lassandebiztosan

2014. július 11., péntek

Ez azért, nah!!!!

Az hagyján, hogy cipőt a gyerekosztályon találok szinte csak magamra, most még durvább dologgal szembesültem. Csöcstartó... Utóbbi időben fogytam, majdnem a szülés előtti súlyommal rendelkezem (jelenleg 49,3 kg vagyok, szülés előtt 47 voltam). Az emlőimről jött le persze először a súly... Hát honnan máshonnan... Ezt összeadva azzal, hogy azért már nem vagyok mai csirke, és bár azt hittem, hogy a mikrocsöcseimre nem hat a gravitáció, ezt jócskán megcáfolták (eddig azzal vigasztaltam magam, hogy jól van, kicsik, de cserébe nem lógnak, hát nem a túrót nem...). :S Esküszöm, ha lenne lóvém, megcsináltatnám a melleimet és a hasamat. Leszögezném, hogy nem vagyok egy külsőségekre iszonyúan adó valaki, simán lemegyek egy kinyúlt, gusztustalan pólóban is az utcára, nagyon ritkán sminkelek, de a mellem és a hasam állapota nagyon negatív irányba mozdította el az önbecsülésemet. Amúgy sem volt sosem nagy önbizalmam, de a zacsihasúság óta meg pláne nincs... :( 

De a lényeg, hogy a 75A-s melltartókat kifogytam. :( Muszáj a 75-ös, mert az ennél kisebb nem ér át, viszont az A-s kosár nagy. :'( Tudtommal a legkisebb felnőtt kosár az A. Így már a melltartót is a gyerekosztályon kell vennem. Szilikont akarok!!!!! De komolyan! Nem kell óriáskebel, nem akarok kitűnni, pusztán szeretném jól érezni magam a bőrömben. Na majd, ha nyerek a lottón!!! :D Tudom, ez legyen a legnagyobb bajom, meg mittomén, de már jobb a lelkemnek, hogy kiírtam magamból. :)

6 megjegyzés:

  1. Én épp az ellenkező véglet: télen felszedtem néhány kilót, aminek köszönhetően mellben híztam és a visszafogyás után sem ment le ... Tudom, nem olyan rossz ez, inkább picit nagyobb legyen, mint kicsi, de 75D-t sem olyan könnyű találni (szerencsére a C&A-ban van) :)

    VálaszTörlés
  2. Andrea Trombitas2014. július 13. 21:29

    Hehe, mostanaban olvasgatlak, jo a szoveged! :)

    VálaszTörlés
  3. Ha tudnád,hogy valaki irigyel... Szívesen adok egy kicsit a melleim méretéből :D sőt,viheted az egészet. "Csak" 85c-s,de baromira idegesít,hogy állandóan beizzadok alattuk. Mivel még lógnak is,ezért csak egyféle melltartó jöhet szóba,ami alulról tartja és nyomja fel,de ebben meg úgy ugrálnak fel-alá,hogy rosszul érzem magam :D sokszor kívánom,hogy bárcsak ne lenne! Én teljesen laposan is eléldegélnék.

    VálaszTörlés
  4. Nekem az egész kell!!! :) De kár, hogy nem lehet cserélni! :( Legalább egy kis időre. Én amúgy egy A-s (jó, inkább B-s) kosárral, és egy normál hasszerkezettel is kiegyeznék. ;)

    VálaszTörlés
  5. Na ezen a poszton valahogy átsiklottam :) Én is sokat fogytam a mellemből (is), de én most 75B, 80A v B méretnél vagyok, jelentem, elégedetten. Na nem azért írok, hogy ezt az orrod alá dörgöljem, hanem hogy ahol én szoktam venni cickótartót, ott nagyon sok 70-es és 75-ös van, ez az oysho nevű márka, sajnos tudtommal csak Pesten van, az Arénában meg még valahol. De ha esetleg erre jársz, ne hagyd ki, ráadásul jól le is szokták értékelni, mivel nem annyira fogyóeszköz a 70-75-ös méret :) A másik meg a Womans Secret, ez is inkább pesti plázákban van, de sok kis méretet tartanak. Nem a legolcsóbb, de megfizethető, és tartós.

    VálaszTörlés
  6. Elméletileg van AA-s, de lehet, hogy ez csak egy városi legenda. :D Azt próbáltad már, hogy a 70A-shoz veszel "hosszabbítót" (néhány plusz kapocs)?

    VálaszTörlés