lassandebiztosan

2014. július 22., kedd

Szobatisztaság

Valami azért elindult. Jobban állunk, mint ekkor:


Itt is kánikula volt pár napig, így levettük róla a pelust. Előtte már mutogattuk neki, hogy mire való a bili, az apja ugye bele is brunyált, meg dobtunk bele gyurmakulát, figyelte, hogy mit csinálunk. Utána ugye apu kapott csokit/Raffaellót, mert a dolgát a bilibe végezte. Ezt persze szöveggel is kísértük. De ezen kívül nem különösebben pedzegettük a témát, főleg azért sem mertük nagyon, hisz sajnos még mindig visszatartja a kakát... (Kezdek beleőrülni, múltkor 6 nap után varázsoltuk ki belőle. :(

Na, de a nagy melegben meztelenül volt itthon, és láss csodát, többször belepisilt a bigyóba. :) Tetszett neki, mi megdicsértük, adtunk neki cserébe jutalomfalatot és nagyon örültünk. Volt, hogy hozta a pisis bilit, hogy öntsük ki a wc-be, na az persze nagyon tetszett neki. 
Nem akartam nagyon beleélni magam, mert mondom mi van, ha csak átmeneti az érdeklődése. Most úgy tűnik, hogy ez a helyzet áll fent, tegnap már többször kapott a szőnyeg öntözést, mint a bigyó. Mindegy, egyszer majdcsak elhagyhatjuk a pelenkát. Arról nem tudom, hogy írtam -e, de kaptunk a Vadaskerti doktornőtől szakorvosi javaslatot támogatott pelenkára. Meg is lepődtem, hogy könnyen el lehetett érni, a levelet is gyorsan megkaptuk. 85%-os támogatással kaptunk fél évre 270 db-ot. Elég karcsú, de a semminél azért több.

2 megjegyzés:

  1. De jó! Nálunk a pisi nappal OK, de a kaki csak pelusba megy. Zsozso is szorulásos, és a múltkor mikor lila fejjel üvöltött, és a kup meg semmi nem segített, akkor én szó szerint puszta kézzel szedtem ki belőle... Azóta ő is fél, visszatartja, és mindig elmondja "nem kell kup, nem mérjük meg a lázad, nem nézem meg egy kicsit a popodat". És tuti be is repedt neki, ma be kellett kenni csodakrémmel, de ezerszer meg kellett mondani, hogy CSAK bekenem.
    Zsófinak amúgy az érzést kellett megszokni, hogy a pisi csak úgy elfolyik, nem olyan érzés, mint amikor a pelusba megy. 4 napig sírt, visszatartotta, de megszokta. Nála ez is ilyen szenzoros dolog volt.
    Menni fog nálatok is egyszercsak!

    VálaszTörlés
  2. :( Mi egy ideje nem kúpozunk, Ember csinálta (nekem már nincs lelkierőm hozzá), de emlékszem, hogy ő is mennyire megjegyezte. Férj úgy csinálta, hogy "csak bekenem a popódat" és slutty, becsempészte a kúpot. De hát persze nem hülye a lány, és ezután már tisztába is alig lehetett tenni, mert ugye félt attól,hogy más is lesz. :( Szörnyű ez, annyira várom, hogy megszűnjön! Naponta kap fenntartó adag Laevolac-ot, de így is visszatartja, és emiatt kemény és vastag.
    Itt is látszódik, hogy mennyire különbözőek az autik is (pedig mennyien szeretnék beskatulyázni őket...): a leányzóm pl, mikor eleinte levettük róla a pelenkát, lazán lepisilte magát, és flangált pisis bugyiban, abszolút nem zavarta... Megnézte, ahogy csurog a lábán, és ennyi, rohangászott tovább. Pedig én biztos hülyét kapnék a hideg bugyitól, de róla meg alig lehetett levenni.
    Várom nagyon, hogy elhagyhassuk a pelust, de azt még inkább, hogy a kakiügy megoldódjon.

    VálaszTörlés