 |
| A váró |
Látogatást tettem a pszichiátrián kedden. 1 hónappal ezelőtt kértem időpontot, és most kivételesen nem bántam, hogy ilyen sokat kellett várnom, mert titkon arra vágytam, hogy ez idő alatt a sok napsütéstől, meg mittudomén mitől, de jobb lesz a kedvem. Sajnos nem így történt. Amúgy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap csak szomorkodom, néha nevetni is tudok, bár kevesebbet, mint régen. Nem is tudom, valahogy nem olyan vagyok, mint rég, valami hiányzik, megváltozott, kihunyt. Életunt lettem, semmihez sem volt/van kedvem, még felkelni sem. Mondom, ez nem állapot, valamit tennem kell. Tudom, hogy nem az antidepresszáns legjobb megoldás, de jelenleg csak ezt tudom kivitelezni. Sok szart olvastam a bogyókról, de ugyanakkor rengeteg jót is, teljesen eltérnek a vélemények, tapasztalatok. Majd meglátom, hogy nálam mi lesz a helyzet.
Fosok, de közben akarom is, hogy jobban legyek. Holnap kezdem. Kíváncsi vagyok. Két mellékhatástól félek leginkább: öngyilkossági hajlamot felerősítheti a szedés elején; és a házaséletre gyakorolt, nem túl kedvező hatása sem olyan biztató, de valamit valamiért. Mert persze jó az együttlét és az azt követő pár óra (állítólag akkor is a szerotonin szint emelkedik meg, és az antidepi is ezt igyekszik majd magasabb szinten tartani), de ugye egy nap nem pár órából áll, és nem is
hágunk szeretkezünk minden nap... Szóval úgy döntöttem, próba szerencse, lesz, ami lesz, megpróbálom.
Ugye, hogy milyen félelmetes a váró?! Vagy csak nekem? Abba a kórházi lepedővel fedett fotelba semmi pénzért nem ülnék bele!!! :/ Valahogy erről a helyről mindig a filmekben látott kényszerzubbonyok, és a leszíjazott, őrjöngő emberek jutnak eszembe, akiket aztán leszedálnak injekcióval. o.O
