Még nem terveztem erről írni, de nem olyan rég két blogban is olvastam az integrálásról. Nesreca bejegyzése nagyon jól esett, Babién viszont napokig rágódtam. Egyébként nagyon örülök, hogy megírta, annak ellenére, hogy több részével nem értek egyet, és egy-két dolog fájt is. De nincs bennem harag, sőt, hasznosnak tartom, mert szerintem rengetegen hasonlóan vélekednek a másságról, integrálásról. Így legalább van lövésem arról, hogy majd mire készüljek, ha a Tündüs közösségbe fog kerülni, és ha kiderül a "titkunk", miért fognak tőlünk félni páran, vagy miért néznek esetleg csúnyán.
Nyilvánvalóan nem tudom a kérdést elfogultság nélkül szemlélni, hisz érintettek vagyunk. Viszont, szerintem, ha nem lenne egy ijesztő SNI-s gyerekem (aki valójában nem is annyira félelmetes, csak olyan fú de nagyon csúnyán hangzik az, hogy speckó nevelési igényű) akkor is hasonlóan vélekednék. Azért tartom ezt valószínűnek, mert gyerekként találkoztam több eltérő fejlődésű, fogyatékos, kerekesszékes gyerekkel, felnőttel. Ha csak hallottam volna a létezésükről, arról, hogy őket is el kell fogadni, és például csak tv-ben láttam volna őket, máshogy állnék ehhez a témához. Szerintem könnyebb volt így megérteni, elfogadni. Sőt, ha lett volna SNI-s osztálytársam, csoporttársam, még inkább az lett volna. Nagyon hasznos dolognak tartom az integrálást, hisz mindkét fél profitál(hat) belőle.
Ugyanakkor sok szülőben ott van a rettegés, hogy hát de egy "ilyen" gyerek hátráltatja az én csemetém fejlődését, visszafogja, stb. Én úgy gondolom, hogy ez alaptalan félelem, ugyanis, például ha visszaemlékszem, mindig voltak bukdácsoló osztálytársaim, de ettől én még nem lettem rossz tanuló. Attól, hogy az én lányom nem úgy kommunikál, még nem fog visszafejlődni miatta a többi gyerek beszélőkéje. És lehetne még sok példát felhozni...
Erős a gyanúm, hogy azért van sok szülőben negatív érzés ezzel a témával kapcsolatban, mert hiányosak az ismereteik, szóval nem képzelem én azt, hogy hú, hát milyen érzéketlen tuskók, és gonoszak ők, akiknek könnyebb kereszt jutott. Ezzel persze nincs is baj, mert miért is kellene nekik tudniuk bármit is mondjuk a szakértői bizottságokról (akiknek egyik feladata az is, hogy eldöntsék, hogy egy adott gyerkőcöt lehet -e integrálni, vagy jobb neki és a többieknek a szegregált csoport). A baj ott kezdődik, ha nem kapnak választ a kérdéseikre. Sokszor nehéz persze kérdezni, én is van, hogy félek, nehogy megbántsak valakit. De szerintem a közöny, és elfordulás nagyon rossz tanácsadó. Ezekről a dolgokról kell beszélni, hogy tisztuljon a kép. Lehet, hogy vannak, akik érintett anyukaként, apukaként nem szívesen tartanak felvilágosítást, de a tapasztalatom inkább az, hogy nagyon szívesen mesélünk, osztunk meg tapasztalatot, és reményeim szerint oszlatunk el félelmeket.
Akit érdekel a téma, és szeretne az autizmus kapcsán egy nagyon hasznos bejegyzést olvasni, annak jó szívvel ajánlom ezt:
http://merjmaslenni.blogspot.hu/2013/06/autizmussal-elo-gyermek-bolcsodeben.html
Pár videót is hozok. Valahogy véletlenül találtam rájuk. Az állásinterjúsra emlékszem is, a többire nem annyira, de most, valamilyen szinten érintettként még inkább szíven ütöttek ezek az 1 perces filmek:
Ez szerintem jócskán arcul csap:
Megható:
Ez úgyszintén:
"Itt mindenki nagyon aranyos. Például az a lány, aki mindig izgul, hogy nem fér el." Szívszorító:
Az ebben elmondottakat pedig sajnos (ha nem is olyan durván, de) a saját bőrünkön tapasztaljuk:
