lassandebiztosan

2012. május 13., vasárnap

Most már aztán tényleg nyugi van!

Azt nem is írtam, hogy 10-én, csütörtökön a mi ágyunknál távirányító segítségével próbáltam rávenni, hogy felálljon. Ez magas ágy, és így nem tud ráhasalni, szóval dolgozósabb, mint a gyerekágynál. Bömbölt, hisztizett, de mondom nem hatódok meg, az eddigi összes új mozgásnál panaszkodott egy sort. Fel is húzta magát, de mire felfogtam volna, már huppant is le, és valószínűleg ettől ijedhetett meg úgy, hogy egy napig kerülte az állást. Ez meg mindenféle félelmeket, hülye gondolatokat ébresztett bennünk. Szerintem félt szegénykém. Hibáztam, nem kellett volna erőltetnem ennyire. :( Na de ezekből tanul az ember. Nem olyan egyszerű dolgok ezek, pláne, ha kicsit még döcögős is az út.
Tegnap nem nagyon álldogált, nem is erőltettük, nem is agyaltunk rajta. Ennek úgy tűnik meg is lett az eredménye, kétszer is felállt a nagyágynál. Majd fektetéskor meglepett: az ő kiságyában is bemutatta a tudományát. :) Örültünk nagyon!!!

A bőrét illetőleg is csak jót tudok írni: az ekcéma szerű valami már olyan halvány, hogy keresni kell, mikor kenem. Már a mosódióval mosott ruháit hordja, lehet, az is segít. Továbbra is elkápráztat, hogy milyen puhák a ruhák. Az a fajta előke, ami a régi mosási technológiámmal olyan keménnyé vált, hogy alig bírtam kiegyenesíteni, most tök puha. Canestennel pár napja nem kenem a foltot, helyette babaolajat használok. Lehet ez is segít. Olyan csúnya volt, boldogság, hogy múlik.

Nincs is kedvem a pocsék, előző éjszakáról írni. Mégis megteszem, de csak azért, hogy megemlítsem, hogy milyen jól választottam. :) Embör állta a sarat, és nagyon büszke vagyok rá, és hálás is érte! Majd 2 órát szórakoztatta a porontyát, míg én vígan aludtam...reggel 10-ig. Majd még ebéd után is durmoltam. Volt egy olyan időszakom, mikor még kisebb volt a lány, hogy 4 fele kipattant a szemem, és nem bírtam visszafeküdni. Ez 1-2 hónapig tartott, valamiért 5-6 óránál többet nem tudtam aludni. Nagyon rossz volt, úgyhogy megérdemlem, hogy most jó.:) Lehet, hogy a frontok miatt is voltam ilyen aluszékony, a macska is egész nap csak döglődött.

Már 10 foga van. Persze azt a két kis pöttyöt enyhe túlzás fognak nevezni, de már áttörtek. Egyszerre növesztette a két felső kisőrlőt, csak pár nap különbséggel  bukkantak elő. Fogmosásnál egyre ügyesebb, már nem csak nyalogatni akarja a fogkefét. :)
A szemfogaknál is látok egy kis fehéredést, állítólag az nagyon durva, szóval készítem magam rá. Lehet, éjjel is az nem hagyja békén szegénykémet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése