lassandebiztosan

2014. február 6., csütörtök

"Én hiszek benne, hogy ahogy a fajoknak szüksége van diverzitásra, hogy a bolygó továbbra is fennmaradjon, nekünk is szükségünk van a szeretet diverzitására és családok diverzitására, ami megerősíti a jóság ökoszféráját."


"A szeretet valami, ami ideális esetben feltétel nélkül jelen van a szülő és a gyerek kapcsolatában. De az elfogadáshoz idő kell. Mindig idő kell."

(Andrew Solomon)

Nagyon elgondolkodtató videó! Sok esetben megnyugodtam, hogy nem feltétlenül vagyok például szörnyeteg, hogy nem tudom kapásból elfogadni, hogy auti a lányom. (Volt, hogy megkaptam, hogy "Hát de mért nem tudod elfogadni a gyerekedet olyannak, amilyen?", de szerencsére most is megerősítést kaptam, hogy a sejtésem remélhetőleg valós, miszerint nem megy ez egyik napról a másikra és talán az idő is mindenkinél más.) A címben szereplő idézet pedig egyszerűen tökéletes. Legalábbis engem teljesen magával ragadott. Valami hasonlót én is éreztem, de nem tudtam ilyen szépen összefoglalni. Örülök, hogy más megtette!

10 megjegyzés:

  1. Szerintem az egyik legsemmitmondobb tanacs hogy fogadd el... Tudom ez a hivatalos allaspont is, de nem segit csak miutan mar elfogadtad jossz ra hogy jee talan igy konnyebb.
    Tudom nem egy kategoria de en a durvan keveset alvo gyerek miatt kaptam ezt mindig hogy fogadjam el hogy o ilyen... Altalaban persze ezt azok mondtak akiknek baromira konnyu volt elfogadni a gyerkocuket mert csendesek nyugisak voltak es naponta fixen aludtak 2x 3-4 orat, mikozben nalunk orulet volt, mert 40 perc utan mindig kelt es uvoltott. (Most masodszorra ugyanezt fogtuk ki hurra!)
    Amugy most tartok 5 hetnel es 2 ujjam fer be a ket hasizom koze. ;( Ezek szerint szetnyilt rendesen. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg azoktól felháborító a fogadd el tanács, akiknek dunsztjuk sincs arról, hogy milyen is egy macerkásabb gyereket nevelni...
      Sajnálom a hasad! :( Én tényleg mér csak a szikében bízom az enyémet illetően, de hátha a tied még húzódni fog vissza. Mert nekem is azért 1-2 év alatt picit jobb lett. De még így is sokkoló. Szóval, amint letelnek a hiteleink, átszabatom magam. Lehet, hogy egy altatás alatt kérek emlőket is, ugyanis azom meg homorodik, ahelyett, hogy domborodna. Na jó, egy kicsi van, de el tudnám viselni, ha nagyobbak lennének. :)

      Törlés
  2. Szerintem meg pont azért jó az elfogadásról beszélni, és beszélgetéskor javasolni akárkinek is, hogy az illető minél hamarabb elinduljon legalább errefelé. Sok anyukának ugyanis eszébe sem jut ugyanis elfogadni a gyereket úgy, ahogy van, vagy legalább megpróbálni.
    Különben ez az egész iszonyú nehéz szerintem. Én azt gondolom, elértem egy szintet ebben (de amikor basszus tegnap belecseszte a nyers nokedlitésztába a papucsomat, akkor kurvára nem az elfogadás jutott eszembe :D ) De komolyan mondom, hogy hiába bármi, az esetek nagy részében bölcsen bólintok, hogy ez a kölyök biza olyan-amilyen, de szerintem míg világ a világ, néha ugyanúgy be fog ugrani az is, hogy teljes, rendezett 46 kromoszómával lehetne nem teljesen ilyen is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek az első mondatoddal, de lehet, hogy mások is úgy vannak vele, mint én, hogy nem mindegy, hogy ki adja ezt a tanácsot. Tőled például abszolút nem vettem zokon, sőt, nagyon is jól esett a leveled, és észhez is térített (egy darabig ;) De sokszor eszembe jut ám, hogy ne legyek már ilyen). Én most azon a szinten vagyok, hogy szeretném elfogadni úgy, ahogy van, de valahogy nem tudom, hogy ezt hogy kell. Szeretem-imádom, ez alap; de mindig meghasad a szívem, mikor mondjuk látom, hogy a csemete megfogja az anyja-apja kezét. Szerintem amíg ez ennyire fájni fog, addig nem mondhatom magamról, hogy elfogadtam. Úgy van ahogy írod, biztos életünk végéig azért elő fog fordulni, hogy elgondolkodunk a milyen lenne, ha nem ilyen génkészlettel rendelkezne gondolat (az autiságot állítólag több gén okozza és párat már beazonosítottak). Én amúgy is rinyapina voltam/vagyok, szóval valószínűleg nekem alapból is nehezebben megy, de igyekszem ám! ;)
      Az "kellemes" lehetett, mikor beledobta a papucsot... :O

      Törlés
    2. Egy igen fontos részt kihagytam az előző hozzászólásomból: Tőled azért nem esett rosszul, mikor szóltál, mivel sorstárs vagy. Más dolgokkal kell megbirkóznunk, de az közös, hogy nincsenek egyszerű gyerekeink. :)

      De mikor olyanok jönnek a tanácsokkal, akiknek nincs semmi ilyen tapasztalatuk, csak azzal vannak elfoglalva, hogy "jaj, hát felneveltem 3 gyereket, megmondom a kis ribinek a tutit", na az ilyenektől idegbajt kapok. És az ilyenektől fáj is, mikor szinte számon kérik rajtam, hogy mé' nem fogadtam még el.

      Törlés
  3. Hali! Bocs h offolok, csak el akartam meselni, h minket is epp megint ver az elet...2 napja dekkolunk a korhazban, gyerek rotas, ugy kiszaradt h folyamatosan nyomjak bele az infuziot, es nem hajlando inni, szoval itt fogunk megoszulni. Marhan feltem az elejen de egy csoda ahogy viseli. Szurkoljatok h minel hamarabb tullegyunk rajta.
    Tomi anyukaja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ne már!!!! :( Szegény Tomi!!! Mielőbbi jobbulást kívánok neki, neked pedig kitartás, nagyon nehéz lehet. Mi csak vizsgálatok miatt voltunk szerencsére kórházban, de az is rossz volt. Ha meg betegség miatt kell bemenni, az még borzasztóbb lehet. Szorítok nagyon!

      Törlés
    2. Itthon vagyunk :) azert az autizmus rendesen bekavart a dologba, sztrajkba lepett, nem evett nem ivott. Meg ment a hasa, tepelodtunk a dokikkal mi legyen, mert iszonyuan befordult szegeny, aztan ugy dontottunk jobb lesz neki itthon. Es igy is lett, ahogy hazaertunk elkezdett enni.

      Törlés
    3. Nagyon fura haptassal volt ra ez az egesz, meg soha nem ragaszkodott hozzank annyira mint most. Meg most elepesztoen elvezi a megszokott rutint. Mostmar lassan kilabalunk a dologbol, csak hat mind hullak vagyunk....

      Törlés
    4. Nagyon örülök, hogy otthon vagytok!!! Sokat gondoltam rátok. Drága falat, biztos boldog volt, mikor az ismerős környezetébe visszatérhetett végre. :)

      Törlés