Még jó, hogy nem írtam nagy elkeseredésemben bejegyzést... Sokszor van úgy, hogy leírom, és már nem is aktuális, mert jó irányba kezdenek terelődni a dolgok. Most is valami hasonló történt.
Az úgy vót, hogy egy kicsit elvakított a boldogság, hogy a leányzó súlyt helyez a lábára (amit a nagykönyv szerint már félévesen illik tudni). Aztán tegnap valamiért nem akart állni. Kezdtünk betojni az apjával, de arra gondoltunk, hogy lehet, hogy meghúzta a lábát egy kicsit, vagy megijedt, mikor lehuppant, vagy a franc se tudja. Aztán kezdtem befordulni, mert zavart az a tény, hogy 13 hónaposan még egyszer sem állt fel önállóan kapaszkodva. Majd sétán láttam autóban ülve kedvenc ex-doktornőnket, amint épp nem engedett el a zebrán... Jó, ok, lassan ment, én meg valamivel szöszmötöltem, így nem tettem határozott lépteket a gyalogos-átkelőhely felé, de azért megállhatott volna... Amúgy itt vidéken nagyon nem divat betartani a KRESZ zebrára vonatkozó részét. Komolyan mondom, azon kell csodálkozni, ha elengednek, pedig pont fordítva kellene lennie...
Szóval így e sok dolog egybevágása után egyből az izomsorvadás jutott eszembe, hogy mi van ha mégis. Annyira rossz ez az érzés. :( "Jó" szokásomhoz híven elkezdtem bújni a netet. Azt találtam, hogy az SMA (gerincvelő eredetű izomsorvadás) 2-es típusában ülni megtanulnak a babák de önállóan sosem tudnak járni, és jellemző rá az alsó végtagokon jelentkező lazaság, és a székrekedés, ami ugye a drágánkra nagyon jellemző. :( Annyira ijesztő és szörnyű ez a betegség. :( Akár még 5 éves korban is jelentkezhet, vagy felnőttként is, de minél később alakul ki, annál jobbak a kilátások. Szerintem a leglazább hippi szülőkben is megállna az ütő, ha ilyen súlyos betegséggel riogatná őket az orvos. Sajnos nem olyan könnyű ezt elfelejteni, és teljes szívünkből reméljük az apjával, hogy nincs izomsorvadása a lányunknak, azért a félsz mindkettőnkben ott van. Amikor lép egyet előre a fejlődésben, kicsit megnyugszunk, de aztán azért csak befurakodik az aggodalom, hiába próbáljuk útját állni, néha erősebb. Ez szerintem addig így is lesz, míg nem éri utol a kortársait.
Ma délután felmentünk sógoromékhoz. Rinyáltam sógornőmnek, hogy ok, hogy fejlődik, de bla-bla-bla. Olyan kis édes volt a leányzó, sokszor odajött hozzám, és rám hajtotta a buksiját. :) Itthon ritkán szokott ilyet tenni, így nagyon örültem ennek az érzelemkimutatásnak. Ugye írtam, hogy nem ad puszit a büdöse. Mondom ránézek a Gyakorikérdéseken, hogy vajon más tapasztalt -e ilyet, és szerencsére megnyugodtam az olvasottaktól, ugyanis nem egyedi eset. Tudom, nem a legmegbízhatóbb honlap, de néha azért jó csemegézni belőle. :)
Az unokatesóinál állt fel először kapaszkodva. Én meg lemaradtam róla... Kicsi ízelítőt kaptam így abból, milyen is apának lenni, (ők ugye sokszor lemaradnak az elsőről). Elmondás alapján viszont ez már valódi feltápászkodás volt, nem pedig ágyon hasalásból, vagy ülésből történő vízszintbe helyezkedés. Úgyhogy kicsit fellélegeztünk. :)
Egy tündér: csettint és klattyog a nyelvével, és nagyon jókedvű. Nem, mintha eddig depressziósnak tűnt volna, de mostanában sokkal könnyebb megnevettetni. :D Imádom!
A teknősös formabedobóba egy ideje bele tudja rakni mind a 7 formát, ha épp olyanja van, de pár napja már 2 kézzel dolgozik közben.
Ma csülköt is süttettünk, kapjon már D-vitamint a Napból is. Jó volt kint heverészni, és az én lábaimnak sem ártana egy kis barnulás (és szőrtelenítés...). Mókuska is mindenáron kivágyott a szabadba, így roppant találékonyságomnak köszönhetően ő is kijöhetett, hisz az övemből "gyártottam" egy pórázt, mert azért kicsit még félek, nehogy megszökjön. Meg így könnyebb lett volna szétszedni őket, ha balhéztak volna a kinti macskánkkal, Fóutival. Szerencsére úgy tűnik, hogy pajtik lesznek, megszagolták egymást mindenféle fújtatás, szőrborzolás nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése