2014. július 14., hétfő

Többszörösen kivan a micsodám!!!

Azzal kezdődött, hogy édesanyám eldurrantotta az agyam munka előtt. Ugye ő vigyáz a csajszira, míg én melózom. Pár óráról van szó (fél hónapig 3,5 max. 4 óra hossza; fél hónapig pedig max 3 óra, hétfőtől-csütörtökig). Az hagyján, hogy direkt mindent máshogy csinál, mint ahogy kérjük (nem lennék ennyire hárpia, ha nem egy autistáról lenne szó...). De hogy egy olyan embernek a szavára többet ad és szentírásnak tekinti, aki még köszönni sem tud, és sík hülye és bunkó, már bocsánat, szóval nah. Mer' aszonta ez a nagyon okos szomszéd, már többször is, hogy "de hát nincs ott baj a kislánnyal, csak el van kényeztetve, ha az ő fia nem akar kiszállni a kádból, akkor kiveszi és kész. Minek nekik kutya. Nincs elég bajuk? Túl nagy az a kutya. Nem panelba való." KÖZÖD??? Agyamra megy ez is, főleg, hogy nem dolgozik, mindig lent bassza a rezet a kis garázsában. Rosszabb, mint a padon ücsörgő pletykás, kíváncsi nénikék. Múltkor az volt a baja, hogy nyikorog a hinta...
Ha még egyszer nekem be mer szólni, vagy csak megemlíti, hogy nagy a kutya, biztos, hogy a fejéhez fogom vágni, hogy inkább azzal foglalkozzon, hogy a majd háromszázezres közösköltség-hátralékát fizesse ki. Ha azt nézzük, akkor mi és a többi fizető szomszéd állja a hidegvizüket, szemétszállításukat, hisz az is bele van építve a közösköltségbe. És oké, ne fizessen valaki, ha nem tud. Megértő vagyok. Na de hogy nekik kocsi van a seggük alatt, a nője nem egy nádszál, biztos nem éhezik, légkondijuk is van, és így nem képesek fizetni, az szerintem már pofátlanság. És még ő érzi felhatalmazva magát arra, hogy beszólogasson. De férjemnek egyszer nem szólt semmiért, mindig csak engem, meg anyámat zaklatja a hülyeségeivel. Lehet, hogy el kellene mennie dolgozni és akkor nem lenne ideje és/vagy kedve mások életével ennyire foglalkozni...

Hihetetlenül felidegesített anyu. Tényleg kedves dolog tőle, hogy vigyáz a lányra, de basszus, azért ne várja már el, hogy ezért szobrot emeltessek neki... Pedig úgy csinál. Most nem az, ő a fiát egész nyarakra lepasszolta mamának... Rám is állandóan mama vigyázott. Ő főzött, ő mosogatott, míg bírta magát, anyám meg barátnőzött, császkált... És f*szom ki van, hát nem szórakozni járok el, hanem melózni. Jó, nem sokat keresek, de a semminél több. Azzal kezdődött, hogy a leányzó nem szokott neki örülni, "pápá, szia, viszollátásra" felkiáltással adja a tudtára, hogy nem boldog, hogy megjelent az öreganyja. Amúgy ezt a gyógypedagógussal is rendszeresen eljátszotta, csak ő nem vette magára, ő tudta szem előtt tartani azt, hogy a kisasszony autista. Anyámnak ez nem megy, nem tartja tiszteletben a lány jelzéseit, nyomul, erőltet neki mindent, tömi, stb. És ezek csak azok, amiket látok. El nem tudom képzelni, hogy ha egyedül van vele, akkor miket csinálhat. :( (Kár, hogy nincs pénzem rejtett kamerára...) Abszolút nem bízom meg benne, hisz a kutyával kapcsolatban is annyiszor hazudott... (Megkértem, hogy ne tömje, persze megtömte, majd én meg takaríthattam a fost, mert túlzabáltatta szerencsétlent...De legalább így lebukott és beismerte.) Majd mivel összeszólalkoztunk, jött azzal, hogy "jó, akkor nem jövök többet". (Itt érzékelteti, hogy ő most mennyire fontos és nélkülözhetetlen. Oké, beismerem, tényleg az. Na de hogy ezt ennyire és ennyiszer érzékelteti, az nekem kellemetlen.) Majd, hogy fogadjatok akkor bébiszittert. Erre annyit mondtam, hogy fizesd ki... :( Hosszú távon ez nagyon nem lesz így jó. Csak legalább addig húznánk ki, míg letelik az egyik hitelünk. :(

Jócskán feldúlt állapotban mentem hát dolgozni és úgy tűnik, hogy ez eléggé negatívan hat a teljesítményemre. Rohadt élet, olyan banális dolgot b*sztam el (ami pitiáner, de ha nincs kijavítva, akkor nagy galibát okozott volna), hogy nem igaz. És naná, hogy a főfőfőnök volt az ügyeletes, akit zaklatnom kellett vele, hisz nekem nincs jogosultságom kijavítani a hibát. Így viszont ennek az lett a vonzata, hogy kapják a feletteseim a lebaszt, hisz lebuktam, nekem felügyelet nélkül nem szabadna a rendszerben dolgoznom, míg le nem vizsgáztam. Viszont ez az infó hozzám már nem jutott el... Így újra csak rendezgethetek, pedig úgy vártam, hogy legyen a géphez jogosultságom. :( De a fene vinné el, hát nem most csináltam először és mégis sikerült benéznem. Ha más ügyeletesnél történt volna, biztos nem akadt volna fenn azon, hogy nincs vizsgám. Mindegy, nem is én lennék. Nem lettem leszidva, de azért nem volt a főnök túl boldog. Aztán most azon is aggódom, hogy lehet, hogy mást is elrontottam meló végén és akkor rajtam kívül az is le lesz tolva, akinek felügyelnie kellett volna rám (mert persze, szépen hangzik ez, de sokszor annyi a meló, hogy nincs arra ember, hogy mögöttem álljon valaki és lesse, hogy miket alkotok).  Nem bírom én ezt a sok stresszt... :P És akkor még van csomó olyan engem bántó és nyomasztó dolog is, amiről nem merek itt írni... :/

5 megjegyzés:

  1. Nagyon, nagyon (és még egyszer nagyon) nehéz visszaszokni a munkába. Ez nem a te hibád, nem szabad azt gondolnod hogy béna vagy. Sőt, neked, nekünk még nehezebb, hogy nem a rózsaszínű, babaszagú, játszóterező álomvilágból mentél vissza. Majd belejössz, idő kell hozzá. Tudom, hogy ez a főnökséget nem érdekli :) de higgy magadban, majd belerázódsz.


    Anya-kérdésre: ebben is tökre megértelek, bár az enyém ennyire nem durva, de vannak hasonló húzásai. Szerencsére ő görcsösen tartja magát ahhoz a rendhez, amit kialakítottam a gyerekkel, ez nagyon fontos, ezt át kellene verned (na nem szó szerint) anyukádon, de ő pl. sose viszi ki az udvarra (házban lakunk, így még a játszóig sem kéne elmenni), és még sorolhatnám.
    Anyukád zsarol, ez durva. Hisz ő is tudja, hogy nincs más választásod. Nem tudsz vele őszintén (lehurrogás, durva hangnem, beszólás és veszekedés) nélkül leülni beszélni? Hátha, ha belelátna az érzelmi küzdelmedbe, talán előjönnének a saját anyai érzelmei, közelebb kerülnétek egymáshoz, és talán könnyebb lenne.
    Ez egyébként szeptemberig lesz, nem? Vagyis onnantól ovi, ugye jól emlékszem? Addig meg féllábon is ;)

    VálaszTörlés
  2. na túl gyorsan írtam :) az én anyukám nem viszi ki az én gyerekemet, gondolom lejött :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, jól estek a szavaid, tényleg nehéz visszarázódni! Csak én kishitű vagyok magammal szemben és úgy vagyok/voltam vele, hogy egy 2 órás meló nem oszt, nem szoroz, mármint alkalmazkodás, visszaszokás tekintetében, pedig dehogynem... Főleg, hogy én egy kis porszem vagyok a gépezetben, de mégis 100 fele kell alkalmazkodnom, na meg ha elkúrelok valamit, az azért nem elhanyagolható. Itt is látszódik azért szerintem, hogy önbizalmam nem sok van. :/


    Neked hogy sikerült rávenned anyukádat, hogy betartsa és ne felülbírálja a kialakított rendszereteket?
    Anyukám elég érdekes személyiség, nem akarom bántani, de van érzéke ahhoz, hogy kihozza az emberből az "állatot". Tegnap is már a megérkezése utáni 3. mondata után kiabáltam vele, de egyszerűen már unom, hogy érthetetlen. (Szerinte azért nem kakil a lány, mert nem adunk neki tejeskávét... pedig már kismilliószor elmondtuk neki, hogy az a gyerek, aki a kúpot, guttalaxot, laevolack-ot képes visszatartani, annál egy kis tejeskávé semmit nem ér...) Szóval tényleg jó lenne vele normálisan beszélgetni, de valahogy nem megy. :( És sajnos szeptembertől sem változik a helyzet, hisz az ápolási miatt csak fél napra veszik be az oviba, és a hülye délutáni beosztás miatt ugyanez lesz a felállás. :( A másik mama meg még sajnos nagyon sokára megy el nyugdíjba... Szoríts, hogy kapjak hajnali beosztást, az lenne a legjobb, nem szorulnánk senki segítségére. Persze, ott is hagyhatnám, de azért az a huszonpárezer is több, mint a semmi...

    VálaszTörlés
  4. Anyukám egy kicsit más, ő nagyon "rendszeres" lélek, nála az jelenti a biztonságot, ha mindig minden ugyanúgy van. Nem vesz csak egyféle melltartót, mert másmilyet nem hord, nem vesz csak egyféle fazonú szoknyát, mert másmilyent nem hord, mindig ugyanott vásárol, ugyanazt csinálja majd percre pontosan a reggeli szertartása során, stb stb stb. Lehet kissé autista :) de igazából nem, csak hosszú évek óta mániákus depressziós, és már jó pár éve jól be van állítva a gyógyszere, valamint eltűnt életéből a gond-generátor - apu, aki meghalt már 8 éve, de ez egy másik történet. Szóval nem kellett rávenni, mert neki az a megnyugtató, hogy van egy rend, amit ő percre pontosan betarthat, nincs semmi máshogy, így nem kell rajta parázni. (ő bármin tud parázni, pl. azon is képes, hogy pl. megyünk hétvégére a balcsira, és ott hogy fog aludni, mert nem a saját ágya :) ) Vele inkább az a gond, hogy ő mérhetetlenül nemistudom a jó szót...lusta? de ez nem fedi le igazából, szóval nem szeret "csinálni" dolgokat, ő egész jól ellenne a négy fal között. Pl. a sziklamászásunkat nem igazán érti meg :) Na emiatt ő nem tudja annyira foglalkoztatni a gyereket, hanem inkább hagyja belemonotonizálódni a kis hülyeségeibe (pakolgatás, rakosagtás), mikor nála kiemelten fontos lenne, hogy minnél többet mozogjon.
    A melóhelyen mit mondanak, van remény a hajnalozásra?

    VálaszTörlés
  5. Ezt neked: http://autizmusmesek.blog.hu/2014/06/03/nem_vagyok_hos_944

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...