Sógornőm anyák napjára két aranyhalat kapott. Mesélte, hogy az egyik csak fél szemmel rendelkezett. És ez elég látványos volt, mert teleszkópszemű halról van szó. Azt is hozzátette, hogy visszavitték. Erre én rávágtam, hogy akkor szegényt valószínűleg azóta már lehúzták a WC-n. Erre a sógor azt felelte, hogy az is lehet, hogy odaadták ragadozóhalaknak... Ezekkel a rokonékkal már nem állok le "vitázni", inkább próbálok majdnem mindent magamban tartani, mert annyira különbözően látjuk a világot, és az értékrendjeink is annyira eltérőek, hogy azt tapasztaltam az évek alatt, hogy fölösleges tépni a szám. Viszont hiába nem mondok, csak keveset, az arcom azért sok mindent elárul valószínűleg, mert a sógornőm kissé zavartan elkezdett magyarázkodni:
- Őőő, de mi elfogadtuk volna, minket egyáltalán nem zavart, de hát a gyerekek folyton erről kérdezősködtek, állandóan faggattak, hogy miért ilyen, és mi karácsonykor is a göcsörtös fát választjuk (nem igazán értem, hogy egy fa hogy jön egy állathoz, de mindegy, és azt sem értem, ha kérdez a gyerek, akkor miért nem lehet neki normális magyarázatot adni).
Nem szóltam semmit, gondoltam magamban had mondja, nem nekem van rossz érzésem, nem én magyarázkodom. Erre nem sokkal később sógor mondta, hogy:
- Mi amúgy is a tökéletességre hajtunk.
Persze csak jópofizni próbált, de ekkor esett le, hogy basszus azért legtöbbször tudja a gólya, hogy hova melyik gyereket kell vinni (sajnos sokszor előfordul, hogy ő is hibázik...), mert fogalmam sincs, hogy ők mit kezdtek volna egy nem tökéletes gyerekkel. Nekik természetesen mindkettő az... Szerintük még a gyerek kaki sem büdös, szóval valami hihetetlen álomvilágban élnek, és úgy gondolják, ha van valami a sarjjal, akkor arról csak a szülő tehet. Nem akarok üldözési mániás lenni, de sógor ezen mondata után nem tudok másra gondolni (férjnek mondta):
- Nem tudom, hogy ti mennyit foglalkoztok a kislánnyal, de mi a fiúkkal nagyon sokat.
Ekkor férfim elmondása szerint épp a leányzó lemaradásairól volt szó...
Aznap, mikor a halas eset történt, este Mosolyka facebook oldalán témába vágó bejegyzést olvastam:
"Ahogy ma reggel elgurultam egy 3 év körüli motorozós kisfiú mellett, meglepetten kérdezte az apukáját, hogy ez milyen autó...?
De választ nem kapott... De vajon miért? Olyan nehéz kimondani, hogy kerekesszék?!"
Azért gondolom, hogy témába vág ez az idézet, mert sokszor a szülők vetik el észrevétlenül, és legtöbbször nem tudatosan a másságtól való félelem magjait a gyerekekben. Tökéletes alkalom lett volna a félszemű hal arra, hogy a fiúk megtanulják, hogy attól, hogy nem olyan, mint a másik halacska, attól még őt is szeretjük, neki is adunk enni, gondozzuk, csodáljuk. Ehelyett mit láttak: vigyük vissza, és cseréljük ki egy "normálisra". :(
