2014. január 13., hétfő

Sírás, tervek, álmok

Tegnap bőgtem egy nagyot és jól esett!!! Bár jobb lenne, ha nem lenne ilyesfajta megkönnyebbülésre szükségem, de most így alakult. Ugyanis a ?barátnőm? az anyjánál (tőlünk nem messze lakik) volt gyerekestül, és már pénteken írt, hogy a kölcsön adott babaruhákat visszavinné. (Ő egyébként az a csaj, aki megharagudott rám tavaly nyáron azért, mert meg mertem kérdezni, hogy miért nem válaszol a leveleimre...).

Átjött a 3 gyerkőccel, a legkisebb 2 hónapos és hát heves érzelmeket váltott ki belőlem ez az egész találka, hisz a középső meg 5 hónappal fiatalabb, mint a leányzónk és hát nem kell gondolom ecsetelni, hogy mekkora szakadék van közte és a lányom közt (és nem érdekel, hogy nem ér hasonlitgatni, majd akkor menni fog, ha kinyomom a szemeimet, de addig nem!). Én is 3 gyereket szerettem volna... És fáj, hogy nekem ?nekünk? ez nem adatik meg (azért a kérdőjel, mert férjem még dönthet úgy, hogy más nőnél bepróbálkozik valaha, de én bármennyire is vágynék egy/kettő/három újabb babára, soha nem fogom rászánni magam (és az sem érdekel, hogy soha ne mondd, hogy soha; én igenis mondom, mert így érzem). Nagyon nagy félelem van bennem, amit szerintem soha nem fogok tudni leküzdeni, bármennyire is fáj, hogy a valóság ennyire nincs összhangban az álmaimmal. :( Csak így ezzel szembesülni iszonyúan fájó tud lenni. :( Olyan, mint egy kurva nagy pofon! És megint jött az a faszság az agyamba, hogy neki miért ad a sors 3 "sima" gyereket, míg nekem elsőre adott egy kacifántosat, akinél számtalanszor érzem azt, hogy meghaladja a képességeimet, türelmemet. És a falakról nem is beszélve. :'( De ez majd egy külön poszt lesz, nincs kedvem tovább marcangolni most magam. :/ Fulldepi!!!

Közben nagyratörő álmaim is vannak, de fogalmam sincs, hogy hogy és mint kellene nekivágni, de legalább míg ezen töröm az agyam, nem magam sajnáltatom. Mert belegondolva a sok-sok történetet, amit megismertem, ahhoz képest a mi bajunk tényleg semmiség. Benne vagyok pár fb-os csoportban és megszakad a szívem, mikor olyanokat olvasok, hogy például a kisgyerekét nem tudja vinni Dévényre, mert döntenie kell, hogy fűtés-kaja, vagy kezelés. Annyira átérzem ezt, mert emlékszem még rá, hogy nekünk is milyen nehezen sikerült előteremteni a gyógytornák árát. És rettegtem attól, hogy mi van, ha egyszer nem lesz miből. De szerencsére erre nem került sor, megúsztuk egy teljes bankkártya lemínuszozással. Vagyis nem egyel, hanem kettővel, ugyanis férjem és én is csurig mínuszban vagyunk azóta is... És innen jött az a gondolat, hogy talán igenis lenne létjogosultsága egy olyan alapítványnak, ami az olyan családoknak segítene, akik a fejlesztések miatt kerültek nehéz anyagi helyzetbe vagy akik nem tudják kifizetni a gyógytornák árát. Mert sajnos saját tapasztalatunk is példa rá, hogy nem minden esetben finanszírozza az oep a kezeléseket... :( Számomra nem elfogadható az, hogy míg egyes nagyvárosokban ingyen jár a gyógytorna, addig kisvárosokban csak magán úton lehet elérni ugyanazt, nem kis összegért. És mennyire borzasztó lehet, mikor elkezdik a gyógytornát, látja a szülő, hogy mennyit lendít a gyermekén, de abba kell hagyniuk pénzhiány miatt. Belegondolni is szörnyű! Ha bárkinek van ötlete, tanácsa, tippje egy alapítvány létrehozásával kapcsolatban, nagyon szívesen fogadok minden infót! És véleményt is, hogy őrültség -e.

10 megjegyzés:

  1. Emlékszel, nekem már volt egy javaslatom, de az 1-1 személyre vonatkozott. Az a a helyzet, hogy csoportnak nehezebb adni, mert nem ismerjük a benne lévőket, míg egy ismerősnek könnyebben adakozik az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azóta is rágódom rajta. Most Krisztinca is pont erről írt, szóval ha ennyien mondjátok, lehet, hogy kiteszem azt a gombot. :) Hátha!
      Az embereknek egyre kevesebb bizalma van az alapítványok felé, sajnos a Gyermekrák Alapítványos eset is sok embert megrendített. :( Meg olvastam olyat is, bár ez más alapítványnál volt, hogy basszus, 1 millióból kaptak 250 ezret, a többit benyelték. Na én nem ilyen alapítványt szeretnék. De először mondjuk tényleg magamon kellene segítenem.

      Törlés
  2. Egy alapítványt működtetni nagyon bonyolult feladat szerintem, egy rakás engedélyhez és szabályhoz kötött. Azonban neked javasolnám, hogy nézz utána, hogy lehet kirakni a Donate gombot ide a blogra, ami segítene nektek, hidd el, sokan lennénk, akik időnként megnyomnánk azt a pár gombot, hogy ezen ne múljon a kicsilány fejlesztése. És sok kicsi sokra megy ám! Nem kell szégyenlősködni. Írd oda, hogy "hívj meg egy kávéra", és akkor mindenki eldönti, hogy Karaván, Illy, vagy az egyik legdrágább Galapagos Santa Cruz Estate francia (közepes) pörkölésű 100% arabica kávé zsákos árával segít :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ettől tartok. Sokszor egy sima nyomtatványt is úgy csinálnak meg, hogy egy sima földi halandó ne nagyon értse meg. Elméletileg nem olyan rossz a szövegértésem, mégis az ilyen hivatalós nyavalyákat hatszor olvasom el, mire leesik. Ha egyáltalán leesik. Egyedül biztos nem menne az alapítvány létrehozása, fenntartása.

      Pár hónapja Turchi írt erről nekem email-ben, agyalok is rajta, de még nem vetem rá magam, pedig tényleg ránk férne. Csak úgy van vele az ember, hogy mások nehezebb helyzetben vannak, mint mi, meg ilyenek és tényleg szégyellős is vagyok. :O De valószínűleg sikerült rábeszélnetek, hamarosan utánanézek, hogy hogy lehet kitenni. :)

      Törlés
  3. És csak elvitte a ruhákat vagy leültetek dumálni is? Azóta tartjátok valamilyen formában a kapcsolatot?
    Én nem hiszem el, hogy van olyan anyuka, aki nem hasonlítgat!!!
    Én is összehasonlítom a gyerekem a másik gyerekkel a szobatisztaságba, a beszédbe, a dacolásba.... mindenbe.
    Az alapítvány az elég nehéz ügy. Gondolom én. Hisz elsőként önmagát kell fenntartania, ami szintén nem két fillér...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maradtak egy kicsit, beszéltünk egy keveset. Néha levelezünk fb-on, de szerintem már nem lesz soha olyan a kapcsolatunk, mint előtte. És lehet, hogy üldözési mániám van, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy lehet, hogy azért békült ki velem, mert félt, hogy nem adom vissza a babaruhákat. De ne legyen igazam!
      Sajnos szerintem sem lehet egyszerű az alapítványos dolog. De meghasad a szívem értük. :( Annyit lendít az állapotukon a gyógytorna és a rohadt pénz miatt nem kapják meg sokan.

      Törlés
  4. Szerintem meg más felé kéne gondolkodnod.
    Az már egy ideje jár a fejemben, hogy miért nem melózol? Annyira nem ismerem a helyzetedet, de mintha lenne anyukád, aki otthon van. És napi 4 órában elhelyezkedni talán sikerülhetne (ilyen vacak munkakörökre gondolok csak, mint Tesco, de hidd el azért, mert a két diplomámmal én is ilyenekben gondolkozom. :) ) Szeptember után meg, ha a kiscsajos oviba menne, akkor meg méginkább.
    Az ugyanis biztos, hogy az élet két fokkal jobb tud lenni, ha nem szorongatják ennyire az anyagiak!
    Szóval nem azon kéne molyolnod, hogy más életét hogyan tedd szebbé, hanem először a sajátodat próbáld meg! (Különben persze szép elképzelések tényleg, meg minden, de az az igaz, hogy annál a gyereknél, ahol gebasz van, ott az állami korai fejlesztés. Az ingyen van.
    A Dévény meg komolyan nem tudom, hol ingyenes (talán Pesten az alapítványnál, de onnan is csak gáz híreket hallok mostanában, nem állnak jól sajnos), és mivel a módszer nem elfogadott, az OEP nem fogja támogatni, hogy ingyenes legyen.)
    Remélem érted, mit akartam mondani. Kicsit megkevertem. Mert, mintha említetted volna, hogy mennél vissza dolgozni. És mivel a GYES ugye jár még jó ideig meló mellett is.... hát ezt látnám megoldásnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elméletileg az a melóhely, ahol voltam szülés előtt, visszavesz, de hogy megtart -e, az rejtély ugye. Amúgy ott majdnem kapok annyit kajajeggyel, mint egy 4 órás melónál, és nem is szakadok meg, és 2 óra alatt bár igyekeztek az idegeimet cincálni, ennyi idő alatt azért nem sikerült kicsinálniuk. :D Szóval, ha minden jól megy, akkor szeretnék ott maradni, talán idővel kárriert is csinálhatok, és megduplázzák az óraszámom. :D Ha találnék jobbat, persze váltanék. Igen, anyu nem dolgozik, de például ma is mentem fogorvoshoz és majdnem meghiúsult ez, mert a fia betoppant, és vele nem vagyunk jóban, így a gyerekvigyázás kérdéses volt, de szerencsére, bár késve, de ideért, és be tudtam tömetni a fogam. Csak ez egy munkahelyen nem megoldható, oda nem akkor megyek, mikor anyám ráér. Anyósom dolgozik. Jah, és anyu nem tud időre odaérni sehova, sőt, most, hogy szar a térdem, megkértem, hogy kísérjen már el a fejlesztésre, hogy ne egyedül cibáljam a gyereket is meg a babakocsit a nem akadálymentesített épületben, de ő megmondta, hogy nem tud felkelni korán... A korán az annyit jelent, hogy 9-re kell odaérnünk. :D Úgy volt, hogy csak a gyes után mehetek vissza dolgozni, de felhívtak, hogy mehetnék előbb is, de nem tudom hová tenni a gyereket, mert annyira hülye időpontban dolgozom, hogy nem tudjuk megoldani. Így is májustól majd trükközni kell... Nem egyszerű.
      Igen, először mindenképp magamon kellene segítenem, de olyan jó lenne másokon is! Annyi szomorú történettel ismerkedtem meg, mióta az sni-s fb csoportba léptem, hogy nem igaz. :( Na, de ha nem is most, de pár év múlva hátha meg sikerül valósítanom valahogy! :)
      Persze, ott az állami fejlesztés, de nekünk az tudod mi volt? Katona módszer. És mivel mér elmúlt fél éves, szart sem ért... És nagyon nem egységes a korai színvonala sem, és olyan igazságtalan szerintem, hogy bizonyos helyeken megkapják a gyerekek a szükséges fejlesztéseket, míg máshol nem. Vagy nem olyan színvonalon. Pedig ezen múlik a jövőjük. :( Állítólag Szegeden is van ingyenes Dévény. A gyógytornászunk szerette volna elintézni, hogy maszek Dévényeseknél is finanszírozzák a kezeléseket, mert van egy állandó kis kezeltje, és hát szülők nehezen tudják előteremteni. Erre a drága oepnél meg azt mondták, hogy menjenek Szegedre, ott ingyé van...60 km (csak a kisgyerek olyan állapotban van, hogy az utaztatása sem egyszerű, így szinte többe kerülne átmenni, mintha itt helyben kifizeti a gyógytornásznak a kezelés árát...)

      Törlés
  5. Nem őrültség, sőt! Nagyon jó ötlet ez a kezdeményezés! Azt tudom, hogy ez nagyon nehéz elkezdeni, de kívánom járj sikerrel! Sajnos az alapítvány indításában nem sok tapasztalatom van, de azt hallottam sok pénz kell hozzá, olyan 200 ezer ft, ha jól informáltak. Sajnos ez van ma kis hazánkban, de nem csak fejlesztés terén, mi is a lehető összes utat kijártuk, lányzóm sajnos alig lát, egyetlen ami segítene a romlás megakadályozásában, az a szemüveg, de mivel a dioptria határ alatt vagyunk jóval, így nem támogatja az oep. Még akkor sem, ha ez kötelezően viselnie kell! Igen, ezt nagyon kis dolog tietekhez képest is, de egyrészt mindenkinek a maga baja a legnagyobb, másrészt érthetetlen, és felfoghatatlan mindez számomra! Ha bárkin, legyen az gyerek/felnőtt, ha lehet segíteni az állapotán, vagy megelőzni a nagyobb bajt, komolyan, miért nem? Folyamatosan erről beszél a média, de tenni, segíteni nem segítenek! Elképesztő, és idegesítő! Vagy csak én látom így?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 200 ezer forint??? És az csak az indulás? :( Jézusom!!! Érdekes egy ország ez...
      Ez is milyen már, hogy nem finanszírozzák csak egy bizonyos dioptria fölött a szemüveget. Ezen akkor is dühöngtem, mikor az én leányzómnak írtak fel szemüveget. De könyörgöm, oké, nincs pénz, de akkor legalább a gyerekekkel lennének normálisabbak, legalább az ő eszközeiket, fejlesztésüket finanszíroznák normálisan, hisz nagyon sok múlik azon, hogy fiatalon mennyi segítséget kapnak.
      Nem csak te látod így, engem is nagyon dühít, hogy nagy pofával hangoztatják a megelőzést, de mikor ott van, hogy csináljuk, akkor meg hátat fordítanak. :(

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...