Milyen meglepő...

 ...hogy már megint depiskedem. Asszem, már magamat is unom, de mindegy. Van, hogy azon agyalok, hogy ha antidepi mellett ilyen állapotban vagyok, mi lenne, ha nem szedném??? (Vagy ha mondjuk a pszichológus "barátném" tanácsát fogadtam volna meg még anno, hogy ne szintetikus szarokat szedjek, hanem inkább igyak. :D Mert az természetes. Aha, ennyi erővel akkor nyugodtan fogyaszthatnék olyan drogot, ami természetes anyagból készült, nem? Kössz, én inkább maradok a bogyóknál. Az sem a legjobb, tudom én, de egyelőre nélküle nem menne még ennyire sem, alternatív megoldásokra meg nem fussa, abban meg nem hiszek, hogy csak a gondolatainkkal ki lehet gyógyulni ebből a lelki posványból. Aki ezt vallja, annak nem rosszindulatból, csak a miheztartás végett kívánék egy pánikrohamot vagy egy közepes depressziós állapotot...Igen, régen én is hisztinek tartottam ezeket a bajokat, most meg tessék, van szerencsém megtapasztalni testközelből ezeket.)

 Amúgy meg is van, lehet, azért is vagyok nyűgösebb. Mondjuk a leány mai székelése is elszomorított. Ugyanis már 3 napja nem volt neki, így kapott kúpot. Fürdés közben lett meg az eredménye. Szegénykém, nagyon vastag volt a kakija, sírt is. :( Két dolog miatt lehetett ekkora szorulása: csoki vagy a tej. Vagy mindkettő. Vagy a fene tudja. Jaj, remélem nem kezdjük előlről a régi nótát... Neki ugyanis a tejallergia úgy mutatkozott, hogy nem tudott kakkantani. :( És nemrég fogyott el a fű alatt vásárolt tejmentes táp, amit kapott eddig, most lassan kezdtük el adni a tejet. (Igen, tudom, hogy valószínűleg nem kellene, meg lehet, hogy az idegrendszerének sem tesz jót, próbáltam én helyettesíteni kókusz-zab-rizs-mandulatejjel, de nem issza meg. Nem eszik olyan változatosan, hogy megfelelő lenne azáltal a kálciumbevitele gondolom én, jaj, nem tudom... Mér' ilyen nehéz minden?)
 Ez a kakilós szenvedés úgy felelevenítette a régi emlékeket, hogy teljesen elfáradtam, és miután leraktam aludni, én is elszunnyadtam. Mostanában van, hogy így jön ki az ideg. És ezért kukorékolok még most is (hajnal 3 múlt...)
 Azt nem is írtam, hogy mikor rothadt a szám környéki bőr, eléggé feszült voltam a fájdalomtól. Erre az Ember tett rá egy lapáttal, olyan volt, mint egy morgós vénember. Annyira felhúzott, hogy este fél 9-kor fogtam magam, és elmentem biciklizni másfél órát. Nagyon jó nyugtató, amúgy is szeretek tekerni. Futáson is gondolkodom, de ahhoz azért lusta vagyok. Ja, és a szám: legalább azzal már nincs gondom. Holnap elfogy az antibiotikum. Ahogy elkezdtem a megfelelő gyógyszert szedni, szinte óráról órára javult a helyzet, az antibiotikumos kence meg maga volt a megváltás. Ez volt az egyetlen krém, ami alatt nem viszketett. Péntek estére már gyönyörű volt (mármint a kiindulási állapothoz képest). Kicsit még rózsaszín, remélem nem hagy heget, mert akkor kénytelen leszek alapozót használni (bevallom nem szoktam, sminkelni is csak nagyon ritkán), mert így olyan, mintha maszatos lennék. :O Mindegy, most úgy is olyat tettem, amit eddig még sosem a nőiesség jegyében: vettem magamnak rózsaszín! körmlakkot (majdnem olyan, mint a betűszín). Én, ki gimisként ezt szentségtörésnek gondoltam a nagy rocker élharcos korszakomban. :) Amióta van egy lányom, azóta nem rettegek a rózsaszíntől, sőt bizonyos árnyalatai tetszenek is. És ha már körömlakk, akkor elárulnám, hogy azért volt ez a nagy vásárlási roham, mert megkaptam férjemtől a szülinapi ajándékomat előre, vagyis utasítást kaptam, hogy menjek el a Rossmannba/DM-be, és vegyek magamnak 1500 max. 2000 Ft-ért "vackokat". Nem kellett kétszer mondania. :) Kinéztem már régebben mágneses lakkot, azért sóvárogtam már egy ideje, így a csodarózsaszín mellé vettem olyat is. Bár magával a mágnessel jócskán befürödtem (Essence), ugyanis szinte semmit nem csinál a lakkal. Ja, de, rendszeresen hozáért, lenyomatos lett és kb. ennyi... De van itthon egy hűtőmágnes, ami viszont csodásan becsíkozta. :)

 De vissza a síránkozáshoz: van ugye a korai fejlesztés. Mikor tanév végén búcsúztunk, mindkét szakember azt mondta, hogy majd ők keresnek. Annyira nem voltam benne biztos, de így rémlett. Férj viszont már rosszul volt, hogy mi van, ha rosszul emlékszem, és szegény egyszem lánya nem kap fejleztést... Jó, mondom akkor felhívom őket. Jól emlékeztem, ugyanis tényleg abban maradtunk, hogy majd ők hívnak. És itt jön az egyik szomorkodásra okot adó: októberben fognak szólni. A másik, hogy elmegy a gyógypedagógusunk Bp-re. :( Pedig a Cuki a végére már elfogadta, sőt, mikor mutattam a napirendi kártyát, előfordult olyan is, hogy egész úton (fél óra), azt hajtotta, hogy Nonó néni, Nonó néni, Nonó néni (Nóri néni). Én is bírtam őt, sajnálom nagyon, hogy elmegy. :(

 Viszont amiben most nagyon bízom, az a Vadaskert. Tudom, hogy nem fog megváltozni ettől a vizsgálattól a leányzó, nem lesz együttműködöbb, nem fogja szempillantás alatt behozni a lemaradásait, ugyanakkor úgy érzem, hogy náluk jó kezekben leszünk. Igen, direkt a leszünket írtam (és ezt nem úgy értem, mint az anyuka körökben gyakran használatos: kakiltunk, oltást kaptunk, büfiztünk, stb). Ott ugyanis vannak szülőtréningek is, és én úgy érzem, hogy nagyon ránk férne, és ha lehetőségünk lesz rá, mindenképp részt szeretnék venni ilyeneken, mielőtt elmegyógyintézetbe kerülünk...