 |
| forrás: http://pinterest.com/pin/334814553516898271/ |
Mármint ami az állapotával függ össze. Vannak sokkal nagyobb aggodalmaim is, de ami az autizmussal/agyi fejlődési rendellenességgel/oxigénhiánnyal (ugye még nem tudjuk, hogy mi okozza a furcsaságait...) kapcsolatos, az az, hogy képes lesz -e valaha az önálló életre. Ez lehet, hogy sokatoknak furcsán hangzik, és őrültnek gondoltok, de ez is benne van a pakliban. :( Úgy tudnám leírni az állapotát, hogy tud járni, képes szavakat formálni, de mintha az ezeket összerendező, finomhangoló része az agyának nem működne.
Azért rágódom pár napja ezen, mert az Esély-ben láttam egy riportot, amiben egy autista lány volt, aki bentlakásos otthonban él (4:40-től szól Jankáról, a gyerekkoráról pedig a 9. perctől beszél az anyukája). Mesélte, hogy másfél éves kora körül vagy 140 dalt tudott. Na, és ekkor bevillant, hogy oké, hogy a Tündibözse később kezdte a magolást, de akkor is számomra kísérteties a hasonlóság. Persze ez nem jelenti azt, hogy ő is ugyanúgy fog fejlődni a továbbiakban is, mint a videóban szereplő lány, de úgy vagyok vele, hogy erre is fel kell készülnöm. Természetesen bízom a legjobbakban, de bevallom, most eléggé megzuhantam. Unom a sok kérdőjelet, a rettegést, a bizonytalanságot, a mittudomén mit is...
A Vadas sem válaszolt, meg a neurológus sem küldte a beutalót az MR-re, pedig nem volna rossz tudni, hogy mikor kell menni. Attól is be vagyok fosva... Mindkettőtől.
És még visszakanyarodva a videóra és a bentlakásos otthonra: eldöntöttem, hogy nem lesz tesó. :( Pedig a szívem mélyén nagyon vágynék rá pár éven (kb.10) belül, de jelenleg a nem felé billen a mérleg, ha az eszemre hallgatok. Férjem keresztszülei itt voltak, és nekik 1 gyerekük van, aki donga lábbal született. Sok-sok gipsz, tornáztatás, műtét, könnyek kísérték azt a folyamatot, hogy rendbe rakják a lábait. Rákérdeztem, hogy volt -e köze ennek az egésznek ahhoz, hogy egyke maradt a fiuk, és a válasz határozott igen volt. Pedig a dokik 100%-ra mondták, hogy nem genetikai eredetű, mégsem mertek kockáztatni. Van egy távoli rokonom, akinek a fia súlyosan érintett autista. Neki sincs testvére. Szerintem a mi lányunk is egyke lesz. :( A másik meg, ha ne adj Isten tényleg nem lesz képes önállóan boldogulni az életben, akkor vagy az lesz, hogy valamelyikünk ápolásin lesz vele, vagy beadjuk otthonba. Mindkét variációhoz sok pénz kell, és ha belegondolok, hogy ezen felül még lenne egy testvére is, akit el kellene indítani az életben, lehetőleg nem kopasz picsával (mint ahogy engem és a férjemet), vagy csak elég az iskoláztatásra is gondolni, szóval ha meggebednénk sem tudnánk szerintem annyi pénzt előteremteni, hogy elég legyen. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mi van, ha ő is érintett lenne... :(
A tesókérdésben hozott döntésemet kézzel fogható lépésekkel is megerősítem: eladom a babacuccokat. Úgy sincs pénzünk, jön a fűtésszezon, kell a pénz. Közben persze a szívem szakad meg, ahogy szelektálom a kis rugikat, bodykat, vagy ahogy tegnap fényképeztem a babakocsit. :( Azt is eladjuk. Úgyhogy, így állunk... Nem azt mondom, hogy ez megmásíthatatlan, de most úgy érzem, hogy 99,9999%, hogy nem merek belevágni a családbővítésbe.
Ja, és a szám széle rohad, be van repedve és undi. Fáj, és már több, mint 2 hete nem múlik, és nem tudok
És igen, megint azt tettem, amit nem kellene: rágódtam a múlton, és aggódtam a jövőn. De így, kiírva legalább egy kis ideig könnyebb lesz. Szóval nem vagyok fulldepis (hála neked gyógyszeripar :P), de azért nem is fetrengek a röhögéstől...
