lassandebiztosan

2014. február 16., vasárnap

Az előzőhöz

Csak annyi történt, ami kissé megborított, hogy a jó időre való tekintettel lementünk a közelünkben lévő játszótérre. Ugye itt van kút, ami a homok miatt mindig el van dugulva, és mindig van ellenállhatatlan tócsa... Már megszoktuk, hogy ő a játszó csodabogara, nem is ezzel volt a baj, hanem a feljövetellel. Hiába a kártya, hiába Fifi a telefonon, ő annyira belemerült a tócsázásba, hogy csak egy kiborulás árán sikerült hazacibálnunk. :( Tekergett, tombolt, üvöltött, dobálta magát a kezünkben, ketten alig bírtunk el vele (szerintem kibaszból nagyok általában az autik, hogy még nehezebb legyen a velük való küzdés, a leányzónk pölö 4-5 éveseknek való ruhákat hord... és nincs még 3 éves).

Döntöttünk: erre a játszóra többé nem megyünk. Nem éri meg se a Cukinak, se nekünk. A gyerekekkel továbbra sem foglalkozik, rájuk sem néz, csak a repetitív dolgaival van elfoglalva. A hazajövetel viszont tényleg brutális. :( És persze, minden gyerek hisztizik (gondolom én), de biztos, hogy nem ilyen rendszerességgel és intenzitással.
Van egy távolabbi játszótér, ahol nincs kút és tócsa, oda szoktunk elmenni és onnan egy picit könnyebb is hazarángatni. De már előre rettegek a tavasztól/nyártól. Olyan jó volt bezárkózni a 4 fal közé. :(
Többszörösen is fájdalmas nekem a játszóterezés: látom a többi, tipikusan fejlődő, átlagosan játszó, kacarászó gyereket (és összeszorul a szívem, hogy a mi lányunk is lehetne egy közülük); az enyémről sikít, hogy csodabogár és akkor még a haza út is ott van...

32 megjegyzés:

  1. Én utáltam ezt az időszakot, utáltam a játszóteret, az ovit és az egész világot, legfőképpen a "normális" gyerekeket utáltam a még normálisabb anyáikkal együtt. A mai napig a dühroham kerülget az évzárókon, évnyitókon amikor a kis átlaggyerekek szavalnak és mindenkinek ájtatos mosoly van az arcán... utálom nézni hogy ők olyan "normálisak" főleg mivel tudom milyen gonoszak tudnak lenni. Lehet, hogy ez ronda dolog a részemről, de nem érdekel. Egyébként ahogy nőnek, az enyémek is egyre inkább hasonlítanak az átlagemberekre, de csak azért mert megtanultak színészkedni. Ezt csak akkor csinálják amikor "emberek között vagyunk". Olyanok ezek a neurotipikus viselkedésminták, mint a ruhadarabok. Magunkra vesszük, mint egy kabátot amikor "helyzet van" aztán itthon kipihenjük az egészet és jól érezzük magunkat a magunk módján.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem ez a korszak kicsinál bennünket. :( Rohadt nehéz! Néha úgy érzem megőrülök, máskor "csak" lazán széthullik a szívem. És utálom, hogy tehetetlen vagyok.
      Igen, jól leírod, tényleg olyan a neurotipikus viselkedés, mint a ruhák. De milyen nehéz rávenni őket, hogy hordják. :( Mi most ezen erőlködünk, de egyszer sem biztos, hogy sikerül. A lányom nagyon-nagyon más, mint a többi gyerek, állandóan bámulják, és ilyenkor én is nagyon haragszom mindenre és mindenkire. És annyira fura, hogy a legtöbb ember egyedi és különleges akar lenni, de ilyen esetben meg mit nem adnánk, ha átlagosak lehetnénk... :(

      Törlés
    2. Egyszer egy kedves kislány tök kedvesen megkérdezte az öt évesen még nem beszélő leánykámat: -" és te miért vagy ilyen? miért nem tudsz beszélni?" - erre egy másik kedves kislány nagyon segítőkészen közbeavatkozott: -" hagyd már, ilyennek született". Abban a pillanatban ott őrjöngeni tudtam volna elkeseredésemben, ez rosszabb volt a hisztiknél is, mindennél rosszabb volt, főleg mivel tisztában voltam vele, hogy a kislányom pontosan érti a szituációt. El sem tudom képzelni mi mindent élhetett át a távollétemben a többi gyerek között... hiszen ez csak egy eset volt amit véletlenül láttam/hallottam. Ma is fáj visszagondolni rá. És tényleg nem bántásból csinálták, tudom, de mégis meg tudtam volna halni ott akkor. De ez már a múlt. Az idő nekünk dolgozik!

      Törlés
    3. :( Megértem, hogy ez az ártatlan párbeszéd ennyire megviselt!
      Nagyon félek, hogy mi lesz, ha kikerül a burkából és közösségbe kerül, félek, hogy bántani fogják -e vajon. Mondjuk ilyen szempontból is örülök, hogy speciális csoportba kerül.

      Törlés
  2. Szia Kati!
    Azt hiszem már lassan 1 éve olvaslak. Az autizmus kezelésére csodaszer vagy csodafejlesztés nincs és azt hiszem nincs olyan gyógymód, amire minden autista egyformán reagál, van akinek ez válik be, van akinek az. Viszont a kesergésed után arra gondoltam, hogy röviden leírom a történetünket, hátha segít vagy erőt ad.
    Kisfiam 2 éves koráig alig aludt, nem volt se éjjelünk se nappalunk, rengeteget sírt, éjszakánként akár 3-4 órát is virrasztottunk, emellett üvöltött utazás, sétálás, játszóterezés, öltözés, pelenkázás közben és fürdeni sem mindig szeretett. Komoly emésztési problémái voltak már pici korától így jártuk az orvosokat, de mivel testileg jól fejlődött, mindenhol lepattintottak.
    Átlagnál lassabb volt a mozgásfejlődése, szocializációról röviden annyit hogy mindenkitől félt olyan szinten hogy sokszor még a játszótérre sem tudtam bevonszolni, a barátainkkal is nehéz volt találkozni, beszélgetni, mert tiltakozott mindenki ellen (olyan is volt, hogy még a nagyszüleit sem ismerte fel) beszéd 0 sőt nem is értett minket, nem is foglalkozott vele, amikor az apja hazajött. 15 hónaposan ismertük fel az internet segítségével, hogy mivel állunk szemben, ezután átálltunk a tej és gluténmentes életmódra( azért írom többesszámban, mert akkor még szoptattam és én is átálltam), pár hónappal később egy doktornő javaslatára elhagytuk a húst is, na ekkor 1 hónap múlva elkezdte átaludni az éjszakákat, ez óriási lépés volt. A diétának is sokat köszönhetünk, de ami szép lassan lépésről-lépésre kihúzta őt az autizmusból, az a homeopátia volt egy csodálatos doktornő segítségével.Most 4 éves és itt tartunk: beszél, nevén szólít a családban mindenkit, imádja a gyerek társaságot,nagyon ügyesen játszik, szeret utazni, kirándulni, játszóterezni, nappal szobatiszta és igazából egy kívülállónak már csak annyi tűnne fel, hogy beszédben le van maradva a kortársaitól (na paffffffff kit izgat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A homeopátia rajtunk nem segített, viszont a tejet mi is elhagytuk (tej-tojás-szója allergia miatt) és határozottan jobb lett utána minden.

      Törlés
    2. Azért is ezzel kezdtem, kinek a pap kinek a papné :) és az is lehet, hogy van akinek egyik sem. A mi történetünk sem olyan egyszerű, hogy kaptunk pár pici golyót és minden megszépült, különféle étrend-kiegészítők, biorezonancia, talpmasszázs, dr. Büki György, Illés Orsi és még sorolhatnám, nem vagyunk gazdagok, sok mindenről le kellett mondanunk és nem nyaralásokra vagy csodahétvégékre gondolok, pl. fejlesztésekre már sem az energiából sem pedig az anyagiakból nem futotta. Mindenki azt tudja csak végig csinálni, amiben hisz.

      Törlés
    3. Hát igen, mi is kipróbáltunk szinte minden "csodaszert" több-kevesebb sikerrel, de végülis a diéta hozta a leglátványosabb eredményt illetve rendszeresen jártunk fejlesztő pedagógushoz is - nemcsak az anyagiakon múlik ez, vidéken például sokkal kevesebb a lehetőség sajnos, de a lényeg, hogy nagyon látványosan fejlődnek és most jól érzik magukat a bőrükben a gyerekek.

      Törlés
    4. Noémi, köszönöm, hogy megosztottad a kisfiad történetét. Nagyon örülök, hogy nálatok ilyen látványos változásokat hozott a diéta és a homeopátia.
      Sajnos nekünk nincs rá pénzünk. :( Próbáltuk, nem ment. Már a tej helyettesítése sem volt egyszerű (itthon szerettem volna kókusz/mandula tejet csinálni, de nem fogadta el), a lisztét el sem tudom képzelni, hogy hogy lehetne. Olvastam diólisztről, de pl. még egy rohadt darálonk sincs... Nem egyszerű. Meg azért is vacilláltam, hogy ha ovis lesz és nincs papírja arról, hogy tej-és glutén érzékeny, akkor úgy tudom, hogy muszáj az ovis kaját ennnie. Legalábbis így tudom. És akkor meg bachatom, ha itthon betartom, ott meg teletömik cukorral/liszttel/tejjel.

      Törlés
    5. Mi nem használunk a tej pótlására semmit, eleinte én is próbálgattam ezt azt, de drága meg nem olyan az íze, tudom eleinte nagyon nehéz, nekünk is az volt, de lehet tej nélkül élni, a kalcium miatt pedig ne aggódj, már jó páran megerősítették, hogy nem a tej a fő kalcium forrás ezt csak a tejipar nyomatja. A búza helyett pedig kukorica, köles, hajdina, burgonya és sok-sok zöldség. Ja és semmi cukor egy icipici sem. Az ovi még nem tudom, hogy hogy lesz ez még nagy kérdés nálunk is. Gondolom szeptembertől indul az ovi, addig még egy kéthónapnyi próba beleférne ha változik valami jó irányba, akkor az fog annyira motiválni, hogy találj megoldást, ha pedig nem, akkor legalább ezt is megpróbáltátok. Nagyon nehéz, de egy próbát szerintem megérne.

      Törlés
    6. Mi kókusztejporból kutyultuk a tejet de csak palacsintához... vicces volt tojás és tej nélkül palacsintát sütni... dehát találékony az ember, ha a sors rákényszeríti.

      Törlés
    7. Nah, és itt jön a legnagyobb visszatartó erő: semmi cukor. :( De a kisasszony a Cappy-n kívül nem hajlandó mást inni. :( Az ivásra nagyon érzékeny, és mikor még tápos csibe volt, akkor mondta a védőnő, hogy vízzel kínáljam csak. Betartottam és több napon keresztül nem kapott mást, de mikor jött a kánikula, akkor muszáj voltam cukros löttyel kínálni, hisz már cserepesedett a kis szája a kitartásomnak "hála" és hiába mondták, hogy jaj, ha szomjas lesz, megissze. :( Az ivásra annyira "kényes", hogy még mindig csak és kizárólag cumisüvegből, hanyatt fekve hajlandó inni (próbáltam mindenféle itatós vackot, ráment egy kisebb vagyon, volt, hogy egész nap csak az új itató volt előtte, de egy kortyot sem volt hajlandó inni... És sajnos székszorulásra is hajlamos, több hónapon keresztül küzdöttünk ezzel is, és ha nem inna, akkor visszatérne és kezdődne elölről az ördögi kör. :(

      Törlés
    8. A cukrot és a lisztet mi nem vettük el, mégis nagyon szépen fejlődtek, 7 éves korukra mindketten integrálhatóak lettek. A székrekedéssel is évekig küzdöttünk, az idősebbel még kórházban is voltunk. Azt mondták azért mert nem esznek zöldséget és gyümölcsöt, de azóta sem esznek és mégis elmúlt a székrekedés... Ahogy fejlődnek és megértik hogy ők is normálisak csak máshogy van bekábelezve az agyuk, elfogadják magukat és a világot, úgy oldódnak ki belőlük a feszültségek és szerintem a jobb hangulat okozza a testi kinlódások fokozatos elmaradását. Persze nem vagyok orvos ezek csak az anyai észrevételeim :)))) Tíz éves kor után mindkettőnél robbanásszerű fejlődést tapasztaltam egyébként.

      Törlés
    9. Lányom is nagyon székszorulásos volt. Elméletileg tejallergia miatt. De állítólag kinőtte. De hát ezt ugye nem lehet tudni, de a gasztrón ezt mondták a tejterhelésnél.
      Több helyen olvastam már, hogy egy bizonyos idő után sokat fejlődnek, nagyon örülök ennek, ad erőt, hitet, hogy lesz ez könnyebb! :)

      Törlés
  3. Olyan szomorú az a mondat, amikor azt írod, hogy olyan jó volt a 4 fal között... ez a bejegyzésed megrázóra sikerült, és ilyenkor olyan nehéz hozzászólni. Az jutott eszembe, hogy mekkora g.ci vagyok, hogy én meg panaszkodok, hogy éjjel felébred, bántja a testvérét... leginkább kuss kellene, hogy legyen a nevem.
    Általad azért sokat tanultam az autizmusról, és én megint csak azt tudom mondani, hogy teljesen megértelek. És a többieket is. És nehéz ilyenkor bármit is mondani. De más is nehezen fogadja el, nem vagy egyedül ebben. Amikor tavaly lejártunk a játszóra, ott volt egy autista kisfiú. Mivel olvastalak téged, egyből tudtam, hogy ő autista. Azon az anyukán azt láttam, hogy nem szeretné, ha kiderülne. Sokszor mondta, hogy "nem aludt ma délben, biztos fáradt, és azért ilyen". "Jajj, miért vagy ilyen, kisfiam?" De közben tudta, mert egyszer rászólt Fannira, hogy "ő nem szereti, ha ölelgetik". Akkor mondtam neki, hogy jó, odafigyelek akkor." Folyamatosan hazudott, érdekes volt látni, hogy ennyire nem tudja felvállalni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a "folyamatosan hazudott" elég erős kifejezés! Miért kellene bárki orrára kötni, hogy mi a baja a gyereknek? Honnan tudod, hogy hol tart az elfogadás, feldolgozás folyamatában?
      Pont erről szól a vonatos történet az egyik hozzászólásban, nem tudhatod, hogy mi van a háttérben, miért viselkedik valaki így.

      Törlés
    2. Babi: azért is fura, hogy szeretek bezárkózni,mert alapjáraton nem vagyok egy otthonülős típus. Pár év múlva lehet, hogy az leszek. :( Komolyan mondom, szeretem, ha esik az eső, mert akkor van kifogás... :/
      Dehogy vagy geci, ugyan már! Nekem is vannak amúgy ilyen érzéseim, hisz sokan mennyire örülnének, ha "csak" az autizmussal kellene megküzdeniük. Szóval nyugodtan tessék továbbra is lelkiismeretfurdalás nélkül írni a nehézségekről is! Én nem veszem rossznéven.

      Szerintem minden szülő másképp áll hozzá. Én például nem titkolom, de nagyon nem fogadtam még el, hogy auti. De lehet, hogy azért, mert ilyen típus vagyok, régen is elég nyitott voltam. Valahogy azt vettem észre (és több szülőtől is ezt hallottam), hogy ha őszinték vagyunk, az sokkal célravezetőbb, mintha köntörfalaznánk. Mert az emberek sokszor az ismeretlentől jobban tartanak, mint a konkrét "bajtól". De igaza van abban Erikának, hogy nem tudhatjuk, mi van a háttérben: lehet, hogy ő meg azt tapasztalta, hogyha elmondja, hogy auti, akkor leprásként kezelik a gyerekét. Vagy ő így dolgozza fel, hogy egy darabig nem veri nagydobbra. De lehet, sosem fogja, mert ő ilyen beállítottságú... Nem egyszerű kérdés ez sem. :S

      Törlés
    3. Szerintem az ért kellene az orromra kötnie, mert akkor nyilván segítenék, és odafigyelnék arra, hogy Fanni hogyan közeledik. De egyáltalán nem vitatkozni akartam. Nem szeretnék. Múlt héten már kifüstölt az agyam. Tudom, hogy nagyon kell figyelnem arra, hogyan fogalmazok, de nem úgy gondoltam. Én most megyek inkább. :-)

      Törlés
    4. Minket elég későn diagnosztizáltak, de amikor megtudtuk hogy mi a helyzet akkor nem láttam értelmét titkolózni, a nyílt kártyák híve vagyok. Amúgy az NT gyerekek között is van sok, aki nagyon is agresszív. Sőt vannak közöttük akik látszatra kedvesek, de közben alattomos módon provokálnak, gonoszkodnak. Pl az én fiam csodásan rajzol, kiskorában megnyugtatta ha rajzolhat, ezért a szünetekben mindig rajzolt. Volt pár gyerek, akik mindig szemétkedtek vele, pl. abban lelték örömüket, hogy kitördelték az összes ceruzája hegyét amíg WC-n volt, vagy eldugták a tolltartóját, mindig lefikázták a rajzait volt olyan is hogy öszetépték. Szerintem ez az igazi agresszió. Már bánom, hogy nem mondtam korábban a fiamnak, ha valaki köcsögösködik vele annak sózzon oda egy tisztességeset.

      Törlés
    5. Szerintem is mindkét félnek az a célravezetőbb, ha nem titkolóznak. De hát a szülők sem egyformák. Nyugi Babi, nem foglak kimoderálni!!! ;)
      És szerintem Erika sem szeretne vitázni, csak felhívta a figyelmed egy dologra, úgyhogy nyugi!
      Na igen. Sokszor hajlamosak az emberek mindent az autizmus számlájára írni, pedig valóban sok az NT agresszív gyerek is. Autiknál sem több szerintem, bár nem néztem statisztikát. Az én lányom pl. egyáltalán nem az.
      Szegény fiad! :( Nagyon nehéz lehetett neki. De miért jó gonoszkodni??? Miért zavarta őket, hogy rajzol? Nagyon undokok tudnak lenni a gyerekek (is)... :(

      Törlés
  4. Tényleg megrázó volt (ez is...). Nem sok blogot olvastam vissza a kezdetekig, a tiéd ilyen és nagyon sokat tanulok belőle. Én még nem találkoztam autista gyerkőccel, vagy legalábbis nem tűnt fel.

    Erről az jutott eszembe, hogy nálunk Réka leánykám öléggé hisztis (volt), ami azt illeti, pedig átlagos gyermek (csak túl okos :)), 3 éves kora körül neki is voltak hasonló hisztijei a játszótérről való távozás körül (többek között), így egy időben csak a sötétség hozott haza bennünket a játszótérről, ami nyáron este ránk köszönött. :)) Volt, hogy kockáztattam az "ingyencirkuszt", de többnyire nem. :) Olykor a férjem hozta haza a lányt a vállára dobva könnyedén...Hát érdekes volt, no. Így visszagondolva. Akkor nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy visszaolvastál az elejéig. Sajnso nem egy könnyed olvasmány, szóval ezért is külön köszönöm, hogy olvastok! Az is a célom a bloggal, hogy egy kicsit jobban, másként, elsőkézből ismerjék meg az érdeklődők az autizmust és a következményeit.

      Akkor volt neked is "szerencséd" a veszedelmes hisztikhez. :) Állítólag én is iszonyú hisztis voltam, előfordult, hogy annyira kikeltem magamból, hogy lelocsoltak vízzel. o.O Elméletileg én is nt vagyok, de néha azért elgondolkodom, hogy biztos -e ez. :)
      Amúgy ez is nehéz az autiságban, hogy sok olyan tünet van, amit tipikusan fejlődő gyerekek is csinálnak. Például a vízcsurgatást is szinte minden gyerek imádja, de valahogy a lányom mégis máshogy csinálja. Őt más nem is érdekli, és nem lehet belőle kizökkenteni. Sokszor csak árnyalatnyi a különbség és nem szakembereknek és nem érintett szülőknek fel sem tűnnek ezek.

      Törlés
  5. A tejdietat ki kene probalni tenyleg, most ugrott be, hogy a sogornom kisfian szinten sokat dobott a dolog! Es ok sem jarnak jatszora. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( Sajnálom, hogy akkor ők is behúzódnak a lakásba. Nehéz kiküszöbölni, hogy a hozzánk hasonló családok ne zárkózzanak be.
      Agyalok a diétán, de nem tudom, hogy hogy tudnánk kivitelezni. :(

      Törlés
    2. Ok glutent sem adnak, baromi nehez, de a kisfiu mar ezt szokta meg, hogy sosem kap normal sutit, turo rudit, pedig a ket masik tesoja igen. :(

      Törlés
    3. Drága falat, erős kiskrapek lehet!!! Én még felnőttként is idegrohamot kapnék, ha a családom enné a túrórudit, nekem meg nem lehetne...

      Törlés
  6. Én arra szavaznék ha lehet hogy meg kell mondani közösségben az első konfliktusnál vagy még előbb hogy a gyerek autista. Előbb-utóbb úgyis kiderül, de addigra már vagy a szülők, vagy a gyerekek összevesznek valamin. Az enyém most 12 éves, 2 éve van egy barátja akinek a 10 éves testvére első alkalommal jól megagyalta az enyémet. Na én mint az anyatigris, hogy majd akkor lerendezem, szülő nem volt ott, odajött a barát és mondta hogy a testvére autista, azért ilyen. Na akkor leültünk együtt és megbeszéltük mi legyen. Azóta barátok, sosem bántja, másokat sajnos igen. Ő szerencsés mert olyan iskolába jár, ahol egy külön csoportban csak autik vannak és szakemberek vannak velük egész nap és látom milyen sokat fejlődött. Lehet vele beszélgetni, most már hárman is tudnak játszani. Nagyon nehéz lehet. Kitartás mindenkinek aki ilyen helyzetben van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az autista srácnak nagyon jó testvére van! Milyen szépen kiállt mellette és megmagyarázta a miérteket. Sok felnőttből ezt már kiölték.
      A városunkban is van szerencsére egy speckó iskola, ahol külön auti osztály is van. (mondjuk félelemmel tölt el, mert nem tudom, hogy milyenek a körülmények és leginkább annak örülnék, ha integrálhatóvá válna iskolás korára...) Mázlinak tartom, hogy (még?) nem agresszív, remélem nem is lesz az, biztos nehezen tolerálnám.

      Törlés
  7. Tegnap akartam írni én is erre, de siettem és elszállt :) Jobb is, mert elég depisre sikerült. N viszont amit fontosnak tartottam ehhez megjegyezni: sok helyen sokfélét olvastam én is az elfogadásról, túljutásról. Ami nagyon megmaradt bennem: a krónikus gyász párhuzamba állítása. A diagnózissal (legyen az bármilyen) ugyanis elvesztetted azt a gyermeket, akit szerettél volna, akit elképzeltél, és abban a pillanatban kaptál egy másikat, akiről folyton nap mint nap az elvesztett "gyermeked" jut eszedbe. Ezek az érzések, amik kavarognak benned - az elmélet szerint - a gyászfolyamat részei, hiszen gyászolod azt a gyermeket, akit vártál. És ez - szintén az elmélet szerint - egy szempontból nehezebb, mint a valós gyász, hiszen ott van az a gyermek, aki létezik, és akit ugyanannyira szeretsz, mint akit elvesztettél (hiszen ugyanaz a gyermek). Ha belegondolsz, ha valaki elveszít valakit, akit mindennél jobban szeretett, évekig is eltart a fájdalom feldolgozása. Ne várd hát, hogy egyik napról a másikra eljutsz az elfogadás szintjére, végig kell járni a legmélyebb gödröket, mint a gyásznál, lehet, hogy megrekedsz egy időre egy-egy állomáson, ez is természetes, de a vége mindenképp a feldolgozás. Csak ki kell várni.
    A másik: az elmélet szerint azt sem szabad várni, hogy "minden olyan lesz mint régen", "minden olyan lesz mint ahogy elképzeltem, vártam", mert nem lesz olyan. Ez egy másik út, ezt kell végigjárni, ebből kell kihozni a legjobbat. Ha ezen az ideán (minden olyan lesz mint régen, mint másnak, akinek könnyebb) túljutsz, közelebb leszel a kijárathoz. (Az elmélet szerint. Gyakorlati tapasztalatokról még nem tudok beszámolni :) De érintett szülők írásaiból szemezgettem :) )
    S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!!! Ez is nagyon hasznos írás volt, és ha nem bánod, kiteszem posztba is, mert nagyon elgondolkodtató és lehet, hogy nem mindenki olvassa el a hozzászólásokat! Olyan fura nekem, mikor egy élő gyerek kapcsán beszélünk gyászról, de amúgy tényleg olyan. Eddig egyszer gyászoltam teljes szívemből, azon 1 év alatt jutottam túl. Ez most jóval hosszabb lesz. Köszi, hogy leírtad ezeket, mert így legalább jobban megértem a viharokat, amik a lelkemben dúlnak!

      Törlés
    2. Mindkét elmélet életszerű és tényleg így van. Utólag visszatekintve csak egyetérteni tudok :)

      Törlés
  8. Nem bánom :) sőt ha gondolod szívesen elküldöm a forrást de csak Csut. Mert addig nem leszek gépközelben. S.

    VálaszTörlés