lassandebiztosan

2013. augusztus 25., vasárnap

Pörgés utáni szemtekerezgés hiánya

 Szerencsére a Cuki magatartása javult, sőt, majdnem olyan, mint mikor kőkeményen TSMT-ztünk. Szerintem kellett egy kis idő, mire megszokta az idegrendszere, hogy most nem kapja meg a megszokott dózist, és gondolom ezért volt olyan nyűgös, hisztis. Így abban állapodtunk meg, hogy mivel normalizálódott a helyzet, hagyjuk a heti 1 tornát, úgyis nemsokára kezdődik újra az egész móka, egy kis pihi meg jót tesz (nekünk), és ugye a konduktor is azt mondta, hogy csak akkor kell, ha nagyon megváltozna.

 De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy miket tapasztaltunk. Kezdődött azzal, hogy mikor elkezdtük az egészet, nem rezgett a szemtekéje pörgetés után. Ezt nem mi vettük észre, nem is hallottam ilyesmiről, hanem az első felmérésen vizsgálták és mondták. Egy normál gyereknél illendő, ha pattog a kis szemgolyója. Rengeteg ideig képes volt hintázni, alig lehetett kiimádkozni belőle. Aztán teltek a tornás hónapok, és észrevettük, hogy már rezeg a szeme pörgetés után, és a hintából is elég neki 10-20 perc. Majd ugye jött a nyári szünet, és az történt, hogy megint hintamániás lett, és egyáltalán nem rezeg a szeme pörgetés után. o.O Szerintem van összefüggés, és elég érdekes. Várom azért már, hogy elkezdődjön a korai fejlesztés. Bevallom, a biztonságérzetemnek sokat számít az a heti 2x45 perc szakemberekkel. És akkor a leányzóra gyakorolt pozitív hatásokat még nem is említettem... Szóval várom. :) És örülök, hogy annak idején a sarkunkra álltunk, és nem vártuk a csodát. Ebben az esetben nagy valószínűséggel még csak most kezdenénk az egész fejlesztést... És azért fél év az fél év!

 És ha már ennyire szóba jött a torna, hozok képeket a házi gyártmányú billenőtalpról. :) Még jó, hogy férjem szeret barkácsolni, így jóval olcsóbban megúsztuk, mintha meg kellett volna vennünk.
Amiből mi eszkábáltuk:
- 70x70-es deszka (mi lapszabászaton vettük, max 1500 Ft, ha volt)
- Csatornacső (szerencsére maradt ki, és akkora mázlink volt, hogy az átmérője pont jó, vagyis 11 cm, a deszka 1cm, így a magasság a javasolt 12 centi)
- 4 db fekete háromszög, ami valami bútor izé (barkácsboltban vettük potom pénzért). Ez azért fontos, hogy nehogy a csemete ujjacskája a deszka és a padló közé szoruljon. Láttam már olyat is, hogy erre a célra régi centrifuga vagy mosógép talpakat rögzítettek a deszkához. Éljen az újrahasznosítás! :)
- Opcionális a szőnyeg. Ezt azért raktuk rá, hogy ne csúszkáljon és szerencsére ebből is volt elfekvőben. Kicsit lehetne nagyobb, de hát ekkora volt itthon, és így is jó.

 Aztán már csak fúrni-faragni kellett, és kész is lett a csodaeszköz, a kisasszony imád rajta billegni. :)


A "remekmű" + a mindenhol ott lévő macska... :D

 Arról a fantasztikus dologról is muszáj vagyok írni, hogy ma teljesen meglepett a Tündüske, kétszer is. Először is EBÉDELT!!! El sem akartam hinni. A másik pedig, hogy lementünk a játszóra, és nem akart megszökni, homokozott, egyszer csúszdázott, hintázott, és ami a legérdekesebb: NEM borult ki egyáltalán, amikor feljöttünk. Egy árva mukkot nem szólt, semmi szabadulóművészes mutatványt nem hajtott végre a babakocsiban. Hú, annyira jó volt. Meg tudnám szokni, az biztos! :) Mondjuk egy gyerek nem volt a játszótéren rajta kívül, lehet ezért sem akart menekülni, de most nem is foglalkozom tovább a miértekkel, hanem egyszerűen csak örülök. :)))

7 megjegyzés:

  1. Igen! :) Ma is ebédelt, tök fura! És annyira nem is vadorzó, mint eddig.

    VálaszTörlés
  2. nálunk meg az volt a baj, hogy túl nagy volt a kilengése a bepörgetés után. mostanra állt le neki, úgy ahogy. épp ma néztem. és túl vagyunk lassan 3 teljes tréningen.

    VálaszTörlés
  3. Ez a túl nagy kilengés azt jelentheti, hogy neki meg érzékenyebb az egyensúlyozó-szervrendszere, mint az átlagé? Könnyen szédül el? És ezt hogy vettétek észre? Mi volt az oka, hogy vittétek tsmt-re?

    VálaszTörlés
  4. igen, pont azt jelenti. pontosabban a statikus egyensúly zavara. a bonyolultabb mozgásos dolgok (sarkítva, pl. felmászik egy fára és átugrik egy másik ágra) nem jelentettek neki gondot, de pl. nagyon későn tanult meg páros lábbal ugrani, nem tudta a bringát tekerni, nem tudta a hintát hajtani stb. egy idő után összeállt a kép, hogy nagymozgásos problémái vannak. korábban már voltunk a Bethesdában egy 3 napos vizsgálaton, mert ADHD-t gyanítottam nála. mondták is, hogy látják, hogy impulzív, de elég határeset és végül is nem mondanák ADHD-snak. de nem nyughattam (kaptam is sok helyről, hogy "persze, addig viszed, még végül tényleg belebeszélnek valami betegséget - hát ja, minden anya álma egy sérült gyerek). már bocsánat, nem akarok bántó lenni, de mekkora baromság ez. egyszerűen éreztem, hogy valami nem oké nála. aztán rátaláltam egy nagyon klassz konduktorra, akinek a fia súlyos oxigénhiánnyal született és mivel anyuka egyébként is gyógytornász, átképezte magát, ayres, alapozó és TSMT terápiás lett. nagyon klassz nő. 25 perc alatt megállapította, hogy Marcinak súlyos idegrendszeri éretlensége van, statikus egyensúlyzavara és figyelemzavara. most fejezzük be a harmadik tréninget. és akármennyire is néha kínlódunk, sztem hiányozni fog. jó lenne egy heti két alkalom, csak valami laza feladatokkal egy fél óra, mert nagyon megszoktuk. és szeptembertől kellene a csoport, de sajnos felénk nincs, így azzal még nem tudom mi lesz.
    apropó akartam kérdezni, hogy a trambulinnal milyen feladatokat kell csinálnotok? mert nekünk trambulinos feladat nem volt (és a billenőlapot nálunk is Apa szerkesztette :D)

    VálaszTörlés
  5. Eh, ez de ismerős: "persze, addig viszed, még végül tényleg belebeszélnek valami betegséget". De mért nem tudnak néha hallgatni az emberek? Annyira bántóak az ilyen megnyilvánulások! :(
    Szerintem nagyon jól tetted, hogy nem hagytad annyiban, hallgattál a megérzéseidre! Emlékszem, mennyire nagy változásokat hozott nálunk is. És mikor mentek a tréningek, akkor nagyon untam (főleg a kötöttséget, hogy ekkor meg ekkor márpedig torna van, nincs mese), meg nehéz volt a popója, de ahogy abbahagytuk, már hiányzott. :)
    Az első trambulinos feladatnál az egyikünk (főleg Embör) alkarjára fektettük, és ugrálni kellett vele (a gyerök hason volt). Majd simán ölben ugrálni vele. Ezután pedig már önállóan kellett volna pattognia, de erre csak 1 évvel később került sor, ugyanis nemrég kezdett el ugrálni. :)

    VálaszTörlés