a foga... Jah, és hülyét kapok, amikor még cumin keresztül is hallom a csikorgatást!!! o.O

      Törlés
    2. Fanni is csikorgatja a fogait. :-) De az a baj, hogy hiába szólok, annál jobban... borzasztó, én is utálom azt a hangot.

      Törlés