lassandebiztosan

2013. szeptember 10., kedd

MR-vizsgálat

 Tegnap voltunk a vizsgálaton. Jó messze van ez a Kistarcsa... Összesen 5 óra volt az út oda-vissza. Féltem, hogy hogy bírja majd a kisasszony, de egész jól. Ügyes volt. Persze sokat segített Dóra a felfedező a telón. :)
 Odafele picit eltévedtünk, ugyanis a GPS azt mondta, hogy balra van a kórház, de ott nem volt semmi, így mentünk tovább, és nem sokkal később már egy másik városban/településen voltunk. o.O Megkérdeztünk egy srácot, és útbaigazított. Nem hazudott amúgy a navigációs bizbasz, mert tényleg le kellett fordulni balra, és egy hídon kellett felmenni... Mindegy, a lényeg, hogy időben ott voltunk. A várakozás alatt azért megvadult a leánygyermek: popón csúszva közlekedett a folyosón, mindenáron be akart menni az egyik osztályra, és hisztirohamot kapott, mikor le szerettük volna beszélni róla, volt, hogy hempergett is a földön. De nem zavartattam magam, hisz emiatt is voltunk ott.
 Mikor sorra kerültünk, akkor még inkább kiakadt, tombolt, sírt torka szakadtából. Az apja vitte be, mondom ő jobban le tudja fogni, meg egyébként is, mikor a BERA-n voltunk, akkor én tettem oda magam, mondom most lazítok kicsit. Így kint ültem, és füleltem: egyik pillanatról a másikra elhalkult, gyorsan hatott a szer. Férjem mondta, hogy 3-an fogták le...
 Kis idő múlva már szóltak is, hogy mehetünk, kész van. Olyan békésen aludt a kis gyönyörű. Meg is esett rajta a szívem. Rendesek voltak, mert mindketten ott lehettünk ébredésnél, de nem zavartak ki, pedig hely sincs olyan nagy. (Ezen azért csodálkoztam, mert pl. a BERA-nál váltva voltunk bent vele az osztályon, mert egyszerre csak 1 kísérő lehetett bent...)
 Kb. 10 perc múlva egy hölgy megdörzsölte a fülét, és felébredt. Khm, ezt sem tette halkan... :D Küzdött, bömbölt, tekergőzött, közben a feje ingott ide-oda. Apja kivitte a kocsihoz, én meg maradtam várni az eredményt. Kint is még sírt, de idővel Dóra elterelte a figyelmét.
 1 órán belül megvolt az eredmény. Izgatottan nyitottam ki, szerencsére negatív lett. Volt egy melléklelet címszó alatt valami adenoid vegetáció, amit nem tudtam mi, és persze azért mindenféle rémképek voltak a fejemben, hogy mi lehet ez, de itthon az volt az első, hogy kinyomozzuk, és garatmandula túltengést jelent, ami annyira nem hangzik veszettül ijesztőnek.
 Nagyon-nagyon örülök, hogy nem találtak semmit, felhívtuk a neurológust is, és az ő hangján is lehetett érezni, hogy örül a negatív leletnek. Férjem rákérdezett, hogy akkor elméletileg már csak egyvalami jöhet szóba, mire azt mondta, hogy hát igen, abba az irányba fogunk most vizsgálódni... Vagyis, hogy auti -e.

 Pénteken a másik várva várt email is megérkezett: megkaptuk az időpontot a Vadaskertbe, október elején mehetünk oda is. :) Úgy érzem, hogy azért csak haladunk.

 Nekem meg a szám katasztrófa... Ma el is megyek orvoshoz, mert már az őrület határán vagyok tőle: a fél fejemet elborítja. A repedés mellett most tele van herpesszel. De rengeteget képzeljetek el. Undi és fáj, viszket, feszül, közben állandóan kezet mosok, hogy nehogy elkapja a Cuki. Hátha adnak valami gyógyszert, mert bár enyhül a krémektől, de mindig jönnek ki újabb és újabb hólyagok. :( És már hetek óta szenvedek vele, elég volt!

 Íme néhány kép a kobakja belsejéről:





17 megjegyzés:

  1. Éljen a jó eredmény!!! Akkor azért egy kis kő legördült ;)? A Vadaskertben dolgoznak a legjobbak ezen a területen, legalábbis felénk ezek a hírek keringenek :-).
    A következő sorokat nyugodtan moderáld ki !!! A szád, hát... Szerintem nem herpesz, hanem "impetigo" (a magyar nevét guglizd ki, nem írom). Sajna, az elfertőződött sebekből szokott kialakulni. Enyhébb esetben Betadine (lehet, javasolnom kellett volna, mikor először írtad a sebet a szádon...), durvább esetben antibiotikum, leáztató és fertőtlenítő kencék, vagy egy antibiotikumos kenőcs kifejezetten erre a problémára. De inkább azt mondom, NE LEGYEN IGAZAM! Csak hát annyi mindent láttam már, ugye...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megkönnyebbültünk. :) Én is csupa jókat hallottam a Vadaskertről, a neurológusunk is járt ott továbbképzésen, és egyből őket ajánlotta, meg még egy gyógypedagógus is. Kár, hogy először nem odamentünk.
      Jaj, rákerestem, és nagy a valószínűsége, hogy az lehet a számon. :( És szerintem a szájszél repedésén keresztül támadtak be a genyó kórokozók, és kihasználták, hogy az ideg miatt most nem volt a toppon az immunrendszerem. :( Majd nemsokára röviden leírom, hogy mi volt a dokinál... Csak egyszer múlna már el, szörnyű!

      Törlés
  2. Gondoltam Rátok tegnap! Itt voltatok tőlünk nem messze, a kisfiam abban a kórházban született. Nem semmi, hogy ilyen messzire el kellett jönni a vizsgálatra.
    Nem vagyok egy nagy kommentelő, de mindig olvasom a blogodat. Örülök, hogy mindent rendben találtak! Jó az is, hogy hamarosan a Vadaskertbe is mehettek. Mi is náluk voltunk, ott kaptunk diagnózist.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Kár, hogy akkor nem találkoztunk, ha már ilyen közel voltunk!
      Várom nagyon a Vadast. :)
      Azt megkérdezhetem, hogy ti mennyi idősen kaptátok a diagnózist?

      Törlés
    2. 3 évesen kapta a kisfiam a diagnózist. Ez úgy jött ki, hogy mi már 3 hónapos kora óta Dévényeztünk másfél évig, és 1 éves kora óta jártunk korai fejlesztésre hypotónia miatt. Két és fél éves kora után mentünk egy új helyre korai fejlesztésre, ahol kb. a 3. óra után mondták, hogy itt más gyanú is van. Illetve tényként közölték, és mire a Vadasban időpontot kaptam addigra már képben voltam, hogy mi ez, és a feldolgozás elején voltam.
      Szívesen találkoztam volna Veletek!

      Törlés
    3. Hú, akkor nálatok is volt hypotónia meg Dévény. Az nem lehetett könnyű, mikor közölték.

      Törlés
  3. Örülök, hogy nem találtak semmit!!!

    Hallod, a szád az nagyon gusztustalan lehet! :-DDD Jobbulást, és ez most nem vicc!

    Durva képek a buksijáról! Hihetetlen, hogy már mik vannak! :-) Nem volt fura ennyire konkrétan az agyát látni? Nekem hulla furi lenne... így is fura, hogy a Cuki (olyan aranyosan írtad) agyát látom. Na, most picit eltértem a tárgytól, bocsi! De tényleg érdekes élmény volt! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)

      Ne is mondd, lefotóztam, még vacillálok, hogy sokkoljam -e tovább az olvasóközönségemet. :D Nagyon borzasztó, ahogy kinézek.

      De, nagyon fura volt, még most is az picit, de amúgy meg olyan izgalmas. Mondjuk én biosz tagozatos voltam gimiben, lehet, azért sem viselt meg a látvány. :)

      Törlés
  4. Akkor egy gonddal kevesebb! Ha a szádon legközelebb elhatalmasodnának ezek a dolgok, akkor ha időben feliratsz acyklovir tatalmú gyógyszert, pár nap alatt elmúlik. A kenőcs a nagy felületekre már nem elég. Ha az elején nem hat, később sem fog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legközelebb az lesz. De remélem egy darabig nem akar majd újra rothadni a szám. Nagyon fáj. :( Most kaptam gyógyszert, hamarosan megírom, hogy mi volt.

      Törlés
  5. Azért ez a felülnézetes kép nekem nagyon ijesztő :P
    A hisztit leszámítva azért örülök, hogy minden rendben ment a vizsgálat alatt.

    Próbáltál már fogkrémet kenni a szádra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan ott a szeme, mintha olíva bogyó lenne. :D Van ennél ijesztőbb, d azt mondom nem rakom már fel, az tényleg nagyon horrorfilmes. :)

      Igen, de most azt érzem, hogy kutyaszart is kenhetek rá, akkor sem gyógyul meg soha, nagyon durva. Mindjárt beszámolok róla.

      Törlés
  6. Kozel voltatok hozzank (is)...max 10 percre lakunk a kistarcsai korhaztol.(en is voltam mar ott MR- vizsgalaton)
    Annyira ,de annyira nehez amikor a gyerekunkkel van valami.A legrosszabb.
    Szivbol remelem,hogy minden rendben lesz!
    Jobbulast neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan??? :) Most picit irigy vagyok ám a környéken élőkre, mert olyan szép dimbes-dombos táj, nekem annyira tetszik, mindig csodálattal tölt el.
      (Itt az Alföldön nem sok izgi van a tájban. A maga módján ez is szép, de azért mégsem egy Mátra... :) )
      Igen, szerintem is az a legszörnyűbb, ha a gyerekünkkel van valami baj. :(
      Köszönjük a jókívánságokat! :)

      Törlés
  7. Örülök, hogy túl vagytok a vizsgálaton, és nagyon örülök, hogy jó eredményt kaptatok! Kitartás a továbbiakhoz is!
    Ovis e-mail-em átment? Azt hiszem kedd este küldtem át.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)

      Igen, megkaptam a leveled, válaszolni is fogok. Most röviden: nagggyon durva! Teljesen megértem, hogy kivettétek, és sajnálom, hogy így alakult! :(

      Törlés
    2. Oksa! Csak azért kérdeztem, mert valamikor szokott carakodni a gmail. :S

      Törlés