Heti fejlesztős és a fény

Rettegve vittem kedd reggel a "bőgetős" fejlesztésre Zs. nénihez... De kár volt félnem, ugyanis egyetlen könnycsepp sem hagyta el a gyönyörű szemeit. Nem tudom, mi változott, de nagyon örültem neki! Lehet, hogy az, hogy múltkor az apja vitte el? Mert neki apu a minden, szóval lehet, hogy amiatt, hogy ő is elvitte, így már nem fél? Vagy nem is tudom. Mindenesetre nagyon remélem, hogy ez nem csak egy egyszeri eset volt, mert nagyon tetszett. Nem volt ott a kislány, lehet, hogy azért is csendes volt? Mert a vége felé oda szokott menni hozzá, és ennek nagyon örülök, de egyébként magán a foglalkozáson, amíg feladat van, addig látom rajta, hogy zavarja. Mindegy, nem is keresem az okokat, a lényeg, hogy így azért egész más... Pedig vittem 100-as zsepit, de nem kellett használni belőle. Itt is kártyákra vannak bontva a feladatok, lehet, hogy ez is most kezd megérni, mert most nem tiltakozott, hanem nézte a képeket és ment a kövi dologhoz. Élmény volt, de komolyan! És még kacarászott is, ráadásul a gördeszkán, amit eddig a legnagyobb tiltakozással fogadott... Ki érti??? Olyan édes volt!

Szerdán elég nyögvenyelősen indult a reggel, esett az eső, persze a babakocsi esővédőjét nem találtam, de végül meglett; a lányt alig bírtam felkelteni, és még a hasam is ment (szerintem az idegtől). Mindez elég volt ahhoz, hogy elkéssünk...

De ezen a fejlesztésen is ügyi volt, keveset ment el a világába, volt, hogy csinálta is a feladatokat. N. néni amúgy nagyon ráhangolódott, mondjuk első pillanattól kezdve neki keveset viszlátozott a kis Cukim. :) Ő ugyanis olyan finom, nem tolakodó, kedves "néni", aki ügyelt arra, hogy ne rontson be durván a kis terébe a drágámnak és ezt díjazta is. Nem sok embernek enged meg dolgokat, de N. néni elvitte magával, mert a másik teremben maradt valami eszköz, és hang nélkül tűrte. A kezét is engedi neki megtörölni és hasonlók, úgy érzem, őt könnyen elfogadta. Zs. néni durvább, erőszakosabb, vele nehezebben is barátkozott meg, de már vele is kezd megbékélni.

Csütörtökön is voltunk, most viszont már az elején bezárkózott, lóbált, repetitívkedett, Fifi idézeteket adott elő és nem igazán működött együtt, de hát nem kell minden napnak egyformának lennie. :) Azért rá bírta venni N. néni, hogy kis krumplival nyomdázzon pöttyöket a labdának, mármint a rajzolt karikának, majd ecsettel virágokat is kifestett. Ezt nem rég óta csinálja. És nem mindegy ám, hogy hogy milyen sorrendben van rajzolva a virág: kizárólag úgy jó, hogy szára, levele, szirma. És ezt mondja is. Nem borul ki, ha megfeledkezik a virágrajzoló illető a sorrendről, de azért figyelmezteti, hogy nem így kellene. :) Kis főnökasszony. 

Úgy érzem, kezd megtérülni a befektetett energia, látom a fényt; ugyanis nem akarok elkiabálni semmit, de rengeteget javult a viselkedése, mióta rendesen csináljuk a napirendezést (december eleje óta). Már az első pillanattól kezdve érezhető volt a változás, de mostanra forrta ki magát. És lesz ez még ennél jobb is. Így is óriási a változás, ha azt nézzük, hogy nemrég még úgy kellett hatalmas hisztik árán belegyömöszölni a kádba vagy az etetőszékébe. Most meg mondjuk neki, hogy nézzük meg a napirendet, megy, nézzük, közben meséljük, hogy mi következik és legtöbbször, mint a kisangyal, megy és csinálja. Sőt, a lépcsőn is tök egyedül hajlandó feljönni, némi csokis zsarolás hatására. :D A cél szentesíti az eszközt és kész! ;) A feladatozásra is csokival vettük rá, és már egész szép időt hajlandó a popóján ülve játszani, több percet is képes egy helyben maradni. Hihetetlen ahhoz képest, hogy hónapokon keresztül egyáltalán nem játszott semmit, csak fel-alá járkált. 

Annyira de annyira boldog vagyok (és büszke is), hogy nem hagytuk magunkat és mentünk a fejünk után és vittük és nyomoztunk. El lehetett volna persze húzni, de nem jobb így? Szerintem de! Így az ovitól sem félek annyira és neki is biztos könnyebben fog menni a beilleszkedés, nagy biztonságérzetet fog adni a számára, hogy ott is ugyanúgy lesz napirend és hasonlók. Még azért fáj, hogy meg lett "bélyegezve" egy olyan dologgal, amit élete végéig viselnie kell, de mérlegelni kellett és remélem sosem fogom megbánni a döntésemet, döntésünket és ő sem fog haragudni ránk. Sajnos mindennek ára van, és persze, ha iszonyú gazdagok lennénk, akkor meg lehetne oldani mindent, a magánfejlesztőtől a magánoviig; és akkor nem lenne "lepapírozva", de nem vagyunk olyan helyzetben. Szerintem a lehetőségeinkhez képest a legjobb döntéseket hoztuk, de elég az öndicséretből, mert büdös. :) Annyira jó, hogy most nem vagyok úgy elkenődve! Természetesen sokszor megcincálja az idegszálaimat a kisasszony, próbára tesz ezerrel, de úgy érzem, hogy elkezdtünk előrehaladni és ez erőt ad. :)