2013. november 30., szombat

Autizmus: ahogy én látom/tapasztalom


A pár bejegyzéssel ezelőtti szívhasadásos dolgot szeretném most kicsit bővebben kifejteni... Figyelem, erősen rinyaszagú poszt következik! :) :(

Szóval, szerintem az autizmus egy nehéz "műfaj". Számomra szülőként az az egyik legnehezebben felfogható dolog, hogy tud járni, tud beszélni (és a támadásokat megelőzendő, tudom, hogy ezek is mekkora dolgok és örülök is nekik!), hihetetlen memóriája van, minden eszköze, képessége megvan ahhoz, hogy olyan legyen, mint a többség, de valahogy, mintha a szervezés, összehangolás nem menne, vagy nem tudná, hogy ezek a képességek mire jók. Na meg ezek az elvonulások. :( Tudom, hogy szüksége van rá, de rohadt ijesztő, hogy mennyit tölt "auti földén"*. Aki nincs benne, el sem tudja képzelni, hogy milyen ez, és ezért is örülök, hogy blogolásba kezdtem, mert bízom benne, hogy talán pár embert sikerül majd elgondolkodtatnom. Mert bizony egyre többen vagyunk (legalábbis akik hivatalosan is auti gyereket nevelnek), és úúúúútálom, mikor azzal jönnek, hogy "most ez a divatos diagnózis, nemrég a hiperaktivitást húzták rá minden nehezebb esetre, most meg az autizmust". Ez baromság! Miért nem lehet azt elfogadni, hogy a kézzel nem megfogható, labor eredményekkel nem alátámasztható, képalkotó eljárásokkal nem kimutatható állapotok igenis léteznek!!! Engem most leginkább ezek az elvonulások, magában beszélések, a saját világába való bezárkózások aggasztanak, mert egyre több az ilyen. :( És nehéz, bár szerencsére nem lehetetlen kizökkenteni ebből, de akkor is aggaszt, hogy nem felel a kérdéseinkre, nem igazán kommunikál. Így leírva nem tűnik olyan veszedelmes helyzetnek, de átélni minden nap, igen is kemény dolog!

Mikor terhes voltam, arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz majd, ha az őrületbe kerget az "ez mi ez?" és a "miért?" kérdésekkel... Nálunk nincsenek ilyenek. :( Azt is elterveztem, hogy majd milyen jó lesz neki mesét olvasni vagy kézműves dolgokba bevonni, de sajnos ezek is elmaradnak. :( Remélem, hogy csak egyelőre... Pár hete vettem ujjfestéket, de azóta sem mertem elővenni, mert félek. Azért gondoltam, hogy veszek neki ilyet, mert az egyik fejlesztésen kb. 3 percig lekötötte...

A jelenlegi, egyik legnagyobb bánatom az, hogy basszus beszél, de nem használja kommunikációra... vagy csak alig és ez akkora ellentmondás, amit a csökött agyammal nem vagyok képes felfogni. :( És sajnálom, de hülyét kapok attól, hogy szinte egész nap monológokat, idézeteket ad elő, be nem áll a szája... Kérdezek valamit, nem válaszol... Mondok neki valamit, le se szarja... Megkérem valamire, nem érti... Mivel fosul fogalmazok, nem is tudom átadni, hogy mennyire frusztráló ez az egész, de higgyétek el, hogy rohadtul az!!! A fejlesztéseken is, inkább sikít, minthogy odafigyelne arra, hogy mire szeretnénk rávenni. Pedig nem kínzásokról van szó, hanem tök jó játékokról, de ő inkább dühöng, sikolt, üti az ajtót, minthogy együttműködve egy hangyányit is. :( És azért hétről-hétre állandóan csak ezt látni, megvisel.


*auti földe: azt az állapotot szoktuk így hívni mink, mikor bezárkózik, elvonul a saját világába... A napjai 90%-át ez tölti ki. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...