lassandebiztosan

2013. június 13., csütörtök

Ezen agyalok pár napja

 "Egy különleges gyermek: sorscsapás vagy kihívás? Egy ilyesfajta diagnózis, mint autizmus vagy fejlődési rendellenesség borzasztó csapásként érheti az embert, és akár a gyermeke iránti örömet is elveszítheti ekkor. Ez egyike azoknak a nehézségeknek, amelyeket szívesen elkerülnénk az életben, de ami mégis keresztezi életutunkat. Sok ember érez ilyen szituációban meglehetős stresszt, és a felmerülő gondokat alig tudja feldolgozni. Mások ellenben megpróbálják a dolgot úgy, ahogy túlélni
Keveseknek az is sikerül, hogy a szituációból kiindulva olyan akciókat formáljanak, amelyek lehetővé teszik számukra a helyzetnek kihívásként való elfogadását. A son-rise program egy olyan látószöget ad, amelynek segítségével lehetőséget kapunk a régi sémák elvetésére és a "megváltozott" körülmények között új bátorsággal lépünk fel ellenük. Az lesz boldog, aki tesz érte valamit, nem az, aki csak tétlenül várakozik."
(forrás: Esőember, 2000. IV. évfolyam 4. szám )

 Párszor írtam már a fb-os csoportunkról. Most is nekik köszönhetem, hogy elkezdtem másként látni a dolgokat. Egy érintett anyuka mutatott egy videót erről a son-rise programról (eddig nem is hallottam róla). Kicsit utánanéztem, hogy mit is takar ez a módszer. Sok érdekességet olvastam róla. Valószínűleg (mocskos anyagiak miatt) nem lesz arra lehetőségünk, hogy kipróbáljuk, viszont már az óriási segítség, hogy máshogy állok hozzá ehhez az egész helyzethez. A célom pedig az, hogy idővel kihívásként fogadjam el azt, amit a sors adott. (Jelenleg talán még az "úgy ahogy túlélni" fázisban vagyok, de már ez fejlődés, mert pár hónappal ezelőtt még úgy éreztem, hogy alig tudom feldolgozni.)