lassandebiztosan

2013. szeptember 12., csütörtök

A szájhelyzet (2. felvonás)

 Csak nem hagyott nyugodni, amit Andi írt. Előtte is picit gyanús volt, hogy akárhogy írtam be a keresőbe (magyarul, angolul, pl így: large herpes, big herpes, stb), csak az enyémhez képest röhejes méretű herpeszeket dobott ki. Gondoltam magamban, biztos extra szerencsétlen vagyok, el vagyok átkozva vagy valami hasonló, azért borít be ilyen mértékben ez a nyavalya. De ahogy beütöttem, hogy impetigo, egyből kidobott csomó hasonlót, mint ami az én fejemet ékesíti. Mondom ez nem lehet ekkora véletlen, azért oké, hogy gugli, de nagyon gyanús lett. Így tegnap fogtam magam, és elmentem a bőrgyógyászatra. (Hogy mééé nem oda mentem egyből???). Nem volt ugye időpontom, de egyáltalán nem kellett sokat várnom, és rendesek is voltak. Ahogy beléptem, az asszisztens rám néz, kérdezi, hogy hát magával meg mi történt? Elmeséltem neki röviden, és mondta, hogy szerinte baktériumfertőzés. Ekkor még nem mondtam el a kis titkomat (hogy a háziorvos szerint herpesz). A doktornő pár perc múlva jött, nézte, nagyítóval is, kifaggatott, és mondta, hogy baci. Ekkor elárultam, hogy voltam előző nap dokinál, és szerinte herpesz. A doktornő meg mondta, hogy márpedig ez nem az. Kérdeztem, hogy mit csináljak, bekössem, hogy ne kapja el a gyerök? Ekkor egy kicsit mókáztunk, mert mondta, hogy "hát, az egész száját be kellene." "Akkor húzok egy zsákot a fejemre?" "Húzzon inkább szájmaszkot!" :D Nekem eszembe sem jutott volna, úgyhogy tök jó!!! Nem elég, hogy nagy valószínűséggel pontos diagnózist kaptam, még hasznos tanácsokkal is távoztam. Kellemes volt nem felidegesítve kijönni egy vizsgálatról, meg tudnám szokni...
 Kaptam antibiotikumot (akkora, hogy ilyen nagyot én még életemben nem láttam o.O
), fertőtlenítő sprét, plusz egy hűsítő kenőcsöt (ami sajnos csak holnap, vagyis ma délután lesz kész). És mennyit fizettem mindezért??? "Potom" 5000 Ft-ot ismét... :( Úgyhogy ma is bőgtem... Remélem ez már tényleg használni fog (persze túlaggódó agyamban már antibiotikum rezisztens baktériumok rémképe is felütötte a fejét, de majdcsak tán nem vagyok már ennyire elátkozva)!
  
 Kedves Andi! :) Először is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem, ha nem teszed, bőszen szedtem volna be az aranyárban mért és hatástalan vírusellenes szert a baktériumfertőzésemre. És szerintem másodállásban elmehetnél távgyógyítónak, vagy orvosnak. :) De komolyan!


forrás: http://www.hungaromem.net/betyarsag/5
A háziorvosra kicsit bepöccentem. Most nem az, de még közelebb sem hajolt, hogy megnézze... Ha meg nem ért hozzá, akkor miért nem küldött tovább??? Két patikában is voltam a mai gyógyszereket kiváltani, 3 gyógyszerész is kérdezte, hogy mi a fene történt velem, mire én kis közvélemény kutatást tartottam, vagyis megérdeklődtem, hogy szerintük herpesz vagy baktérium, és 3-ból 3 bacira szavazott. Plusz ugye a szakorvos is, úgyhogy csöppet melléfogott a házidoki. Akkor talán nem lennék ennyire pipa, ha nem majd 5000 Ft-ot kellett volna kidobnom az ablakon a szar gyógyszer miatt. Mármint nem szar, csak ugye nem az én bajomra van... Mondjuk, ha jobban belegondolok, ha ezt nem tudta eltalálni, mit kezdene komolyabb, bonyolultabb bajjal??? Nem egy Doctor House a dokim... A bizalmam kissé megingott. :/

 A bőrbetegségem elnevezését illetően is muszáj írnom. Nem hangzik valami bizalomgerjesztőnek az ótvar. Meg az sem, hogy ótvaros vagyok. Valahogy nekem is beugrott az (mint a tetűnél még régebben), hogy az csak a koszos, büdös, elhanyagolt embereket támadja meg. Kínosan is éreztem magam, hogy de hülye vagyok, hogy így nyíltan megneveztem itt ezt a kórságot, mondom biztos azt gondoljátok, hogy csapzott a hajam, bűzlöm és nem fürdök, nem mosok fogat, meg hasonlók. De azért remélem, hogy csak az üldözési mániám tört elő belőlem, és a valóságban csak keveseknek jutott rólam ilyesmi az eszébe. Kár, hogy kevés olyan olvasóm van, aki személyesen is ismer, mert ők megerősíthetnék, hogy nem vagyok ápolatlan. :)
 Itt egy videó, 4:40-től beszél arról a bőrgyógyász, hogy tévhit, hogy csak koszos emberek terjesztik e rusnya nevű bőrbetegséget: