lassandebiztosan

2013. november 12., kedd

Alszik + megfejlesztődött

El sem hiszem: alszik a lányom délután!!! Hihetetlen, hisz az utóbbi időkben nem nagyon volt erre példa, pedig szerintem egy ekkora prücsöknek azért még kellene. (A pesszimista énemmel már látom magam előtt az éjfélkor még Dóra idézeteket előadó csemetét... de hátha nem így lesz)

Voltunk ma a "tornás" fejlesztésen, és már kezd szimpatikus lenni a hölgy. Már elég jól ráhangolódott a kisasszonykára, és figyelembe vette azt is, amit az előző foglalkozáson mondtam (hogy a túlzott erőltetéssel csak heves ellenállás vagy elvonulás várható nála). A Cuki is kezd megbarátkozni vele. :) Szokott kapni jutalom Zizit is.
Most is hasonló körpályás feladat volt, de szerintem segített az, hogy képekkel elmesélte Tündüsnek, hogy mik fognak történni. Persze voltak hangos "kiszálééék, kiszállllééééék" kiabálások is. :D Olyan aranyos, ahogy mondja.
Olyan szuper cuccok vannak ám ott. Csak lesek. Van ilyen bigyula, amit a neten már láttam, csak mocskos drága, szóval ilyen billenő talp féle, de van benne egy golyó, és azt kell középre juttatni. Tök jó! :) Van Ayres-tölcsér is, ebbe volt, hogy magától is beleült, meg megpróbált benne felállni. :) Ugráltatni is próbáltuk, de még mindig inkább szalad a trambulinon. Na de majd egyszer elkezd pattogni is. Próbáltuk a bordásfalra is felpakolni, de nem nyerte el a tetszését (játszón sem szokott mászókázni). A foglalkozás végén ismét rá bírtuk venni, hogy segítsen elpakolni. (Kár, hogy itthon nem lehet...)

Egy ideje agyalok azon, hogy mi lenne, ha kérnék a mentorszülői hálózattól egy kis segítséget. Ha valakinek van tapasztalata, bátran ossza meg, kíváncsi vagyok a véleményekre.

Na meg még a tegnapi nap nagyon nagy izgalma számomra: rendeltem az eBay-ről, és PayPal-lel fizettem (anyu szerint majd jól lenullázzák a számlám, mondom az nem nagyon fog nekik menni, mert olyan mínuszba vagyok, mint a huzat és általában majdnem csurig le kell mennünk hónap végére a hitelkeretig). :) Nemrég még azt sem tudtam, hogy ezek meg mik. Jó, talán az eBay-ről annyit tudtam, hogy olyasmi, mint a Vatera. Ment ám a Google fordító. :D (Na igen, ilyenkor is érzem annak hátrányát, hogy nincs nyelvtudásom...) Egyébként egy plüsst rendeltem a Cukinak. Nem tudom, mikor ér ide, hátha még karácsonyra.

És mutatok egy képet, amin a drágaságom segített a játék nyereményeinek elrendezésében:

Nagy munkában :D


Szerinte így jobb, de mondtam neki, hogy Csizit és az elefánit nem sorsoljuk ki...

2 megjegyzés:

  1. Ha ebayról rendelsz arra figyelj, hogy az eladónak legyen minél több pozitív visszajelzése. Ha már van több száz eladása, nem fog átverni téged sem, mert ő valószínűleg abból él. A nyelvtudás fontos lenne, ugyanis néha le van írva, hogy mit is takar a termék, pl használt számítógépek esetén, hogy defektes és csak alkatrésznek adja. Ha nem tudod pontosan, akkor bevásárolhatsz és ez nem is az eladó hibája. Amúgy a paypalt én több éve használom és nem volt vele semmi gondom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akitől rendeltem, 100% pozitív értékelése van, és elég sokan is vásároltak már tőle. Meg azzal nyugtatom magam, mert azért elég bizalmatlan vagyok, főleg, hogy ez az első, hogy ha véletlenül büdös zoknit küld Csizi plüss helyett, akkor majd a PayPal kifizeti. Állítólag van valami biztosítás, és abból szokták állni az ilyeneket. Az is a jó, hogy nem nagy összeg, 1800Ft-ért rendeltem.
      Nagyon rossz, hogy nem tudok angolul. :( Azért van ez, mert gimiben ugye még arra készültem, hogy állatorvos leszek, és a latinra gyúrtam rá, abból is érettségiztem, meg ahogy tanították az angolt, én úgy soha nem értettem. De így autodidakta módon egy pici hátha azért majd ragad rám az évek alatt, mert tényleg szar, hogy ilyen gyenge a nyelvtudásom.

      Törlés