Olvasok sok babás blogot, és csomószor találkozom olyan mondatokkal, gondolatokkal, amik több helyen is feltűnnek; viszont én nem éreztem, nem tapasztaltam ilyet, max az ellenkezőjét... Pár példa:
"Mindent megért": ezt még régebben olvastam sok olyan blogban, ahol a főszereplők egykorúak az én Tündüsömmel. Azóta már ifjabb lurkók anyukái is írták ezt. Én inkább azt érzem, hogy semmit nem ért meg. Jó, ez azért kicsit túlzás, és már picit finomodott, de például megkérem, hogy dobja nekem a labdát, vagy tegyen ezt azt valahova, semmi reakció. :( Itt most stagnálást érzek, hónapok óta nem változott semmi. Annyi a könnyebbség, hogy legalább a napi rutin a kártyáknak hála gördülékenyebben megy.
Fejlődő kommunikáció: Persze itt nagyok az egyéni eltérések alap esetben is, főleg a beszéd terén. De egyszerűen nem fér a fejembe, hogy aki első hallás után visszamondja a szavakat (már nem tudom számolni a szókincsét, annyi van), és számtalan mondókát fúj kívülről, az egy nyamvadt, egyszerű kérdésre miért nem tud válaszolni??? Példa: "Kérsz még?" A válasz: "Kéjsz még." Kérdés: "Mi kell?" Válasz: "Mi kell." És találjam, ki hogy a mi kell alatt mire gondol... Vagy ha valamit nem akar, akkor egyszerűen őrjöng, és dobálja magát, ahelyett, hogy egy qrva nemet mondana. Elnézést a vulgáris kifejezésekért, de ezek a mindennapokat rohadtul megnehezítik.
Szeretetgombóc: Szerencsére itt van változás, bújósabb; sokszor kér puszit is. Ezt pár hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni. Viszont az bánt, hogy mindig, mikor hazajön a melóból az apja, rá se néz, csak mondja, hogy "tiktakzzzóóóra", és tépi le az apjáról a karórát, amit aztán egyből elkezd lóbálni, és megy fel-alá vele. Látom, hogy az Embernek is fáj, de azért már kezdjük megszokni. Miután megunja az órát, megkaparintja az övet is, és azt is lóbálja, és eközben mintha észre sem venné, hogy egyel többen vagyunk itthon. Semmi érzelem nem tükröződik az arcán, pedig imádja az apját. Ez az órás-öves kör minden nap ugyanígy zajlik. :( Vagy ott van, mikor reggel nagy mosollyal az arcomon bemegyek hozzá, kedvesen köszönök neki, erre ő szintén fapofival: "főőő" (redőnyt felhúzni), "beka" (zene bekapcsolása), "tejci" (tápot hozni). És semmi öröm nem vélek felfedezni az arcán, hogy meglátta a muterját. És minden reggel ugyanez megy. :S De én akkor is mosolyogva fogok bemenni, bármennyire is tudom, hogy az utasításokon kívül mást nem mond, nem mutat.
"Meg akarom állítani az időt, mert ez a kedvenc korszakom": Én ezt még nem igazán éreztem. És ilyenkor szörnyetegnek is érzem magam. :( Talán az az 1 hónap volt a legjobb, mikor megtanult járni (ekkor megnyugodtunk, mert ugye aki még nem tudná, a volt dokink azzal ijesztgetett, hogy izomsorvadásos...), és még nem merült fel a lassabb mozgásfejlődésen kívül másféle eltérés. Nekem az volt a kedvenc időszakom olyannyira, hogy észre sem vettem volna a furcsaságait, lemaradásait; ha férj nem rágja a fülem. Lehet, még most sem emeltem volna ki a fejem a homokból.
"Nem hittem volna, hogy ezután is ennyi új dolgot fog megtanulni": Jelenleg nagyon stagnál a leányzó. A TSMT gyönyörűen beindította a beszélőkéjét, rengeteg szót és verset tud, de ennyi, ezen kívül nem mondanék előrelépést, fejlődést, változást; sőt, egy két területen regressziót is érzek (játékok használata, evés).
Jó, persze nem hasonlítjuk a gyerekeket... A mesékben lehet, hogy nem, de az életben annál többször. Nem vezet sehová, csak oda, hogy fáj. Lehet, hogy mazochista vagyok, hogy nem hagytam abba a normál gyerkőcökről szóló blogok olvasását, de egyszerűen nem vagyok rá képes. Megszerettem őket, szívemhez nőttek, érdekel, hogy mi van velük, ők az én ismeretlen ismerőseim a szüleikkel együtt, és akármennyire is fáj az néha, hogy egyre mélyül a szakadék a Tündüs és a kortársai közt, attól még olvasni fogom őket továbbra is. Mert ha épp nem sajdul a szívem, akkor beleképzelem magam a helyükbe, és arra gondolok közben, hogy akár mi is lehetnénk ők. De bele kell nyugodnom, hogy nem lehet mindenen változtatni, és így kell megtanulnom boldognak lenni, és elfogadni azt, amit a sors nekünk szánt.
Nagyon fáj, hogy a mi gyerekeink nem úgy "működnek", mint a kortársaik, de előbb-utóbb ez a fájdalom enyhülhet. Inkább a változásokat, fejlődést kell nézni! Tavaly nálunk is ugyanez volt, hogy: kérdés: kérsz inni? válasz: kéjsz inni? Most például rávágja, hogy IGEN! Az igen szót, is csak kb. két hónapja mondja (most lesz 4 éves). Még nem tudja jelezni, hogy éhes, de jövő ilyenkorra, vagy két hónap múlva már lehet, hogy tudni fogja. Nagyon sokat fejlődnek a gyerekek, ha nem is úgy, mint a kortársaik. Én például már nem hasonlítgatok, hanem örülök minden kis változásnak, fejlődésnek! A gyógypedagógus fejlesztése, az otthoni fejlesztés, a TSMT mind nagyon fontos. Jó, ha esetleg olyan fórumot olvasol, ahol hasonló gyermekek szülei írnak, mert ott aztán láthatod, hogy bizony másoknak is vannak gondjaik, másoknál is néha megtorpan a fejlődés, de ez természetes, és ha megosztják az előrelépéseket is, az Neked is ad egy lökést, hogy Ti is elértek majd oda! A témába vágó könyveket is érdemes olvasni, sok mindent megértesz, megtanulsz, elfogadsz!:)
VálaszTörlésAnnyira jó olyanokat olvasni, hogy ez a helyzet változhat, mint nálatok is, hogy mondja, hogy igen. :) Ez sok erőt és hitet ad, hogy nem lesz ez mindig így.
TörlésA fb-on van egy zárt csoport, érintett szülőkkel, ott jókat szoktunk diskurálni. Mert ezt igazából csak azok értik, akik benne vannak. Nekik idősebb gyerekeik vannak, és ők már előrébb vannak az elfogadással, mint én. de azért igyekszem, a leányzóm a kis tanítóm.
Van egy olyan sejtésem, hogy olvastad a posztomat, meg esetleg Nyonyeszkáét is?! :-) Nyilván ez egy nehéz helyzet, nem is tudom, mit írjak, de mindenképpen akartam reagálni, mert teljesen megértelek. Nekem most két leányzóm van, és mindig visszaolvasom, hogy Fanni mit tudott 1-2-3 hónaposan, és mindig Lotti előtt járt... például ilyenkor már rég csörgőzött és baromi sok ideig megtartott tárgyakat a kezében, Lotti pedig rá sem mar semmire, nemhogy csörgőzzön. Fanni okosabb és ügyesebb. :-) Szóval nagyjából van fogalmam az állandó összehasonlítgatásról, és szerintem is ember legyen a talpán, aki ezt nem csinálja. De az tény, hogy nem vezet semmi jóra. Ti maximálisan megtesztek mindent, amit szülő megtehet a gyermekéért. Nagyszerű anyuka vagy, és büszke lehetsz magadra és a lányodra is, mert ő is nagyon igyekszik. Nyilván nehéz mit írnom, mert akármennyire is együtt érzek veled, teljesen más valamiben benne lenni, vagy csak elképzelni, hogy mi lenne, ha benne élnék... így csak egy halvány elképzelésem lehet arról, hogy min mész keresztül, de ez is éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nem lehet könnyű. Én kitartást kívánok neked, hiszen látod, már tök sokat fejlődött Hanna.
VálaszTörlésAz olyan dolgok, mint pl. mondókázik, de a kérdésre nem válaszol, ilyenek nálunk is vannak dögivel. Elismétli, amit kérdezek, és ennyiben maradunk.
Figyelj, lehet, hogy nem a legmegfelelőbb időpont, de még mindig elvetitek a kistesó kérdést? Figyelj, annak az esélye, hogy a szülésnél megint oxigénhiány lép fel, borzasztó kevés. És egy idő után nagyon húzná magával Hannit a testvére, vagy ez hülyeség (nem értek hozzá)?
Nagyon szeretlek olvasni, és nagyon tisztellek a hozzáállásodért. Remélem, semmi bántót nem írtam, csak én nem szeretem kerülgetni a kását, de ezt már bizonyára tudod. :-)
Igen, olvastam mindkettőtökét. :)
TörlésSzerintem nagyon nehéz kibírni, hogy az ember ne hasonlítgasson, talán nem is nagyon van olyan szülő.
Hát, büszke az nem vagyok magamra, főleg azért, hogy ilyen nyafkán élem meg ezt az egészet, másként kellene hozzáállnom. :/ Na, majd idővel hátha! :)
Nagyon vegyesek az érzelmeim a tesó ügyben. Szívem mélyén nagyon szeretnék még egy (kettő) babát, de erősebb a félelem. És ha autizmussal állunk szemben, akkor nagyobb eséllyel lenne a tesó is az. És nem hinném, hogy két csodabogárkával tudnék mit kezdeni. Meg, elméletileg olyan nagy hatással nem lenne rá, mert nem nagyon nyit a gyerekek felé, de ezt persze sose tudni. Végül is az is felmerült már bennem, (tudom, hogy önzésnek vagy furcsának tűnhet), hogy olyan szempontból sem ártana egy tesó, hogy ha mi már nem leszünk, akkor is lenne valaki, aki ha nem is gondozná (mert szerintem önálló életre alkalmas lesz), de legalább néha rátekintene vagy megvédené, mert ha tényleg auti, akkor sok veszély leselkedik rá. Egy átlag emberre is, de ők könnyen befolyásolhatóak, mindent szó szerint vesznek. :( Most a hülye gyógyszer miatt sem jöhet szóba, nem tudom, hogy valaha meg tudok -e szabadulni tőlük, meg anyagilag most biztos nem, de a tíz éves tervünkben elméleti síkon szerepel az utódnemzés. :)
De aranyos vagy! Én is szeretem az írásaid, és főleg azért, mert őszinte vagy, és valóban nem kerülgeted a kását. ;) Egyáltalán nem írtál semmi bántót, még azt sem venném annak, ha lerinyapunciztál volna. :)
szerintem korántsem nyafogsz eleget, tessék többet nyafogni. igenis meg kell gyászolnod, hogy máshogy alakul az életetek, mint hitted volna annak idején - és ez nyilván hosszú folyamat. szerintem tök jól csinálsz mindent és az is nagyon jó, hogy hamar hajlandóak voltatok meglátni a problémát.
VálaszTörlés:) Ez jól esett! Mindig elfelejtem, hogy itt lehet negatív dolgokat is megosztani, és nem harapják le érte a fejem.
Törléshát, engem cseszegetnek azért a negatív dolgokért, de tudod, nekem nem lehet semmi bajom, van két egészséges gyerekem, mit képzelek a nyavalygással;)
Törlésén abszolút nyavalygáspárti vagyok egyébként - nekem mindig azok a blogok hiteltelenek, amikben csak vidám és vicces dolgok vannak.
az élet elég nagy része szívás, lássuk be:) persze, érdemes a jó dolgokra koncentrálni, de nem árt elrendezni magunkban a problémákat is és egy blog az éppen az ilyesmire szerintem szuper.
Szerintem azok többsége szól be a nyavalygósoknak, akik arra sem képesek, hogy maguknak beismerjék, hogy nem minden rózsaszín és boldogságtól csöpögő. Ja, a gyerekekről egyenesen szentségtörés bármiféle negatív töltetű dolgot mondani. ( Ismerek olyat, aki azt mondta, hogy a gyerekkaki nem is büdös...)
TörlésEgyetértek, elég nagy része szívás az életnek, néha úgy érzem el vagyok átkozva, eddig minden fontosabb dologért dupla kört kellett futnom, ha egyáltalán összejött. :O
Valahol ki kell ereszteni a gőzt, és szerintem is jó erre a blog. :)
Szerintem se nyafogsz sokat. Basszus ennyit én is szoktam. :-/
VálaszTörlésNem tudom hány éves vagy, de soha nem lehet tudni mi lesz később.
Azért keresztfiamnál láttam, hogy mennyire jól fejleszthető egy gyerek, ha foglalkoznak vele. Egyébként most 6 évesen nála is úgy van, hogy semmi változás-semmi változás... aztán ugrásszerűen hatalmas. Csak ez a stagnáló időszak rohadt szar, mert egyrészt sietettné is az ember a változást, a fejlődést, másrészről agyalni kezd, hogy miért álltak le a jó dolgok.
A saját blogodba azt írsz, amit akarsz. :-P
Egyébként jól gondolom, hogy ebbe a zárt klubba nincs két hasonló gondokkal küzdő gyerek? Szóval hogy nagyon egyéni mindenki problémája?
Akkor jó! :) Mármint az lenne persze a legjobb, ha senkinek nem kellene nyafognia, mert minden, mindig hiperszuperül menne.
TörlésAz is a baj, hogy én egy veszettül türelmetlen nőszemély vagyok, de már sokat változtam. Azért az ilyen stagnálások ki tudnak még csinálni.
A klubban auti gyanús és diagnózissal rendelkező gyerkőcök anyukái vannak, így nagyon hasonlóak a nehézségeink.
"Mindent megért"
VálaszTörlésAz enyém 11 éves, és nem ért meg mindent, és nincs is olyan, aki mindent megértene.
"mikor hazajön a melóból az apja, rá se néz"
2-3 éves korában hónapokig úgy kelt fel a gyerekem, hogy: Jó reggelt papa! és odabújt hozzá, rám se bagózott. Minden reggel bőgtem, olyan rosszul esett. Aztán abbahagyta. Kiderült, valami rajzfilmben hallotta így.
Elhiszem, hogy rosszul esett! :O Nekem az volt hasonló, mikor csak az aput volt hajlandó mondani. Ha jól emlékszem 1 hónap múlva mondta azt is, hogy anyu, de már alig vártam, féltékeny voltam az apjára. :)
TörlésSzerintem nincs olyan ember, aki ne hasonlítgatná a gyerekét. Teljesen normális. ;) Sajnálom, hogy ilyen nehéz nektek. Nyugodtan nyafoghatsz szerintem is. Arra van a blog, hogy kiírj magadból mindent, amit érzel. Ha valakinek nem tetszik, max nem olvassa, azt csókolom.
VálaszTörlésTényleg jól csináltok mindent és Tündösöd megkap mindent. ;)
Szerintem sincs olyan. :)
TörlésMivel ennyien írtátok, hogy nem hisztizek sokat, akkor már elhiszem. Valahol muszáj kisírnom magam, és valóban, ha valakinek sok vagyok, hát nyom egy piros x-et, és viszlát. Amúgy sem az olvasottság motivált az írásra.
Én inkább úgy érzem, hogy igyekszünk. ;)
Drágám!
VálaszTörlésNem olvastam el az előző hozzászólásokat mert annyi időm most nincs, de egyet sose felejts el: ne hasonlítsd a gyerekedet a másikhoz!!!!!
2 hét Varsói terápia után magamba zuhantam, mert a másik gyerek jobban fejlődött, vagyis inkább úgy mondanám, hogy a másik gyerek fejlődött, Fefe meg nem. Dehogynem, csak belül. Pl a lapockája felszabadult a hátizmától.
A lényeg, hogy minden gyerek a maga tempójában fog fejlődni, ha nem látszik akkor is érik odabent. Nyugi!!!!
Fú, most egy érintett anyuka felhívta a figyelmem egy módszerre (son-rise program), ami kicsit észhez térített. Valószínűleg azért dúl ennyi vihar bennem, és azért vagyok MÉG képtelen nem hasonlítgatni, mert MÉG nem tudtam elfogadni maradéktalanul. Viszont olvasgatva ezt a módszert, mintha megvilágosodtam volna, megpróbálom az elveit követni, és akkor eljutok oda, hogy nem lesz "szükségem" arra, hogy összemérjem másokkal, mert úgy fogadom el, ahogy van, olyan egyedinek, különcnek, stb.
TörlésAndi, már többször írtam, de nem tudom elégszer ismételni, hogy a szememben egy igazi hős vagy, és felnézek rád!!!
Sajnálom, hogy azt érezted, hogy Fefe nem fejlődött, de örülök, hogy utána már túl tudtál lendülni az összehasonlításon, és észre vetted, hogy attól, hogy külső szemlélőként nem annyira látványos dolgok mentek végbe, mint a másik kisgyereknél, belül még igen is nagy változások vannak.
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/06/az-autizmussal-diagnosztizalt-zseni.html?m=1
VálaszTörlés