8 év

forrás

 2005. augusztus 19-én lettünk 1 pár az emberemmel. :))) Már előtte is kerülgettük egymást, ugyanis egy munkahelyen dolgoztunk, és valami rezgés volt kettőnk közt. Nekem akkor volt barátom, és ő is ott dolgozott (diákmelósok voltunk, a kiszemeltem meg állandó munkás). Ebből adódott is egy kínos szitu, ugyanis épp bagóztunk hárman, a kiszemeltem arról mesélt, hogy volt a töke mellett egy tályog (fogalmam sincs, hogy jött ez szóba), a lényeg, hogy elég közel volt a férfiasságához, és maradt heg, mire én odafordultam, és nyálcsorgatva megkérdeztem, hogy:

-Megnézhetem???

Erre kínos csend lett, eléggé szégyelltem magam, de valahogy úgy magától kirobbant ez a kérdés a számból. :D 

 Első látásra egyébként eléggé unszimpatikus volt. Küllemileg viszont megfogott a csokibarna bőre, a szőke mini haja, a rikító kék szeme, az aranykalászos alkarszőre (lehet, hogy alkarfetisiszta vagyok, sokszor nézem meg ezt egy pasiban, és az övé pont a zsánerem: szőke, dús, júúúúj). Aztán elkezdtem vonzódni hozzá, imádtam munkába járni, utáltam a hétvégét, és azt, ha esett az eső, mert akkor mi nem dolgoztunk (fizikai melót végeztünk a szabad ég alatt). Szegény barátnőm, mikor eljött, mindig áradoztam neki, hogy így, meg úgy tetszik, stb. Majd mikor már sejtettem, hogy ez nem csak egy hirtelen fellobbanó és tovatűnő vonzalom lesz, szakítottam az akkori párommal. Ezt megtudta Ő is, és a tettek mezejére lépett, elhívott randevúra. :) Jaj, de szép is volt! Aztán elcsattant az első csók, és azóta is boldogan élünk, míg meg nem halunk. 3 hónappal az összejövetelünk után már hozzá is költöztem (otthagytam a fősulit, mert 1: útközben rájöttem, hogy akar a fene védőnő lenni; 2: annyira hiányzott, hogy majd belepusztultam). Hát így történt. :)

 Tegnap megünnepeltük strandolással. Annyira fura volt, hogy csak kettesben voltunk, nagyon ritkán történik ilyesmi, anyu vigyázott a nallányra. Úsztunk, szaunáztunk, gőzfürdőztünk, heverésztünk, dumáltunk, áztattuk a fenekünket a meleg vízben. Csodás volt! Egy bajom volt csak: hamar eltelt az a 4 óra, de ne legyek már mindig elégedetlen! :) 

 Azért is megérte elmenni, mert ugye írtam már, hogy a leányka ritkán mutatja ki, hogy örül annak, ha újra lát bennünket, vagy ha hazajön az apja. Most viszont (gondolom furcsa volt neki, hogy egyik szülője sem volt vele több órán keresztül), rohant hozzánk, mosolygott, többszörösen megölelt, hol hozzám, hol az apjához bújt. Annyira jó érzés volt, biztos fantasztikus lehet, ha sűrűn csinál ilyet a gyermek. :) Egy kis ízelítőt kaptunk most belőle.